Több mint 500 csapat gyúrja majd a kolbászt Békéscsabán
Megnyitották a 17. Csabai Kolbászfesztivált csütörtök este. A rendezvény négynapos, a vásár és kiállítás mellett idén sem marad el a kolbászgyúró verseny.
A rendezvény a csabai kolbászról és a csabai ízekről, valamint Békés megye leghíresebb kézműves termékeiről szól. A fesztivál hozzájárul a csabai kolbász és a rendezvényen bemutatkozó más egészséges tájjellegű ételek és italok népszerűsítéséhez – mondta a békéscsabai sportcsarnokban tartott csütörtök esti megnyitón Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter.
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere arról beszélt, hogy a csabai kolbász hungarikum lett, a minősítéssel a város egyik legnagyobb értéke méltó helyére került.
A négynapos rendezvénysorozatra több tízezer látogatót várnak a rendezők. Lesz kolbászgyúró verseny több mint ötszáz csapat részvételével, a rendezvényhez kapcsolódó élelmiszeripari kiállításon és vásáron pedig 150 hazai és határon túli kiállító mutatja be termékeit.