Legnagyobb eséllyel karácsonykor kerülhet az asztalra a magyar borászat zászlósborának tekintett tokaji aszú, így ünnepi bortesztjén a HVG elsősorban ezeket vizsgálta. A december 2-ai vakkóstolásos bírálatra a borászszakma különböző területein ténykedő, hasonló teszteken sokszor zsűriző hozzáértőket kértünk fel, akik valamennyien volt vagy jelenlegi tagjai az országos borszakértő bizottságnak is: Janky Ferencet, a Corvinus Egyetem borászati tanszékének docensét, Szalka Pétert, a Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal Borminősítési Igazgatóságának vezetőjét, a 2003-ban az Év borászának választott, a tokaji borvidéken tevékenykedő Árvay Jánost és Szöghy Ottó magyar bajnok sommelier-t. A bírálatkor a zsűri a húszpontos értékelést alkalmazta, amelyben a színt, valamint a tisztaságot 0–2, az illatot 0–4, az összbenyomást pedig 0–12 pontra értékelhetik a kóstolók.

HVG

„Gumicukor, égett fa, zöldség, műanyag” – hangzott el talán még a borbírálati szakkifejezésekben avatottabbak számára is meglepően az egyik ítész szájából egy vitatott, azaz túl nagy szórással pontozott bor visszakóstolásakor. De persze előfordultak jellemzésként a „szép, összetett illat és íz”, a „mézes dió”, illetve a „benne lévő cukor gyönyörű harmóniában van a savakkal” kifejezések is. Az elsőként említett jellemzőkkel felruházott bor – ezek után nem meglepően – végül a futottak még kategóriában végzett, ahol azért akadt néhány meglepetés. Szinte a forgalmazhatóság alsó határát súroló pontszámmal értékelte a zsűri a Disznókő Zrt. kései szüretelésű hárslevelűjét – ugyanakkor a neves pincészet egyik aszúja negyedik helyezett lett. Elgondolkodtathatja a fogyasztókat az is, hogy például a Megyer Zrt.-nek a Tescóban 5290 forintért megvásárolható ötputtonyos aszúja kevésbé gazdaságos, mint a Tokajban egyébként sokak által nemszeretem pincészetként kezelt, budafoki központú Promontorbor Zrt. hasonló puttonyszámú aszúbora, amelyet egy másik áruházláncban lehet beszerezni. Akár még rossz érzéseket is kelthet a vásárlóban, hogy bár utóbbi palackján a termelőt és a forgalmazót név szerint feltüntették, a palackozót a kevésbé jól csengő – a cég budafoki üzemét rejtő – H-0015 kódszámmal jelölik, bár az is igaz, hogy ugyanez a drágább és előkelőbb helyen végzett Patricius aszúval is előfordul.

A csúcson nem történt meglepetés: a tokaji borvidéken a legnagyobb névnek számító Szepsy István – a mezőnyben kimagaslóan legdrágább – bora nyert. Borász körökön kívül korábban sokat emlegetett nagy név bukkan elő a Szepsy aszúja mögött hajszállal lemaradó bort készítő Patricius Borház Kft. neve hallatán is. Annak tulajdonosa ugyanis a volt párizsi nagykövet Kékessy Dezső, akinek egyik tokaji szőlész-borász vállalkozásában korábban résztulajdonos volt Lévai Anikó, Orbán Viktor felesége is. Az első hallásra ismeretlennek tetsző Zemplén Hegyhát Szőlészet aszújának harmadik helye sem véletlen: annak kisebbségi tulajdonosa ugyanis a Szepsy család. Az aszúknál is óriási jelentősége van az évjáratnak. Az egyik 2001-es minta kóstolásakor néhányan „túláztatott gombát” véltek felfedezni az ízek között, amire Árvay János megjegyezte, hogy 1998-ban és 2001-ben az aszúsodást előidéző botrytis cinerea mellett megjelentek kevésbé nemes penészfajták is. Ilyenkor nem mindegy, ki a borász: Árvay egyik 2001-es bora a gyengébb évjárat ellenére is magas pontokat kapott, s noha utólag elmondta, ő maga – ahogyan a húsvéti HVG-borteszten az azóta elhunyt Figula Mihály – nem ismerte meg a saját borát, az általa adott pontszámból nyilvánvaló volt, hogy a számára kedves stílust viszont igen.

HVG

Utólag vált pikánssá, hogy a HVG két, Pozsonyban vásárolt szlovák tokajit is kóstoltatott: az egyiket az 1908-as magyar bortörvény által elismert Szőllőskén (Vinicky) termelő pincészetben, a másikat pedig a nem a történelmi tokaji borvidékhez tartozó, ám a szlovákok által tokaji bortermő helyként elismertetni kívánt területen, Nagytoronyán (Velká Trna) állították elő. Az évek óta folyó szlovák–magyar névhasználati vita onnan ered, hogy az első világháború után a történelmi tokaji borvidék három települése – Kistoronya, Szlovákújhely és Szőllőske – Csehszlovákiához került. Ott akkor összesen 182 hektáron szüreteltek, amit az 1950-es években további négy község határában elhelyezkedő – a magyar álláspont szerint a tokaji termőhelyi adottságoknak nem megfelelő – ültetvénnyel bővítettek, s használják az itt termelt borokra is a tokaji nevet. Miután Brüsszel a vita megoldását a két tagállamra bízta, Magyarország kompromisszumként 565,2 hektárt elfogadott a szlovák igényből, és feltételül szabta, hogy Pozsony vegye át a magyar borjog tokajira vonatkozó szabályozását. A szlovákok azonban ragaszkodnak ahhoz, hogy 908 hektáron termelhessenek tokajit, ami a magyarok számára elfogadhatatlan. Magyarországon a tokaji borvidékhez jelenleg 5600 hektár termő és 400-500 hektár nem termő szőlőterület tartozik.

Az amúgy is elmérgesedett magyar–szlovák viszony tokajit érintő részében új fejlemény, hogy a szlovák agrártárca a múlt héten – már a HVG bortesztje után – bejelentette: megvizsgáltatta a magyar tokaji aszúkat, és szerintük az alacsonyabb árkategóriájú boroknál 32 mintából 15, a magasabb árkategóriában pedig 15-ből kilenc nem felelt meg az előírásoknak. A közleményben jelölési, analitikus és „szenzorikus” (magyarul: érzékszervi) kifogásokról tesznek említést. A magyar fél erről nem kapott hivatalos értesítést a szlovák agrártárcától, így nem tudni, mit vizsgáltak, és mik a konkrét kifogásaik – mondta el a HVG-nek Marczinkó Ferenc, a Tokaji Borvidék Hegyközségi Tanácsának elnöke.

Ebben a helyzetben különösen érdekes, hogy a HVG vaktesztjén gyenge közepesen, illetve kifejezetten gyengén szerepelt a két szlovák aszú, az azt követő analitikai vizsgálaton pedig mind a két tétel elhasalt. Érdekes módon a magyarok által el nem ismert területen előállított nagytoronyai bor szerepelt jobban (az utolsó előtti helyre befutó szőllőskei aszú jelzői a „kátrányos, narancsos, likőrös” voltak), de már annál is szemet szúrt, hogy palackja nem a szabványos félliteres tokaji aszús volt, hanem 3,75 deciliteres. A több díjat jelző matricákkal ékesített palackban viszont nem az volt, mint ami rá van írva: a jelzett 11 térfogatszázalék alkoholtartalom a valóságban 12,54 százalék volt, így a megtévesztő címke miatt a hatóságnak ezt a bort ki kellene vonnia a forgalomból. Még súlyosabb, hogy a Chateau Vinicky aszújának a címkén jelölt 11 térfogat-százalékos alkoholtartalma a laboratóriumi teszt eredménye szerint csupán 8,46 százalék. Márpedig a borok előállításáról szóló rendeletben a tokaji aszúra vonatkozó előírások szerint a tényleges alkoholtartalomnak el kell érnie a 9 térfogatszázalékot, azaz ez a bor – függetlenül a magyar–szlovák borvitától – nem nevezhető aszúnak.

A névhasználati vita fejleményei nyilvánvalóan ártanak a tokaji hírnevének, ami rontja a bor piaci esélyeit. „A tokajit el kell adni, oda kell vinni a vevőnek, megmutatni, beszélni róla, mert a nemzetközi piac nem nagyon ismeri” – véli Szöghy Ottó. Saját praxisából említi, hogy ha odamegy a vendéghez, és a tokajihoz kapcsolódó történeteket mesélve ajánlja, kinyílnak a pénztárcák, és a legdrágább tokajit is megrendelik. Mesélnivaló pedig van bőven, például a puttonyszám szerinti osztályba sorolás – amely úgy alakult ki, hogy egy körülbelül 136 literes gönci hordó borhoz három, négy vagy öt puttony aszúszemből készült aszútésztát adagoltak – vagy a francia XIV. Lajostól, a Napkirálytól eredő „királyok bora, borok királya” megnevezés históriája. Maguktól még a franciák sem kérnek desszertbort, noha ismerik a tokaji konkurensének számító sauterni fajtát.

Marketingprogramok persze léteznek a tokaji eladására, ezek azonban egyelőre csak részeredményeket hoztak. A HVG borvidéki tájékozódása szerint egy néhány százezer eurós program mellett létezik egy szintén 50 százalékos uniós támogatású, összesen 4 millió eurós program, amelyben a villányi és a szekszárdi borvidéken kívül a tokaji is érdekelt – a Tokaj Kereskedőház és a Dereszla Pincészet révén –, s amelynek mintegy 10 százaléka fordítható a tokaji propagálására Oroszországban, Kínában és az USA-ban, illetve az EU-n belül Német-, Lengyel- és Csehországban. Hogy van mit tenni, az a pozsonyi Tesco pultjain is látszott: a Tokaj Kereskedőház – a hasonló puttonyszámú szlovák tokaji aszúknál alacsonyabbra árazott – aszúi mellett hárslevelű és furmint képviselte a borvidéket, nem túl vonzó kiszerelésben. Még szomorúbb képet mutatott a vörösboros polc, amelynél a magyar választékot az alföldi palackozók különböző fantázianevű borai uralták.

A HVG néhány nagynevű pincészet értékesebb, illetve feltörekvő borászat vörösborait is vizsgálta, elvégre ezek az ünnepekkor ajándékként és fogyasztásra is nagyobb kereslettel számolhatnak. A nem túl széles szortimentbe – némileg a zsűri szemfülességét is tesztelve – becsempésztünk egyet a legalacsonyabb árkategóriából is, amelyik ráadásul a magyar borászat egyik legnagyobb aktuális problémájára is rámutat. A kiskunmajsai Grape-Vine Kft. által palackozott, az Auchan áruházban 189 forintért beszerezhető Regia félszáraz asztali vörös címkéjén az szerepel, hogy „az Európai Közösség különböző országaiból származó borok keveréke”. A magyar borpiaci érdekvédők már szóvá tették, hogy az olasz és a magyar statisztika jelentősen különbözik a Magyarországra importált olaszországi borokról. Előbbi lényegesen többet mutat, s tavaly már 316 ezer hektó bor „tűnt el” a határon, ami a teljes magyar bortermés tizedének felel meg. A gyanú szerint a fillérekért importált olasz bort magyarként palackozzák, azaz a Grape-Vine borán – még ha a fogyasztó számára egzaktnak aligha nevezhető információkkal is – legalább jelölik annak importtartalmát.

A Regia persze nem fogott ki a bizottságon. Az „ilyet se kapni, se adni nem szeretnék” megjegyzésen kívül azt is megállapították, hogy a borban – egyébként nem tiltott módon – vélhetően utólag állították be a cukortartalmat. A nagy nevek közül a villányi Bock József 2006-os Syrah-ja szerepelt gyengébben, mint amit a borász hírneve, illetve a bor ára alapján előzetesen feltételezni lehetett, a pontkülönbség azonban ebben az esetben nem túl nagy. A neves villányi borászatoknál később induló Sauska Pincészet borának első helye mellett a szintén új – ráadásul borait a nagy neveknél lényegesen olcsóbban adó – szekszárdi Borműhely Kft. eredménye volt feltűnő, miközben az is látszott, hogy a külföldi boroknál is mellé lehet nyúlni, még a 2500 forint feletti árkategóriában is. Jól szerepelt a német Wein Gourmet magazin Év borásza díjának jelöltjei közé bekerülő Gere Attila 2006-os Koparja is, amelynek 2004-es kiadását a HVG húsvéti bortesztjében utóbb nagy vihart kavarva sorolta meglehetősen hátra a zsűri.

KELEMEN ZOLTÁN