Erős felütés ez egy regionális borprogramon, de Tóth János Zoltán Szent György-hegyi hegybíró, a Badacsonyi Vinum Vulcanum Borlovagrend nagymestere cseppet sem szégyenkezik, amikor a fenti szavakkal nyitja meg a 2003 óta minden évben – szigorúan március 18.-án, Sándor-napon – megrendezett monstre kóstolót. A Balatoni Borrégió hat borvidékének borászai közül, aki él, mozog, és valamit is számít a szakmában, rendszeresen elzarándokol a tapolcai Tamási Áron Városi Művelődési Központba – természetesen a boraival együtt.

Kóstolás. Örök élet itala?

Andersen Dávid

Brutális a felhozatal: nem budapesti hobbi borértőknek való a csütörtök esti program, amelyen – írd és mondd – 42 tételt kellene végigkóstolni néhány óra alatt. A tekintetben viszont kihagyhatatlan, hogy egy röpke este leforgása alatt precíz keresztmetszetet kaphat arról az ember, mi várható idén a 2009-es balatoni boroktól. Kissé idegesen isszuk Májer János szavait, aki a Pannon Egyetem Agrártudományi Centrum Szőlészeti és Borászati Kutatóintézetének az igazgatója. A szakember hosszasan ecseteli a 2009-es évjárat esélyeit, kitér a príma virágzásra, a gyengébb fürthozamra. S kiver a víz, amikor a napfényes és eleinte csapadékos nyárt lezáró aszályról, a magas UVB-sugárzásról és a seregélyek pusztításáról hallunk.

Aggodalmunk szerencsére teljesen feleslegesnek bizonyul. A gyors borszentelés után gyorsan és ügyesen járnak körbe a mintegy 150 résztvevő között a pincérek, és töltögetik az egészen jó minőségű borokat, de olyan iramban, hogy alig győzünk jegyzetelni. Kállay Miklós, a Magyar Borakadémia elnöke, a Corvinus Egyetem professzora minden tételt külön értékel. S hogy az élveboncolás még izgalmasabb legyen, esélyt kapnak a termelők is, mondjanak néhány szót a borukról. Keresztre senkit nem feszítenek, a legnagyobb kritika néhány olaszrizlinggel szemben a „még nem kiforrott, tisztátalan illat”, illetve egy zöldveltelinivel kapcsolatban hangzik el: ”nagyon nincs kész”. Hasonló fejmosást csak a Boksay Pince Szent György-hegyi félszáraz szürkebarátja kap, amit kénhibásnak minősítenek, igaz, ez „későbbi kezeléssel kivehető belőle”.

Nehéz a 34 fehérbor közül választani, de személyes kedvencünk lesz az olaszrizlingek közül Feind Lajos balatonfőkajári szűztermése, amit 22-es mustfokkal szüretelt. Ugyanilyen kellemes meglepetés Salánki Sándor nem tökéletesen száraz, de nagyon barátságos rajnai rizlingje, és a badacsonyi Németh Pince rajnaija, ami az egyik legfogyasztóbarátabb rajnai, amit valaha is ittunk. Az este nagy meglepetése a Nagy és Nagy Kft badacsonyi rizlingszilvánija, a reduktív, zöldfehéres bor teljesen készen van, az ítészek szerint hamar meg kell inni. Szerintünk ebben nem is lesz hiba.

Számunkra az est fénypontját azok a régi (vagy éppenséggel frissen nemesített) magyar borszőlőkből erjesztett nedűk jelentették, amelyek az utóbbi években lettek divatosak a hozzáértők között. Tulajdonképpen ezek miatt utaztunk le Tapolcára. Nem mindegyikről éri meg hosszasan beszélni, de tény, hogy a hegymagasi mágus, Szászi Endre olyan érzékkel nyúlt a kéknyelűből és a budai fajtákból fél évszázada keresztezett rózsakőhöz, hogy a mai trendekbe is tökéletesen illeszkedő, illatában a déli gyümölcsöket idéző, megfelelő testű bort készített. Hasonlóan kellemes a találkozás a szigligeti Szatmári Pincészet Vulcanusával, e borszőlőfajtát szintén néhány évtizede nemesítettek, a szürkebarát és a budai zöld fajtákból. Nem lehet mellényúlni a Figula Pincészet kerek, kellemes Zenitjével sem: ezt a szőlőt 1951-ben állították elő Ezerjóból és Bouvier-ből. A vörösborok közül a legnagyobb várakozással az egyébként Keszthely város borát is adó Brazsil József Bakator sillerje iránt voltunk. Az ősi hungaricum borszőlőből készült ital azonban nem nyerte el a tetszésünket – persze, az is könnyen lehet, hogy mi nem tudjuk megfelelően értékelni a korábbi évszázadok ízlésvilágát. Terjedelmi okok miatt nem tudunk az összes borral részletesen foglalkozni, mindenesetre nem kell aggódni: a Balatoni Borrégióban idén is könnyedén lehet találni kitűnő borokat.