Az előzményekről talán annyit érdemes tudni, hogy a kormányzati körök és a hazai köztudat vélelemezése szerint komoly gasztronómiai vonzerővel bíró Magyarországon a háború után csak viszonylag későn, 1968-ban alakult meg az első szakácsszakmai szövetség, mai nevén a Magyar Nemzeti Gasztronómiai Szövetség (MNGSZ). Alapítója az a Venesz József volt, akinek receptkönyvét sokan még ma is Bibliaként forgatják, annak ellenére, hogy az abban szereplő ételleírások, anyaghányadok igencsak a tervgazdálkodás keretein belül születtek.

A rendszerváltásig, sőt még azt követően jó pár évig az MNGSZ-nek nem akadt sem szövetségese, sem konkurense, így – igaz, jelentős taglétszám-csökkenéssel – továbbra is „a” szakácsok szakmai szövetsége maradt, semmilyen külső és belső körülmény nem késztette a megújulásra, céljainak, szervezeti felépítésének az átgondolására. Közben pedig – az évek, évtizedek során jól bejáratott módon – tovább szervezték és rendezték itthon a szakácsversenyeket, és indították versenyzőiket a nemzetközi szakácsolimpiákon. Ahonnan egyébként rendszeresen több tucatnyi arany-, ezüst- és bronzéremmel tértek haza. Ez utóbbi tény pedig joggal kelthette azt a képzetet, hogy gasztronómiai nagyhatalom vagyunk.

Az első homokszemek hét-nyolc éve kerültek a gépezetbe, amikor az egyik napilap szombati gasztronómiai mellékletében sorra jelentek meg olyan tartalmú írások, melyek szerint a világhírű gasztronómia nem más, mint egy jól felfújt lufi, amit ideje lenne kipukkasztani, és végre szembenézni a valósággal. Ami nem más, mint hogy konyhaművészetünk végletesen leszakadt a nemzetközi élvonaltól, rosszabb helyzetben vagyunk, mint hetven-nyolcvan évvel ezelőtt. A cikkeket jegyző Molnár B. Tamás és Bittera Dóra a szakácsversenyekkel kapcsolatos véleményét sem csomagolta selyempapírba: a „melegen elképzelt, hidegen tálalt”, avagy „aszpikos” versenyek semmire sem jók, a szakácsolimpiai érmek semmit sem érnek, mivel ezeken az olimpiákon nem indul a szakácsvilág elitje.

Gerbeaud-ház. A főzés ünnepe

Vétek György

Lett is persze felzúdulás a szakácsok részéről, nem is kicsi. A végzettségét nézve zenész Molnár B. Tamásra, mint a szakma legnagyobb ellenségére, a magyar konyha sátánjára tekintettek hivatalosék. Ennek ellenére egyre többen lettek azok, akik ha a stílussal nem is, de a tartalommal jórészt egyetértettek. A hazainál magasabb gasztronómiai kultúrával bíró országok vendéglátását megismerve egyre több étteremtulajdonos, szakács és műkedvelő gasztronómus állt a „lázadók” oldalára, és érezte 2004-ben elérkezettnek az időt egy új egyesület, a Magyar Gasztronómiai Egyesület (MGE) megalapítására. Az MGE alapítóinak a célja a Magyarországon addig még nem létező csúcsgasztronómia meghonosítása, létrehozása volt. Az ehhez vezető út egyik fontos állomásának – tankönyvek kiadása, mesterkurzusok szervezése mellett – magyar versenyző indítását tűzték ki célul a világ egyik legrangosabb melegkonyhás szakácsversenyén, a Lyonban 1987 óta kétévente megrendezésre kerülő Bocuse d’Or-on.

A lyoni nemzetközi versenyen egészen 2007-ig meghívásos alapon 20 ország indíthatott versenyzőt. A meghíváshoz persze pályázni kellett, és a szervezők döntöttek arról, hogy végül kinek a pályázatát fogadják el. Magyarországon a Bocuse d”Or-ra való jelentkezés ötlete egészen az MGE megalakulásáig fel sem merült. A versenyről való első híradások is csak Molnár és Bittera jóvoltából láttak napvilágot. A lyoni versenyen való részvételt alapszabályzatában is megjelölő MGE az indítani kívánt versenyző kiválasztása érdekében 2006-ban életre hívta saját melegkonyhás szakácsversenyét, a Hagyomány és Evolúciót. A verseny szervezésébe pedig bevonta az ÉtRend magyar konyhafőnökök egyesületét, majd az előbbi akkori elnökének javaslatára az MNGSZ-t is. Bízva a korábban alakult egyesületek szervezési tapasztalataiban és szakácsokat mozgósító erejében. Le is zajlott a verseny, a győztes Bicsár Attila, a budapesti Alabárdos séfje lett. Lyonba azonban nem utazhatott, ugyanis a szervezők elutasították a magyar jelentkezést. A 2007-es Bocuse d’Or után azonban mégis felcsillant a remény a részvételre, ugyanis az a döntés született, hogy a következő, 2009-es versenyre már három regionális (egy-egy európai, ázsiai és amerikai) selejtezőn át vezet az út. A hírt Kreil Vilmos hozta meg, aki abban az időben tagja volt mind az MNGSZ-nek, mind az MGE-nek.

2007-ben az MGE ismét meghirdette a Hagyomány és Evolúció versenyt, és ismét csak azzal a céllal, hogy a győztest indítsa a Bocuse d’Or-on, illetve annak az európai selejtezőjében. Az MNGSZ-szel való (addig sem túl szoros) együttműködés azonban megszakadt. Az MGE ugyanis nem volt hajlandó elfogadni azt a javaslatot, hogy a Bocuse d’Or-ra való felkészítő verseny egyben a szakácsszervezetek nemzetközi szövetsége (WACS) versenyének hazai selejtezője is legyen, valamint egyes, MNGSZ által javasolt zsűritagokat sem tudott elfogadni. És ezen a ponton kettéválik az emlékezet, mert a tárgyalásokon részt vett MGE tagok úgy emlékeznek, hogy abban maradtak, ebben az esetben az MGE készít fel versenyzőt a Bocuse d’Or-ra, az MNGSZ pedig a WACS versenyre koncentrál. Az MNGSZ delegáltjai viszont úgy emlékeznek, ők csak annyit mondtak, nekik még egyeztetni kell a vezetőséggel, vezetőségi ülés pedig már csak ősszel lesz. Így érkezett a hír novemberben, amikor a Hagyomány és Evolúció selejtezői folytak, hogy a Bocuse d’Or Europa 2008 szervezőbizottsága az MNGSZ pályázatát fogadta be. Ugyanis, amint azt később Pető István, akkori MNGSZ elnök nyilatkozta, úgy döntöttek, mégis neveznek, de erről „nem tartották szükségesnek értesíteni” az MGE-t.

Így persze a gasztronómiai egyesület úgy érezte, elcsenték tőlük a versenyt. Csalódottságukat csak fokozta az a tény, hogy Kreil Vilmos, aki alapító tagja volt az MGE-nek, elvállalta az MNGSZ felkérését, amelyben őt delegálta az európai selejtező zsűrijébe. Az MNGSZ-MGE viszony végleges elhidegüléséhez azonban az vezetett, hogy Kreil Vilmos – az MNGSZ támogatásával, az MGE tagjaként, de az MGE vezetőség tudta nélkül – tárgyalásokat folytatott a Bocuse d’Or lyoni szervezőivel, és megalapította a Bocuse d’Or Hungary Akadémiát – aminek az elnöke is lett –, s amely szervezet elsőszámú feladata a versenyzők felkészítése a versenyre. Ezzel gyakorlatilag az MGE minden reménye füstbe ment arra vonatkozóan, hogy versenyzőt indíthasson a rangos nemzetközi versenyen. Válaszként az MGE kizárta tagjai sorából Kreil Vilmost, és törölte alapszabályzatából a Bocuse d’Or-ra való felkészülést. Helyette azt a célt tűzte ki, hogy a Hagyomány és Evolúció-val és az időközben útjára indított Czifray-versennyel minél több fiatal szakácsnak biztosítson gyakorlási lehetőséget, a versenyek győzteseinek pedig tanulmányi ösztöndíjakat adjon külföldi tapasztalatszerzéshez.

Így jutottunk el a jelenhez, amikoris a napokban a gasztronómia iránt érdeklődők egyszerre két helyszínen is követhették a legjobb magyar szakácsok versenyzését: 21-ikén a Gerbeaud-házban a Hagyomány és Evolúciót, 21-22-ikén a Hungexpón pedig a Bocuse d’Or Hungaryt. Akárhogy is nézzük azonban, áldatlan állapotokat tükröznek a tények, és ennek igazi szenvedő alanyai maguk a versenyző szakácsok. A Hagyomány és Evolúción indulók azért, mert hiába az értékes nyeremények, az ő versenyük itt és most egyelőre véget ért, nem jutnak ki a nemzetközi porondra, nem fogják nagy nemzetközi versenyen megismerni a nevüket.

A nyertesek

A harmadik alkalommal meghirdetett Hagyomány és Evolúció versenyt Széll Tamás, az Onyx étterem séfje nyerte. Második helyezett Horváth Szilveszter, a győri La Mareda étteremből, harmadik pedig a Bock Bisztró séfje, Varjú Viktor. A zsűri különdíját Fodor Sándor (Solier Café, Gödöllő) és Krámer László (Alabárdos étterem) kapta. A legjobb kelet-magyarországi versenyző Metzger László. Széll Tamás, a Hagyomány és Evolúció nyertese Vétek György A verseny első díja 1 millió forint, valamint az École Lenôtre 2 ezer euró értékű mesterkurzusa. A második díj 500 ezer forint, a harmadik pedig 250 ezer forint. A pénzt a Magyar Gasztronómiai Egyesület tanulmányi ösztöndíj formájában folyósítja. Kostyál Gábor képviseli a genfi Bocuse d’ Or selejtezőn Magyarországot Turcsi Gábor A Bocuse d'Or Selection Hungary 2010 magyarországi döntőjét Kostyál Gábor, a keszthelyi Helikon Hotel konyhafőnöke nyerte meg. A 36 esztendős séf képviseli majd a magyar szakácstársadalmat a júniusban, Genfben megrendezésre kerülő európai selejtezőn. A második helyezett Lenkei Tamás, a tapolcai Hunguest Hotel Pelion konyhafőnöke, míg a harmadik Volenter István a siófoki Mala Garden séfje lett.

A Bocuse d’Or-on indulók pedig nap mint nap azzal szembesülhettek, hogy a közvélemény őket csak „B válogatottnak” tekinti, mivel a legismertebb éttermi tesztek, az Alexandra kalauz, a Dining Guide, a Népszabadság TOP 100 kiadványa is a másik csapat tagjait sorolja a legjobbak közé (miként rovatunk 2008-2009-es séfportré sorozata is e mellett tette le a voksot – a szerk. megjegyzése). Megoldást jelenthetett volna az MGE egy évvel ezelőtti javaslata, ami szerint mindkét fél rendezze meg a saját versenyét, majd a legjobb három-három vagy négy-négy versenyző egy tisztán nemzetközi zsűri előtt küzdjön meg a továbbjutásért. Választ azonban nem kaptak. Feltűnő volt még a jelenlegi versenysorozatban az MNGSZ passzivitása. Két évvel ezelőtt pár nap alatt képesek voltak negyvennél is több versenyzőt indítani az öt hazai regionális selejtezőn, most azonban még az országos döntőről is csak egy sajtóhírben számoltak be a weboldalukon. A magára maradt Bocuse d’Or Hungary Akadémia így a tervezett három selejtezőből végül csak kettőt tudott megtartani 11 indulóval. (Az MGE versenyén 36-an indultak.)

A két verseny valódi nyertese (és főleg reménybeli jövendő nyertese) mindenképp a közönség,vagyis a potenciális vendégek.Mindkét versenyen érezhető volt, hogy a versenyzők minden eddiginél komolyabban vették a felkészülést, a szervezők pedig igyekeztek mind jobban előkészíteni a terepet, kevés volt a technikai gikszer, és ami nagyon fontos, igen nagy számban jelent ek meg érdeklődők. A Bocuse d’Or szervezői mindenképp lyoni hangulatot szerettek volna Budapestre varázsolni, ehhez azonban kissé túlméretezettre sikerült a lelátó, és a tíz órától érkező közönség sem igen tudta mivel elfoglalni magát a zsürizés megkezdéséig.

A Gerbeaud-ház ebből a szempontból jóval szerencsésebb helyszín volt, és nagyon jó ötletnek bizonyult a séfek ételkóstoltatása is. Sajnos, a szervezők itt sem mérték fel reálisan a várható vendéglétszámot, ám ez esetben fordított előjellel, ugyanis a kóstolók környékén hatalmas volt a zsúfoltság, és a vártnál jóval hamarabb elfogytak a kóstoltatásra szánt ételek. Aki azonban időben érkezett, az valóban úgy érezhette, hogy a Főzés ünnepén vett részt.