Dr.Bussay László tavaly hunyt el, de az idén neki ítélték a Borászok Borásza díjat, így tisztelegve munkásságának, múlhatatlan érdemeinek.
A 2014 augusztusában elhunyt Dr.Bussay László csörnyeföldi bortermelőnek ítélte idén a szakma a Borászok Borásza díjat, a Borászok Barátja Alkonyi László agrármérnök, borszakíró lett.
Bussay nem tartozott a hazai borvilág celebei közé. Borász volt és orvos, akinek 57 év adatott meg a csörnyeföldi dűlőkben, és aki azt vallotta: " A bor megerősíti az élet értelmébe vetett hitet". Oroszlánrésze volt abban, hogy Zala "visszaírta" magát Magyarország bortérképére. Bár ő mindig úgy gondolta: "A vidék talált rám."
A Borászok Borásza díj eddigi kitüntetettjei egyenként megalkották a saját ötvenes listájukat az általuk javasolt nevekkel, amelyet felkérésre elküldtek a díjat felügyelő Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumához. A beérkezett listákat a kuratórium összegezte, majd a jelölőtestületet alkotó Borászok Borászai egy kibővített kuratóriumi ülés keretében, közös megegyezéssel véglegesítették az 50 jelölt nevét - ismertették a szervezők az MTI-vel szombaton a jelöltlista összeállításának mikéntjét.
Mint kiemelték, a listán igen erős helyet foglaltak el a tokaj-hegyaljai és villányi borászok, a szekszárdiak mellé pedig felzárkózott az Egri borvidék, ők ketten 5-5 jelölttel képviseltették magukat a 2015-ös megmérettetésben.
Az 50 jelölt 2014. december 12-én értesült arról, hogy felkerült a 2015-ös listára, ezt követően a jelöltek az eddigi gyakorlatnak megfelelően kétkörös szavazással, egyszerű többséggel maguk közül választották meg a győztest. Az első kör után a legtöbb szavazatot kapott öt jelölt közül hozta meg a végső döntést az 50 jelölt, szintén egy-egy szavazattal.
A döntősök idén Bodó Judit (Bott Pince, Tokaj-Hegyalja), Bott Frigyes (Felvidék), Dr.Bussay László (Zalai borvidék), Ipacs Szabó István (Vylyan Pincészet, Villány) és Karner Gábor (Mátra) voltak.
A kibővített kuratóriumi ülésen egyúttal minden Borászok Borásza díjazott egy főt jelölt a Borászok Barátja díjra. A 2012-ben elindított díjat olyan civil személyiség kapja, aki tevékenységével kiemelkedő mértékben képviselte a magyar bor érdekeit és nagyban segítette a magyar borászok munkáját.
Idén Alkonyi László agrármérnök, borszakíró, a Borbarát Magazin alapítója; Ambrus Lajos, József Attila-díjas író, szőlőbirtokos, a Food and Wine vendégszerzője, valamint Bányai Gábor Botond, a Borigo Magazin kiadóigazgatója és főszerkesztője, a Vinum Praemium Alapítvány kuratóriumának volt tagja szerepelt a jelöltek között. A meftisztelő cím Alkonyi Lászlóé lett.