Gasztro hvg.hu 2015. október. 22. 18:58

Méltó helyre a furmintot

A furmintnak ott a helye a világ legdrágább borai között – jelentette ki a brit Christopher Burr Master of Wine, a Christie’s aukciós ház borrészlegének korábbi igazgatója szerdán Budapesten, a Hotel Kempinskiben tartott borbemutatón. A szakember szerint a legjobb villányi és tokaji borok felvehetik a versenyt a legelismertebb nemzetközi márkákkal.

 

A brit borvilág emblematikus alakja azért érkezett Magyarországra, hogy a tokaji és a villányi borvidékről tanuljon, és bemutassa a két évvel ezelőtt a londoni Decanter World Wine Awards nagy aranydíját elnyert Sauska Cuvée 5 új, 2011-es évjáratát. Az új bort jobbnak és elegánsabbnak tartotta a korábbi évjáratnál, mint mondta, „nagyon meglepődnék, ha nem produkálna jobb eladásokat”.

A szakember azt is elmondta, míg Villányhoz hasonló borvidék akár ötven másik is akad a világon, a tokajihoz hasonló adottságú területből legfeljebb két-három másik van.   Bár vörösborokat értékelni hívták, meglepő módon Burr elsősorban a száraz tokaji furmintokért lelkesedett. Elmondása szerint a furmintban megvan az a potenciál, hogy a világ legértékesebb burgundiai Chardonnay-ival és Rajna-menti rizlingjeivel is felvegye a versenyt.

A Master of Wine az elmúlt napokban 100 eurós Chablis-kat is összekóstolt a Sauska Pincészet dűlőszelektált furmintjaival és tokaji házasításaival. Mint mondta, minőségben, eleganciában nem volt köztük mérhető különbség.  Ugyanez történt egyébként a 2009-es bordeaux-i, saint-émilioni Angelus borral is, a 600 eurós vörösbor és a 2011-es Cuvée 5 között csak a lecsengésben fedezett fel apróbb különbségeket, ami miatt a francia bort „kissé gasztronómia barátabbnak” ítélte.

A borvilág fenegyerekének is emlegetett Burr elég szenvedélyesen érvelt
Pince Művek

Az operarajongó Burr szerint bár nehéz összehasonlítani Bach-ot Brahms-sal vagy Liszttelt, csak a legnagyobb fehér borokhoz hasonlítható a furmint, igaz, hozzátette, hogy nem kell félni a házasításoktól, egy kis hárslevelűvel vagy sárga muskotállyal elkészített cuvée akár még elegánsabb és felhasználóbarátabb is lehet, mint a fajtaszelektált furmint.

A Kempinskiben tartott borbemutató nem kis municiót jelenthet a meghívott 120 borászati és gasztronómiai szakértő számára, hiszen a világ egyik legelismertebb szakértője minősítette „párbajképesnek” a tokaji száraz fehér és a villányi vörösborokat a nemzetközileg legelismertebb versenytársakkal.  

 

 

 

 

 

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.