Arafat halála és az izraeli-palesztin viszály
Egy párizsi kórházban, napokig tartó haláltusa után, november 11-én elhunyt a 75 éves Jasszer Arafat, a Palesztin Hatóság elnöke, akit a Kairóban tartott búcsúztató ceremónia után a ciszjordániai Rámalláhban temettek el. A palesztin vezetőt hirtelen rosszra fordult egészségi állapota miatt szállították a francia fővárosba rámalláhi főhadiszállásáról, ahol lényegében izraeli házi őrizetben töltötte életének utolsó éveit. Arafatot 1969-ben választották a Palesztinai Felszabadítási Szervezet (PFSZ) élére, amely először Jordániából, majd Libanonból folytatott gerillaháborút Izrael ellen, miközben világszerte több terrorista merénylet ért különböző zsidó érdekeltségeket. A palesztin vezető az 1993-ban megkötött oslói megállapodásért - az akkori izraeli vezetőkkel közösen - Nobel-békedíjat kapott, de 2000-ben nemet mondott Ehud Barak izraeli kormányfő ajánlatára az amerikai Camp Davidben folyó béketárgyalásokon, és ugyanabban az évben kitört a második palesztin lázadás, az intifáda.
A palesztin államért vívott küzdelem jelképének tartott Arafat utódául az általa 1969 óta vezetett PFSZ élére a pragmatikusnak nevezett, az intifádát elítélő Mahmúd Abbász volt kormányfő került. Az Arafat által alapított Fatah mozgalom vezetőjévé a száműzetésben élő, az oslói folyamatot elítélő Farúk Kaddumit választották, de a Fatah Abbászt szemelte ki jelöltjének a 2005. január 9-ére kiírt elnökválasztásra. Bejelentette viszont indulását az izraeli börtönben fogva tartott, a fiatalabb nemzedékhez tartozó Marvan Barguti is, megosztva ezzel a Fatahot. Az Arafat legkomolyabb ellenzékének számító - a PFSZ-en kívüli - Hamász iszlámista szervezet jelezte, a hatalommegosztásért cserébe hajlandó fontolóra venni a tűzszünetet és Izrael létének elfogadását. Az izraeli hadsereg lényegében lefejezte a mozgalom vezetését, miután márciusban a szervezet alapító vezérét, Ahmed Jaszin sejket, áprilisban pedig utódát, Abdelaziz al-Rantisszit likvidálta a Gázai övezetben. Izrael többször is tisztogató akciókat hajtott végre a tengerparti sávban, ahonnan palesztin szélsőségesek házi készítésű rakétákat lőttek zsidó településekre.
Ariel Saron izraeli kormányfő - aki korábban az általa a béke akadályának nevezett Arafat evakuálásával fenyegetőzött - közölte, hajlandó a tárgyalások felújítására és a Gázai övezetből történő egyoldalú kivonulással kapcsolatos egyeztetésre az új palesztin vezetéssel, ha az fellép a zsidó állam elleni terrorral és uszítással szemben. Saron még februárban jelentette be, hogy felszámolja a Gázai övezetben lévő összesen 21 zsidó települést, valamint 4 kolóniát Ciszjordánia északi részén. A "leválasztás" terve azonban lázadást szított saját pártján, a Likudon belül, és a koalícióból való kilépésre késztetett két telepesbarát pártot is, ami kisebbségre ítélte a knesszetben a kormánypártokat. A kabinet mozgástere novemberben tovább szűkült, miután Saron menesztette világi koalíciós partnerét, a Sinújt, amely - a vallásos pártoknak juttatandó támogatások miatt - a költségvetési tervezet ellen szavazott. A miniszterelnök december közepén tárgyalásokat kezdett a Munkapárttal egy nemzeti egységkormány létrehozásáról.
Az ENSZ hágai székhelyű Nemzetközi Bírósága júliusban elítélte Izraelt a ciszjordániai biztonsági fal építése miatt, arra hivatkozva, hogy a védrendszernek a megszállt palesztin területen történő kialakítása sérti a nemzetközi jogot. George W. Bush amerikai elnök - a washingtoni külpolitika változásaként - áprilisban jóváhagyta, hogy Izrael megtartsa az 1967-ben elfoglalt területek egy részét és hogy a zsidó állam ne fogadja vissza a palesztin menekülteket.
