Ma van az egyéves évfordulója a Hamász Izraelben elkövetett merényletének. A vezető európai politikusok nyilatkozatokat adtak ki, az Európai Parlament vitát rendezett, az emberek pedig az utcákra vonultak.
Tavaly október 7-én a Hamász, Palesztina legnagyobb terrorista szervezete rátámadt Izraelre. Mintegy 1200 embert gyilkolt le, és a brutális támadás részeként közel 240 civilt ejtetett túszul – főleg a Nova fesztiválról –, akiket a Gázai-övezetbe hurcoltak.
A támadás után egy évvel a konfliktus nemcsak helyben eszkalálódott, hanem a világ minden pontján érzékelhetővé tette az eltérő álláspontokat.
Az európai buborékban is megemlékeztek a szörnyű eseményről, Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke tegnapi közleményében ismét elítélte a terrorcselekményt, tűzszünetre szólított fel Gázában, és a túszok szabadon engedését is kérte. A sokszínűséget és az antiszemitizmus elleni küzdelmet is beemelte a nyilatkozatába, de finoman bánt a szavakkal, és a palesztin áldozatok mellett is szólt, akik ártatlan civilként kellett, hogy elszenvedjék a terjedő agressziót.
Hangsúlyozta:
„Ismét felszólítunk azonnali tűzszünetre Gázában, az összes túsz feltétel nélküli szabadon bocsátására és a konfliktus befejezésére. Támogatjuk a folyamatban lévő diplomáciai erőfeszítéseket a teljes körű megállapodás elérése érdekében.”
Az Európai Unió diplomáciai szolgálata közleményében már nem kockáztatott, és a mindkét országban súlyosbodó veszteségekre fókuszált. Az egy éve tartó háborúban több mint 41 ezer ember halt meg Gázában, és az intenzív bombázások porig rombolták a várost. Az EU külpolitikai álláspontja, hogy
az izraeli kormány által a Hamász ellen a teljes győzelemig meghirdetett háború szörnyű humanitárius válsághoz vezetett.
Emiatt csak a politikai és diplomáciai megoldásmódokat támogatja az Unió a fegyveres összecsapások helyett. A nyilatkozat szerint az EU együttműködik arab civil szervezetekkel és az ENSZ országaival, hogy mind a palesztin, mind az izraeli civileknek humanitárius segélyeket tudjon eljuttatni.
A hétfő délutáni európai parlamenti ülésen az EP elnöke, Roberta Metsola fejezte ki együttérzését az izraeli áldozatokkal és érintettekkel. Kiemelte beszédében, hogy az EU folytatja a humanitárius támogatásokat és a túszok kiszabadításáért tett lépéseket. A Parlament üléstermében a tavalyi terrortámadásban elhurcolt vagy meggyilkolt áldozatok hozzátartozói is részt vettek a megemlékezésen.
A mai napirenden az EU terrorszervezetek elleni küzdelméről is szó volt, amelyet a parlamenti pártoktól értek kritikák. A Patrióták Európáért pártcsaládtól Jean-Paul Garraud nem tartotta elégségesnek a terrorcselekmények elleni európai felkészültséget, és az iszlám szélsőséges csoportok növekvő számára hívta fel a figyelmet. A Renew Europe képviselője, Petras Austrevicius pedig felszólította a Parlamentet, hogy az Iszlám Forradalmi Gárda csoportjával is egészítse ki az EU feketelistás terrorszervezeteinek csoportját.
Világszerte tüntetéseket szervezetek a vérengzésre megemlékezve, amely néhol tovább feszítette az indulatokat. Rómában a békésnek indult vasárnap délutáni tüntetésen egy kisebb csoport megpróbálta eltéríteni a protestáló tömeget, a helyi rendfenntartóknak könnygázt is be kellett vetniük – írja az AP News. London Dowing utcáján is ezrek demonstráltak feszült hangulatban, a Palesztina mellett tüntetők és az ellentüntetők csoportjai miatt. Dulakodás is kitört, 17 embert tartóztattak le a rendőrök. Hamburgban közel ezer ember demonstrált a palesztin és libanoni békéért, de itt is rácsatlakoztak az eseményekre kisebb, Izraellel szimpatizáló csoportok. Párizsban, az USA-ban, Dániában és Svájcban is tüntetéseket szervezetek a közel-keleti konfliktus tragikus eseményének évfordulóján. A megosztottság azonban mindenhol nemzeti szintű, és nem csak az évforduló alkalmával üti fel a fejét a konzisztens állásfoglalás hiánya.
Az EU-n belül is megoszlanak a vélemények, míg az előbbiekhez hasonlóan Spanyolország és Belgium Palesztinát támogatja, addig Magyarország és Ausztria Izrael pártfogója, így nehéz pozicionálnia magát az Uniónak.
Az egy évvel ezelőtti tömegmészárlás évfordulóját megelőző hétvégén is eszkalálódott a konfliktus, számolt be a Politico hírlevele. Palesztinában izraeli rakéták találtak el egy mecsetet, ahol legalább 26-an meghaltak és 93-an megsebesültek, miközben a Hezbollah, a libanoni terrorszervezet Észak-Izraelt célozta bombákkal.
A kormányra hiába számít, aki korszerűsítené az otthonát, de akad pár lehetőség
Nehéz helyzetben van a költségvetés, ezért a kormány a falusi csok és a babaváró kivételével kivezette az ingatlancélú támogatásokat. Az uniós helyreállítási alapból esetleg még sor kerülhet mintegy 20 ezer ingatlan felújítására. Mindenki másnak maradnak a piaci megoldások.