Megőrizve meghaladni - ez a kihívás várt a VinCE-t idén már negyedszer megszervező csapatra. A borok továbbra is jók, a helyszín és a körítés elegánsak, a programok érdekesek, de mára az elvárások is igencsak magasra nőttek.
Visszatekintve, könnyű volt a VinCE-t először megrendezni 2010-ben. Nem volt viszonyítási alap. „Csak” ide kellett csábítani egy csomó szakembert, és meg kellett rendezni a térség addig példa nélküli boreseményét egy olyan helyszínen, amelyhez disztingvált közönség garantált nyaklónélküli ivászat és Akácos út nélkül. Ez utóbbi évről évre nem is kis probléma: egyrészt a félmilliós öltöny nem garancia az „úriemberhez méltó” viselkedésre, másrészt a magyar borszerető közönségnek még mindig van egy olyan szegmense, amelyik azt gondolja, hogy ha már kifizetett néhány ezer forintot egy belépőért, akkor azt az utolsó cseppig le fogja inni.S még azután is...
Mindazonáltal éppen egyik nagy előnye a VinCE-nek más borfesztiválokkal szemben, hogy nem szükséges ticketeket meg feltöltős kártyát venni, és azt számolgatni, hány centiliter Magnifico jön még ki a maradékból (miközben néhány standnál azzal spórolnak, hogy ténylegesen csak néhány cseppet töltenek a poharakba, így viszont nehéz például a bor illatáról megfelelően tájékozódni).
A vízsommelier és a pesti csapvíz
Szóval, komplex a feladat, amit a szervezőknek meg kell oldani. Azt már tapasztalt VinCE-járók tudják, hogy a háromnapos rendezvényen szombat estére azért csak elbír szabadulni a pokol, de amúgy az esemény még mindig vonzza a borkedvelők krémjét. Akiknek a nagy része tanulni jár ide. A workshopok dugig vannak, ami nyilván annak köszönhető, hogy relevánsak az előadások.
Az idén eljött Arno Steguweit, Európa első vízsommelier-je, aki azzal idegesítette a prezentációjára beülőket, hogy a budapesti csapvíz és egy német gyógyvíz érzékszervileg jól megkülönböztethető íze mellett az avatatlanok számára alig kiszagolható különbségekre igyekezett rámutatni további szénsavmentes ásványvizekben. Amiből a végén azt a következtetést is levonta, hogy sokszor csupán sznobságból ragaszkodnak celebek bizonyos típusú ásványvizekhez. Igaz, azt azért ő is elismerte - sőt, a közönséggel is elismertette -, hogy a szénsavas ásványvizek között sokkal kitapinthatóbb különbségeket detektálhatnak a pezsgők tanulmányozása során a buborékok meghatározásában már érdemeket szerzett kóstolók.
Megtöltötték a legnagyobb különtermet a 10 master of wine előadására kíváncsiak is. A borvilág jedi lovagjaiként is emlegetett szakértők egy-egy bort hoztak magukkal, no meg helyre kis promóciót az iskoláikról. Roppant izgalmas volt azzal szembesülni, hogy számos master of wine csak jóval túl a harmincon kattant rá igazán a borra, és tett szert tiszteletreméltó tudásra. Ami még ennél is izgalmasabbnak bizonyult, az általuk választott borokkal való megismerkedés volt. Köztük nem egy olyan akadt, amelyre magyar termelők csak legyintenének, és zöld, koraérett szüret eredményének könyvelnék el.
Esetleg rövid utóízű, a piacon eladhatatlan kesernyékkel bíró termékként a kiöntését javasolnák – és akkor kiderül, hogy az Adrew Howard, a Marks and Spencer fő borbeszerzője vagy Julie Harding borszakíró, a legendás Jancis Robinson alkotótársa szerint izgalmas, új szín a borpalettán. S szerintük nemhogy eladható, de kifejezetten piacot teremt magának. Kérdés persze, hogy ha az örményeknek sikerül saját fajtával érvényesülni, a chileieknek meg Pedro Ximenezből készített száraz gasztroborral levenni a világ legnevesebb kóstolóit a lábukról, akkor nekünk miért ne sikerülhetne a furminttal vagy a kadarkával?
A pihepuha malbec
De nézzük, mi minden információt szívhatott magába a borokkal a tudásra is szomjas kóstoló. A Babits pincénél izgalmasnak ígérkezett a kövér szőlőből készült 4 puttonyos aszú, de bármerre is fordultunk, találtunk érdekességeket. A Bestheim elzászi crémant-jait már sokan ismerik, de a 2007-es évjáratos brut pezsgőt muszáj mindenkinek legalább egyszer megkóstolni az életében - már ha szereti az efféle élvezeteket.
Ajánlatos volt a Heinemann Testvérekhez is bekukkantani, megkockáztatnánk, hogy a legjobb ár-érték arányú argentin malbecekhez náluk lehet hozzájutni. Nemrégiben egy amerikai hölgyet sikerült megbotránkoztatnunk azzal, hogy azt mondtuk: az igazi, eredeti francia malbec nem olyan pihepuha, mint amilyenekhez ő hozzászokhatott, de a nő kinevetett minket, és nem értette, mi köze Franciaországnak a malbechez?!
Nos, aki szép, sima, kerek malbecet keres, forduljon bizalommal a 3000 forint körüli Finca Flichman borokhoz, vagy a Cézár pincészethez. A zalai pincészet ugyanis túl van a kissé kemény bort produkáló szűztermésen, a 2009-es évjárat már felveszi a versenyt az argentin "kollégákkal". Gyors kört tettünk a friss villányi habzók között (Vylyan Kszi pinot-ból és Günzer Tamás Irsai), belefutottunk egy izgalmas új-zélandi pinot-ba az IFDT standján (Nautilus, 2009), ahol nem álltuk meg,hogy a tasman Jansz bubisba is belekortyoljunk. Egy gyönyörű ausztrál shirazba is belehabarodtunk (Patchwork, 2010), de egy egri merlot is képes volt újat mondani nekünk (Tóth Ferenc, 2009, Válogatás). Nagyon is érdemes volt pár korty erejéig beiktatni a szekszárdi avantgardokat,vagyis a Lajvér pincészetet.Női tipusú szerkesztőnket a 2012-es roséval sikerült elcsábítaniuk. S hasonló sikerrel jártak nála a badacsonyörsi Follyék 2011-es Birtokborukkal és Balla Géza a 2010-es Feketeleányka Sziklaborral. Hogy a 2009-esTörley nyerspezsgőre meg újra s újra visszajárt,az maradjon köztünk.
Szorgalmasan több napon át szisztematikusan kóstoltuk a felhozatalt, de még így sem sikerült mindent a maga teljességében feltérképezni. Ha meg éppen elkaptunk egy jó svungot, néhány órával később a jegyzeteink kisilabizálása okozott gondot. Az általános zavarnak tudjuk be azt is, hogy a Kína mesterkurzuson megbocsáthatatlanul nagyot tévedtünk: a Ruppert Ignác által kiképzett kínai borászok készítette Cabernet Franc-t összekevertük a villányi franc-nal. A nálunk mindig legalább két fokkal józanabb Németh Richárd hibátlanul teljesít a teszten, viszont azt ő sem tudta megmondani, miért telepítettek a kínaiak összes szőlőtermő területük felére Cabernet Sauvingont.
Ami pedig a felfokozott várakozásokat illeti, sokaknak némi csalódást okozott a nagy hévvel beharangozott norvég séfcsapat, a Flying Culinary Circus show-műsora. Már csak azért is, mert a show elmaradt. Legfeljebb a kivetítőn kaphatott ízelítőt belőle a közönség, midőn felvillantották nekik, mire is képes a világ más pontjain a csapat. Igaz, jellemzően szűkebb köröknek, úgy ötvenfős közönségnek szokták előadni magukat. Itt viszont vagy kétszázan ültek lesben hosszú, tömött sorokban.
Sem a létszám, sem a terem adottságai nem kedveztek igazán a programnak. A közönség azért megszerette a fiúkat, akik szépen beszélnek angolul és vicces klipek közbevetésével standupolták végig a produkciójukat. S volt azért kis cirkuszolás szárazjéggel, lángra lobbantott alkohollal. Ha fergeteg parti nem is kerekedett, kellemes záróakkordja lett a program a VinCE 2013-nak.