Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Ki gondolná, hogy vakmerő dolog nyáron a szabadban borfesztivált tartani? Hm, mintha lenne rá számos példa akár a Balaton környékén is. Hőálló, kemény, borfanok rengeteget tanulhattak, és a felhozatalra sem lehetett panasz.
Mint kiderült, mindenre felkészültek az augusztus 19-20-án megtartott keszthelyi VinCE szervezői, csak a kánikulára nem számítottak. A VinCE úri törzsközönségét korábban a Corinthia szálló légkondis luxusában fürösztötték.
Igaz, a keszthelyi Festetics-kastély parkja sem éppen vályogviskó mellett tarackos, ennek ellenére számos olyan pontja akadt, ahol az ősfák hűsítő árnyéka nem védte a három oldalról lezárt kóstoltató sátrakban vagy azok előtt izzadó borászokat és vendégeiket. Utóbbiakból napközben nem is akadt túl sok, az ép eszűek kivártak este hatig.
Kékvérű fehérek
Mi nem tartoztunk a bölcs vendégek közé, mert már délben tikkadt szöcskeként ugrottunk a jó borokra, és szomjasan vártuk a mesterkurzusokat. Különösképpen a kéknyelű-szemináriumtól vártunk sokat, amelyen Kardos Gábor, a Szeremley birtok kereskedelmi igazgatója magyarázott a különleges badacsonyicumról, majd nemcsak Szeremley-tételekkel demonstrálta, mit tud ez a fajta.
A mesterkurzus címe, Kék vérű (sic!) fehér telitalálat volt, ahogyan az is, hogy Kardos Gábor visszafogottan nyilatkozott a Balaton felvidék és Magyarország szőlőiről, véleményét ügyesen Eötvös Károly Balatoni utazás című, 1900-ban megjelent könyvének részleteibe csomagolta.
Eötvös szerint a kéknyelű a világ legfinomabb bora, jobb, mint a tokaji, ám sajnálatos módon „rossz idő, rossz féreg, rossz tudomány tönkre tett bennünket. Főleg a rossz tudomány.”
Ki ne tudna egyetérteni e szavakkal? Az már kissé húzósabb megállapítása a tudós szerzőnek, hogy fel kellett volna darabolni azt, aki először hozott be Magyarországra francia fajtákat, majd kiakasztani darabjait minden borvidéken elrettentésül. Merthogy Eötvös szerint nem kéne „vizenyős ízű” francia, spanyol, olasz fajtákkal felhígítani magyar termőföldet.
Borisszák gyülekezetében pedig biztos manapság is hangos áment mondanának,ha szentbeszédben hallanák: „a magyar ember lelkét sörnek, pályinkának át nem engedhetjük”.
Palackozott liliomtiprás
A kéknyelűről azt is megtudtuk, hogy különlegessége részben abban rejlik, hogy óriási levelei, robusztussága apró fürtökbe koncentrálja az életerőt. Meg a zamatot. A későn érő, fagyérzékeny fajta, ráadásul nővirágú, ebből is fakad a szegényesebb termés. Így vagy úgy, macerás foglalkozni vele, ezért is lehetséges, hogy e történelmi fajtával alig 30 hektáron foglalkoznak a benne hívő borászok.
Kardos szerint a piacon többnyire fiatal kéknyelűk vannak, amikből nehéz megismerni és megszeretni ezt a fajtát. A jó kéknyelű 10 éves kor után kezdődik, de még 30-40 éves korában is tökéletesen élvezhető ez a fajta. Más kérdés, hogy mindenki már egy-két évesen megissza. Bennünket is többnyire fiatal kéknyelűkkel traktáltak, a leglágyabb, legkedvesebb bor a 2011-es tételek közül Istvándyé volt.
Nem nagy bor - mondta Kardos -, mert a nagy borok nem jó ivásúak, ez meg igen, de ezen a ponton büszkén vállaljuk, hogy inkább a kicsi, de kedves borokért rajongunk. Laposa és Váli Péter kéknyelűi már jóval több savat éreztetnek, ahogyan Szeremley kovás bora is. Ám utóbbi 2004-es itala kifejezetten gazdag, érett, míg a kutatóintézet 1967-es muzeális tétele aszús, oxidált illattal, és az öreg szamorodnikra jellemző ízzel fogad.
A madeirás jegyek mögött még érződik némi frissesség, ámde mindez eltörpül a teljesen véletlenül, Istvándyék standján kóstolt friss, ámde kései szüretelésű kéknyelű mellett. Erre a borra még az ismert master of wine, Elisabeth Gabay is elismerően csettintett.
Gyökérkereső celebek
Másnap éppen ő miatta volt érdemes visszatérni a VinCE-re. A brit borszakértő ugyanis hírességek borait kóstoltatta – és elemezte. Így például a poharunkba került a focistalegenda Iniesta bora, aki szülőfalujában indított gyümölcsöző vállalkozást. Bár állítólag a gyökereit keresi, úgy tűnik, inkább nemzetközi törzset talált. Bora szépen iható, de a verdejót felfrissítő sauvignon blanc és muscat nem jellemző Kasztíliára.
A magát Brad Pitt borászataként reklámozó provence-i Château Miravalnak csak annyi köze van a sztárpároshoz, hogy ők lakják a kastélyt, és néha kipillantanak a szőlőre (ami ráadásul nem is az ő tulajdonuk), ámde ez is hatásos lehet, mert a celebritás tekintetek finom rozét érleltek.
Csernus Imre Lelkibéke Egri Bikavérje marketingből ötöst kapott, s habár a 2009-es unortodox cuvée elnyerte a résztvevők tetszését, sokan megjegyezték, hogy könnyedebb, frissebb ez a bikavér, mint a megszokott – vagyis talán nemzetközibb kitekintésű a neves lélekdoktor a hagyományos készítőknél.
A tokaji kapcsolat
A master of wine nem ájult el Sting Chiantijától sem, igaz, a muzsikus legfeljebb zenél a pincében, a gitáron és a poháron kívül mást nem igen vesz a kezébe a hordók között.
Ennél megértőbb volt Elisabeth Gabay Gerard Dépardieu 2006-os (Terres Chaudes) cabernet franc-jával, amelyből egy kis savat hiányolt ugyan, de lenyűgözte a Franciaországban inkább ropogósságáról, keménységéről ismertfajta érettsége.
A francia színész anjou-i édesborát viszont egyöntetű ováció fogadta: az 1996-os chenin blanc tokajikra jellemzően sok savval ellensúlyozta a maradék cukrot, és senki nem gondolta volna, hogy már 15 évet pihent a palackban.
Ezen a ponton kénytelenek vagyunk abbahagyni a beszámolót, mert a standoknál folytatódott beszélgetésekből, kóstolókból már udvariatlanság volna idézni. Esetleg még egy tippet adnánk: olvasóink vigyázó szemeiket Etyekre és ott is Kertész Zoltán pincészetére vessék – az autóalkatrész-gyártóból öntörvényű borásszá érett tulajdonos sátránál több mint egy órát töltött el Elisabeth Gabay, miközben buzgón jegyzetelt…
