2003. augusztus. 04. 15:09 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Nem változott a jegybanki alapkamat

A Monetáris Tanács hétfői ülésén változatlanul hagyta a jegybanki alapkamat 9,5 százalékos szintjét - jelentette be a Magyar Nemzeti Bank (MNB). A Monetáris Tanács ugyanakkor üdvözölte, hogy a kormány elkötelezte magát az euróövezeti csatlakozás mellett.

Az euró 2008-as magyarországi bevezetéséről hozott július 21-i kormánydöntés alapján 2006 márciusa és 2007 márciusa között kell teljesíteni a maastrichti inflációs kritériumot, azaz ebben az időszakban a hazai áremelkedés legfeljebb 1,5 százalékponttal haladhatja meg a három legalacsonyabb inflációjú EU-tagország inflációs átlagát. A kritérium teljesítéséhez 2006-ban az infláció nem lehet nagyobb 3 százaléknál.
Az MNB közleménye szerint a központi bank kamat- és árfolyam-politikájával arra törekszik, hogy az egyszeri árszínvonal-emelkedés ne vezessen az inflációs várakozások növekedéséhez. Egyúttal cél az is, hogy a gazdasági szereplők alkalmazkodjanak a tartósan alacsony inflációs környezethez, és 2004-ben is folytatódjon a bérnövekedés ütemének csökkenése, mivel 2005-ben csak ebben az esetben érhető el az euró bevezetéséhez szükséges inflációmérséklődés. A dezinfláció folytatása és az inflációs céloknak az előírt időre történő teljesítése szükségessé teszi a monetáris és fiskális politika szoros együttműködését, teszi hozzá az MNB.
A jegybank hétfői határozata, amely nem változtatott az alapkamat mértékén, megfelelt a piaci várakozásoknak. A kereskedők csendes napról számoltak be a bankközi piac minden szegmensében, a forint erősödését pedig az a pozitív várakozás idézte elő, ami a piacon a hivatalos kereskedési idő után nyilvánosságra kerülő költségvetési deficithez kapcsolódott. A várakozások szerint ugyanis a júliusi hiány mindössze 60 milliárd forint lesz, de egyes vélekedések szerint a nullszaldó sem elképzelhetetlen.
Az euróval 262,70 és 263,90 forint között kereskedtek, a forint 6,54-6,96 százalék között váltogatta pozícióját a sávban. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Hann Endre, Nagy Réka 2024. december. 19. 09:40

A harmincas, negyvenes nők megnyerése az egyik nagy kihívás Magyar Péteréknek

Az év utolsó hónapjaiban is folytatódott a Tisza néppártosodása, már nemcsak a fiatalabbak, hanem a középkorúak is Magyar Péter pártját preferálják a Fidesszel szemben. A legidősebb és legalacsonyabb iskolázottságú csoportok viszont változatlanul masszív támogatói a kormánypártnak.