2011. február. 07. 12:24 MTI Utolsó frissítés: 2011. február. 07. 12:21 Gasztro

"Büszke a szalonnájára? Hozza be és nyerjen!"

Először tartanak jótékonysági szalonna fesztivált Kolozsváron, hogy Erdély egyik alapélelmiszere eljusson a rászorulókhoz is.

"Büszke a szalonnájára? Hozza be és nyerjen!" - olvasható a SzalonnaFeszt 2011 felhívása a Kolozsvár.info honlapon. Erdély első szalonna fesztiválját február 18-án rendezik meg a kincses város egyik kávéházában. A szervezők szerint a szalonna ugyan Erdély-szerte az egyik alapétel, eddig valamiért mégsem került méltó helyére a gasztronómiai találkozók, fesztiválok kínálatában. Ezt a hiányosságot hivatott pótolni a rendezvény, mégpedig úgy, hogy jótékonysági célokat is szolgáljon.

A zsűri legalább egy kilogramm "terméket" vár a fesztiválon versenyezni kívánó pályázóktól. A beérkező "pályamunkák" felét az eseményen részt vevők kóstolhatják majd meg, másik felét pedig a rászorulóknak ajánlják fel a szervezők. A szalonnához talpalávaló is jár, amelyet a zsűriben is helyet foglaló Pál István, becenevén Szalonna, a Magyar Állami Népi Együttes vezető prímása biztosítja majd Ürmös Sándor cimbalomművész és neves kalotaszegi, illetve mezőségi muzsikusok társaságában.

hvg360 Tiszai Balázs 2024. december. 02. 15:00

Orosz olajtermékek az EU-ban: napokon belül lejárhat a szankció alóli felmentés, piacot veszthet a Mol

Tilos az unión belül orosz olajból finomított áruval kereskedni, kivéve, ha a Mol szlovák leánycége vagy, és Csehországnak adsz el. Ennek a felmentésnek viszont december ötödikén vége, hacsak meg nem hosszabbítják. Mennek már a tárgyalások, de már a felállás sem világos: Szlovákia és a Mol nagyon akarja az újabb egy évnyi mentességet, Csehország viszont hallgat.