Gasztro Marton Levente 2015. április. 04. 17:47

Kész a kólás sonka! - recept

Sonka is, meg nem is, főzni is kell meg sütni is, kívül sötét, belül világos, s mindennek tetejébe nagyon finom is. A kólában főtt amerikai sonka receptje, kissé magyarra adaptálva.

Sonka, mert annak nevezik, és sokan ezen nőttek fel, részben talán az is, ugyanakkor mégsem, hiszen kötözött sonkáról van szó, amelynek az eredete vitatott, a sertés több részéből szokták készíteni. Ez a több rész néha egyszerre van jelen benne, amely erősen megkülönbözteti a valódi paraszt sonkától, amely mindig a sertés hátsó combjából készül.

Marton Levente

Főzés után pedig jön egy sütési fázis, amely valójában karamellizálás: ráégetünk egy titkos hozzávalót, amely lehet melasz, juharszirup, de a méz is megteszi. Esetünkben fekete melaszt használtunk, ez adja a legsötétebb színt a sonkának. Így lesz a sonka kívül sötét, belül pedig megőrzi szép rózsaszínűségét, ami a kötözött változatoknál – érlelés híján – még világosabb.

Magyarra pedig azzal adaptáltuk, hogy nem nyers, friss sertéscombot használtunk, mint az eredeti receptben volt (pld.Nigella), hanem füstölt-főtt húst, amely még füstösebb lesz a melasztól, mondhatni a melasz elmélyíti a füstélményt.

A kóla viszont ugyanaz.

Hozzávalók:

1 kötözött sonka/lapocka/comb stb.
2-2,5 liter Coca-Cola
1 vöröshagyma
2 gerezd fokhagyma
3-4 evőkanál melasz
1-2 evőkanál mustárpor

Elkészítés:

  1. A sonkát főzzük puhára a Coca-Colában. Csak a klasszikusat szabad használni, a light meg az ízesített változatok szaloncukorízt adnak a sonkának. Ha nagyon sósnak tűnik a sonka, először tegyük hideg vízbe, és fokozatosan melegítsük föl, majd felforralás után öntsük le róla, ezzel kimegy a só egy része is, aztán jöhet a kóla. Dobjuk bele a hagymát-fokhagymát is.

  2. Hagyjuk kihűlni a levében, majd emeljük ki és aztán dörzsöljük be a melasszal. Maszatos munka less. Végül szórjuk meg a mustárporral. 180 fokon süssük 30 percig. Készüljünk fel rá, hogy a formás kötözött sonka bizony kivülről fekete lesz, szinte ördögi, de igen kívánatos.

  

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.