2003. május. 09. 10:06 Utolsó frissítés: 2004. november. 22. 12:00 Gazdaság

Ismét elhalasztották a második legnagyobb bolgár bank privatizálását

Ismét elhalasztja a korábban megígért döntést a bolgár Bank Konszolidációs Társaság a nagyságra második bolgár bank, a DSK vevőjének kijelölésére. A bolgár bankra a magyar OTP Bank és az osztrák Erste Bank adott be kötelező érvényű vételi ajánlatot április 10-én.

Az OTP 311 millió eurót, vetélytársa 293 millió eurót ígért a DSK-ért. A bolgár illetékesek akkor úgy nyilatkoztak, hogy napok alatt megszületik a döntés, de azóta már harmadszor halasztják el a győztes kihirdetését. Milen Velcsev pénzügyminiszter csütörtökön a bolgár állami televízióban közölte az újabb halasztást, legkésőbb e hét végére ígérve a döntést. "A nehézség abból származik, hogy az áron kívül még sok tényezőt kell figyelembe venni" - tette hozzá. Velcsev elmondta, hogy várják a befektetési tanácsadó végső jelentését, amelyet ugyancsak figyelembe vesznek.
A 45 napig érvényes ajánlat beadása előtt még úgy nyilatkozott a pénzügyminiszter, hogy a legfontosabb szempont az ár nagysága, azóta egyre inkább az egyéb feltételekre helyezik a hangsúlyt. A bolgár sajtóban megjelent értesülések szerint politikai csata dúl az ügyben, a miniszterelnök az osztrák Erste Bankot támogatja dinasztikus kapcsolatai miatt, míg a pénzügyminiszter és köre inkább a magasabb árat ajánló OTP-t látná szívesebben.
A legnagyobb magyarországi bankot, miután kiderült, hogy a magasabb árat ajánlott, azonnal rágalmakkal támadták meg egyes bolgár lapok, az OTP vezetői által is osztott vélemény szerint az Erste ösztönzésére. Az osztrák bank ezt sajtóközleményben visszautasította. A vádak eloszlatására az OTP teljes vezérkara sajtótájékoztatót tartott Szófiában április 29-én, és a hírek szerint Csányi Sándort ekkor fogadta Szimeon Szakszkoburggotszki bolgár miniszterelnök is. "Nem tudjuk elképzelni, hogy ne mi nyernénk meg a DSK Bank privatizációs pályázatát" - jelentette ki Csányi Sándor a sajtótájékoztatón. A bolgár sajtóban megjelent, az OTP Bank vásárlói képességét megkérdőjelező hírekkel kapcsolatban kijelentette: az OTP meglévő tartalékai felhasználásával akár egy DSK-nál háromszor nagyobb bankot is képes lenne megvásárolni. Utalt arra, hogy az OTP Bank Rt. idei tervezett nyeresége 300 millió euró, miközben a DSK Bankra tett ajánlata, amely jelentősen meghaladja vetélytársáét, 311 millió euró.
Az idén a bolgár kormánynak nem sikerült megvalósítania nagy privatizációs terveit, amelyeket az IMF-nek is megígértek. Az első négy hónapban az elmúlt éveknél sokkal kevesebb működő tőke érkezett a balkáni országba, és ezt elemzők egyértelműen a meghiúsult privatizációs ügyletekkel hozzák összefüggésbe. A legnagyobb tranzakció a bolgár telefontársaság (BTK) eladása lett volna: ez ügyben a napokban jelentették be, hogy a privatizációs szervezet felügyelőbizottsága nem hagyta jóvá a szerződés aláírását a pályázat nyertesével, a brit-amerikai Advent befektetési alap tulajdonában lévő Viva Ventures holdinggal. Az amerikai cég bíróságon támadja meg a döntést, amelynek alapján a pályázaton második helyezést elért török konzorciummal folytatnák a tárgyalásokat a BTK eladásáról. (MTI)
zöldhasú
Hirdetés
hvg360 Bábel Vilmos 2025. január. 10. 09:30

A szélsőjobb és Elon Musk migrációs népszavazást csinálna a német választásból, pedig sokkal többről szól

Egy végtelenül rossz hangulatban lévő Németország választ magának új képviselőket február 23-án. Gazdaság- és társadalompolitikai krízis van az országban, és ezt mostanra mindenki megérezte. Ez sok más nyugati demokráciára is igaz, de a németek jobban megszenvedik, mert a bukott modellt a sajátjuknak érezhették. Nem valószínű, hogy egy új kancellár alapvető kérdésekben másfelé vinné az országot, mint az elődje. Az ajánlat inkább az, hogy jobban csinálna hasonló dolgokat, kis változtatásokkal. A szélsőjobb közben a migráció kérdésében közelebb került a közhangulathoz, mint bármelyik másik párt. Az osztrák példától félnek a demokratikus pártok.