Irakban gőzerővel dolgoznak az olajkitermelés felgyorsításán. Május 22-én az ENSZ biztonsági tanácsa (BT) megszavazta az Irakot sújtó szankciók felfüggesztését, és az "olajat az élelemért" program további hat hónappal való meghosszabbítását. Több figyelmeztető jel mutatja azonban, hogy a rekonstrukció nem zajlik majd zökkenőmentesen. Az olajmezők közbiztonsága az ott tüntető és garázdálkodó gengszterbandák miatt katasztrofális, olyannyira, hogy a létesítmények megjavításáért felelős személyek félnek kimenni az olajmezőkre. "Félnek üresen hagyni házaikat, és az a veszély is fennáll, hogy kirabolják a járművet, amellyel naponta utaznak” - mondta egy iraki gazdasági elemző a BBC-nek. A szabotázsokon és garázdálkodáson kívül súlyos probléma, hogy az iraki infrastruktúra, illetve az épségben lévő kőolaj-kitermelő létesítmények is igen elavultak, felújításukat szintén finanszírozni kellene. Iraknak mindennek tetejébe az OPEC-el is meggyűlhet a baja, hisz a kartell nem biztos, hogy jó szemmel nézné az iraki olajipar túlzott megizmosodását, amint azt néhány amerikai szakértő jósolja.
Irak olajkitermelése Szaddám Huszein 1979-ben kezdődött diktatúrája alatt érte el csúcspontját: ebben az esztendőben a petróleum-kereskedelem adta az ország külkereskedelemi bevételének 95 százalékát. Az iraki olajkutak az OPEC szerint 2001-ben napi több mint két és fél millió hordót hoztak felszínre; az évi 16 milliárd dollár értékű exportból ekkor 13 milliárdot adott a kőolaj értékesítése. Iraknak még 112,5 milliárd hordónyi olajtartaléka van - ez Szaúd Arábia után a világ második legnagyobb olajtartaléka -, amelynek kitermelésére több mint 1100 olajkút áll rendelkezésre olyan hatalmas olajmezőkön, mint a kirkuki vagy a rumailai. A hatalmas olajtartalékok ismeretében jelentősebb olajkutató expedíciót nem is indítottak az utóbbi években, így az sem kizárt, hogy további olajmezőre bukkannak a jövőben.
Az ország mindennek ellenére sosem tudta kellőképpen kihasználni a hatalmas olajmennyiség nyújtotta lehetőségeket. Az Economist Intelligence Unit szerint az első öbölháború előtti 60 milliárd dolláros bruttó nemzeti össztermék 1999-re 5,7 milliárd dollárra esett vissza. Az amúgy sem kolosszális összeg (Irak lakossága 22, 5 millió, ami még az első öbölháború előtt is csak 1300 dollár egy főre jutó nemzeti összterméket jelentett) rendkívül egyenlőtlenül oszlik el a társadalomban. Az olajexportból származó bevételek nagyon szűk politikai és gazdasági elit kezébe kerülnek: ezt tökéletesen illusztrálja Szaddám Huszein tucatnyi fényűző elnöki palotája s több milliárd dollárosra taksált vagyona. Az egyenlőtlenség nem utolsó sorban abból fakad, hogy az iraki kormány a hetvenes években államosította a kőolajipart, amelyet mind a mai napig nem privatizáltak (Iraknak kinevezett olajminiszterei voltak, jelenleg Thamir Ghadbane tölti be ezt a tisztet). Mindemellett az 1980 és 1988 között zajló Irán elleni háború és az első öbölháború az ország eladósodását eredményezték. Különböző becslések alapján az ország felhalmozódott adósságállománya 200 és 300 milliárd dollár közt volt, s még ezt is súlyosbították az ENSZ első öbölháborút követő gazdasági szankciói. Az "olajat élelemért" program a lakosság nyomorát lett volna hivatott enyhíteni (a déli és középső országrészek gyermekeinek harmada alultáplált), de az ország gazdaságát nem élénkítette.
A második Irak elleni amerikai háború után az ország olajipara romokban hevert. Törött olajvezetékek, lerombolt épületek és néhány felgyújtott olajkút tanúskodott a gazdaság állapotáról. A háború utolsó hetében Irak szerény, napi 300 ezer hordónyi kitermelt olajat tudott csak felmutatni. Még június elején, a háború vége után több mint egy hónappal is csak napi 800 ezer hordó olajkitermelést mutattak a felmérések, ami a háború előtti szintnek kevesebb, mint harmada. A CNN információi szerint a Bush kormányzat a nyár végére másfél millió hordónyi kitermelést vár, s a háború előtti szint elérését az év végére reméli: ez a kőolaj világpiaci árától függően évi 14-15 milliárd dollár bevételt jelentene az iraki gazdaságnak.
Erre Iraknak, az Egyesült Államoknak és a világ más vezető hatalmainak egyaránt égető szüksége lenne. Irak az olajipar rekonstrukciója nélkül aligha tud kilábalni a gazdasági katasztrófából, ez pedig tovább gyengítené a független, demokratikus iraki állam létrehozásához fűzött reményeket. Az Egyesült Államok az olajexportból származó bevételből kívánja finanszírozni az iraki újjáépítést és az ország világkereskedelembe való integrálását, ami a The Guardiannak nyilatkozó iraki szakértő, Fadhil Csalabi (a Szaddámmal szembenálló ellenzéki Ahmed Csalabi unokatestvére) becslése szerint 300 milliárd dollárba fog kerülni. Nem utolsósorban pedig olyan hatalmas vállalatok, mint az amerikai alelnök, Dick Cheney volt cége, a Halliburton, dollármilliárdokat profitálhatnak az újjáépítésből. A Halliburton az afganisztáni és iraki hadműveletekkel kapcsolatos szerződésekből már eddig is 600 millió dollárt kaszált, de Irakban még ennél sokkal többre is számíthat, nem beszélve az az Irakkal kötött szerződéseiket féltő orosz és francia olajmultikról, melyeknek ugyancsak elsődleges érdeke az iraki rekonstrukció.