„Szőrös tarka kismacskák” szüretelésétől bordeaux-i borosgazdák irigykedő megjegyzéseiig sok mindent megélt Tiffán Ede ötvenéves pályája során. Az Év Bortermelője-elismerés első, 1991-es díjazottja nélkül egész más lenne a hazai szakma – és Villány arculata. A pincét elhagyó, politikusnak állt fiával kapcsolatban, a borászlegenda úgy véli, „talán nem kellett volna elengednem”.
hvg.hu: Beszélgetésünk apropója, hogy a minap vette át a Corvinus Egyetemen az aranydiplomáját: ötven évvel ezelőtt nyilvánították okleveles kertészmérnökké. Fél évszázaddal ezelőtt még nyilván egészen másként mentek a dolgok Villányban.
T.E.: Villány életében a mélypontot a nagyüzemi évjáratok jelentették, amikor 1200 hektárt kellett gondozni. Gyerekcipőben járt a növényvédelem, a technikai háttér, ráadásul, még zölden kellett elkezdeni a szüretet, s amikor három héttel később befejeztük, akkor már rothadt szőlőt szedtünk le. Emlékszem, amikor apám vezetésével az Ördögárok és a Csillagvölgy dűlőkben a kadarkát szüreteltük – puttonyba, lovas kocsival –, ahogyan az asszonyok öntötték a szőlőt a puttonyba, hatalmas füstfelhő csapott ki – a rothadt szőlő spórái. Mint a szőrős tarka kismacskák, úgy néztek ki a fürtök. Na, ebből kellett a pincészetben elfogadható bort készíteni. Ráadásul, Villány az előző rendszerben kicsit sem volt a politikai vezetés kedvezményezettje. A nagyobb alföldi gazdaságokat részesítették előnyben, onnan származtak az úgynevezett erősített csemegeborok, tulajdonképpen műborok. Leginkább azokat szállították a Szovjetunióba és más országokba.
hvg.hu: Ön ennek az 1200 hektáros állami gazdaságnak volt a szakmai vezetője.
T.E.: Igen, a technológiai osztályvezetője voltam, később pedig a termelési rendszeré. Technológiai osztályvezetőként megkeresett a közgazdász végzettségű vezérigazgató, hogy mondjam meg, mi a biológiailag elérhető legmagasabb termés a szőlőben? Azt várta, hogy hektáronként le lehet szedni 800 mázsa szőlőt… Kis híja volt, hogy nem lett vége a villányi bortermelésnek, mert az 1960-as években éppen a lucernaliszt volt a sláger, azt lehetett a legjövedelmezőbben termeszteni. Erre kitalálta a főnök, hogy vágjuk ki a szőlőt, s ültessük be a helyét lucernával. Ebből szerencsére semmi nem lett, de egyéb zseniális ötletei is voltak: például a szőlőt rendszerszerűen, egy méter magasan akarta beoltatni – alig lehetett meggyőzni arról, hogy normálisan, a megfelelő ízek között oltsuk be a növényt.
hvg.hu.: Ezek szerint már az is nagy eredmény, hogy – az akkori borok minőségéről nem szólva – volt egyáltalán villányi bor…
T.E.: Így valahogy. Egy főkönyvelő végzettségű vezető meg azt találta ki egyszer, hogy mivel rengeteg felesleges munkaóra megy el kapálással, inkább betonozzuk le a szőlők sorközeit. Na, ez volt a mélypontja a szakmának.
hvg.hu: Mit tekint pályája csúcspontjának?
T.E.: A csúcspont egy holland borkereskedőhöz fűződik. Az illetőnek volt Bordeaux-ban egy szép château-ja vagy 30 hektárral. Amikor meglátogatott minket, elvittem az 1964-es telepítésű öreg szőlőbe a Csillagvölgy dűlő kellős közepén. Az ember csak állt, simogatta és nézte a fürtöket, majd azt mondta a feleségének: „Emlékszel? Az elmúlt 30 évben egyszer nekünk is volt ilyen szép szőlőnk.”
hvg.hu.: Azért csak volt még valami, amire büszke lehet…
T.E.: Az, ahová Villány ért. Talán nem szerénytelenség azt mondani, hogy ebben nekem is volt részem. Én indítottam el a borutat, én voltam az első elnöke is. Elképesztő marketing értéke van annak, hogy idejön a vendég, megkóstolja a bort, látja a dűlőket, jól érzi magát, aztán visszajön – sőt, az üzletek polcairól is az itt megismert borokat emeli le.
hvg.hu: Ha már marketing: az elmúlt években inkább a fia politikusi megszólalásait hozta a média, mintha a borokról kevesebbet lehetett volna hallani. A jó bornak már nem kell cégér?
T. E.: Dehogynem. Csakhogy egyedül maradtam. A fiam elment a pincéből 5-6 évvel ezelőtt, és korábban ő végezte a marketingmunkát, és a borbemutatókat is ő tartotta. Az unokám a budapesti Corvinus Egyetemen tanult szőlész-borász szakon, lassacskán ő lett a cég arca, kiváló kapcsolatokat alakított ki, és remek visszajelzéseket kapott, sőt, angol nyelven is tartott borbemutatókat. Ő viszont most Franciaországban tanul, aztán majd Németországban képzi tovább magát, ez összesen még két év, amit ki kell bírnom egyedül. 73 éves vagyok, az energiám és a kedvem is csak arra elegendő, hogy kézi vezérléssel végezzem a szőlőtermesztést és vigyem a borászatot. Nem szeretek utazgatni, fáj minden nap, amit nem itt töltök. Fiatal koromban hívtak Németországba, lett volna pénz, paripa, fegyver, de a szívem ideköt. Az egyetemen az egyik tanárom megpróbált lebeszélni arról, hogy visszajöjjek Villányba, szerinte senki se próféta a saját hazájában, Sopronba vagy Egerbe küldött volna. Bizonyos mértékig igaza is lett. Mindenesetre Villányban a 27 évi nagyüzemi pályám során végigjártam a szamárlétrát. Ennek köszönhetően, kiismertem a szakma minden csínját-bínját – szőlőben és pincében egyaránt. Ezt az ismeretanyagot mindig szívesen át is adtam másoknak.
hvg.hu: Kire a legbüszkébb közülük?
T.E.: Addig, amíg vállalták a Tiffán-tanítványságot, szívesen soroltam a neveket. Mostanában már nem hallom a nevemet, talán jobb, ha már én sem nevezek meg senkit. Az is tény, hogy én nagyon-nagyon csak szakember voltam. A nagyüzemi pályám során se törekedtem karrierre – nem is hoztam ezért áldozatokat. A politikától is távol tartottam magam, megmaradtam a szakmánál, kizárólag azt műveltem.
hvg.hu: Van valami, amit másképp csinálna?
T.E.: Nem hiszem, hogy bármit másképp tudnék tenni. Talán nem kellett volna elengednem a fiamat, mert őbenne hatalmas energia volt, érzéke volt a marketinghez, és nagy űrt hagyott maga után. A szőlőben és a pincében mindig is maximalisták voltunk, mindig egyre jobbak akarunk lenni, elismerem, ez nem mindig látszódott kívülről, mert nem beszéltünk róla. Talán azt sem tudják sokan, hogy tavaly óta kilencszobás panzióval várjuk a borkedvelőket, és persze, azokat is, akik csak a panorámában szeretnének gyönyörködni, miközben a teraszunkon falatoznak. Mi tagadás, a marketing tényleg nem az erősségünk.
hvg.hu: Ha valaki leemel egy palack Tiffán bort a polcról, mit szeretne, mi jusson az eszébe?
T.E.: Gondoljon arra, hogy én szívvel-lélekkel, maximalizmussal, céltudatosan, mindig igyekszem a jobbra törekedni, ha másért nem, hát azért, mert én kizárólag a saját boromat fogyasztom. Ki az a bolond, aki saját magának nem akar mindig jobbat és jobbat csinálni?!