2009. december. 02. 00:00 HVG Utolsó frissítés: 2009. december. 02. 18:56 Gasztro

Étkek '89 után: rendszerváltó diéta

Kilenc kilóval kevesebb cukrot fogyaszt egy évben egy átlagpolgár mostanság Magyarországon, mint a rendszerváltás...

Kilenc kilóval kevesebb cukrot fogyaszt egy évben egy átlagpolgár mostanság Magyarországon, mint a rendszerváltás idején; vagyis az egy főre jutó cukorfogyasztás 2007-ben az 1966. évi szintre – 31 kilogrammra – esett vissza az 1989. évi 40,5 kilogrammról. Rizsből és lisztből két évtized alatt együttvéve 14 kilóval csökkent a „fejadag”, míg tojásból ez idő tájt 94 darabbal eszik kevesebbet egy hazai lakos, mint az egypártrendszer végnapjaiban.

Az egy főre jutó tojásfogyasztás tulajdonképpen az 1970-es évek közepi szintre esett viszsza – derül ki a nemrég megjelent 2008-as Magyar Statisztikai Évkönyvből. Tejből és tejtermékből a torkokon 36 kilogrammal kevesebb megy, illetve folyik le mostanság, mint a fordulat évében, vagyis az 1980-as évek eleji szintre zuhant vissza a fogyasztás. Hús, kolbász, szalámi és más húskészítmény is ritkábban kerül manapság a tányérra, mint a rendszerváltás idején, a fejadag az egykori 81-ről ugyanis 67 kilóra csökkent, ami az 1973-as esztendő húsfogyasztásának felel meg. A hét alapélelmiszer közül egyedül krumpliból fogy több ma, mint két évtizede: burgonyából ugyanis 4 és fél kilóval pusztítunk el többet fejenként, mint 1989-ben. A felsorolt alapélelmiszerekből végül is 2007-ben együttesen 447 kilogrammnyit fogyasztott el egy hazai átlagember. E mennyiség összességében 71 kilogrammal – 14 százalékkal – maradt el a rendszerváltás idején regisztrált egy főre jutó élelmiszer-fogyasztástól. A békés átmenet után a legszűkebb esztendőnek – legalábbis az alapélelmiszerek forgalmát tekintve – az 1996-os év bizonyult, amikor tápanyagokból a lakosság az 1989-ben regisztrált 14 637 kilojoule-nyi után már csak 12 164 kilojoule-nyit vett magához. Súlyban kifejezve mindez azt jelentette, hogy míg 1989-ben egyenként 518 kiló alapélelmiszert pusztítottunk el, hét évvel később már csak 424 kilogrammot.

HVG

HVG

EUrologus Folk György (EUrologus) 2025. január. 09. 17:00

Elon Musk beszól az európai államfőknek és élvezi

Szünet nélkül folyik az adok-kapok a Trump-adminisztrációban befolyásos szerepre készülő Elon Musk és az európai politikusok között. A németországi választások előtt kellene dűlőre jutni.