EUrologus #mifolyikbrusszelben

EUrologus Kuglics Sarolta (EUrologus) 2024. szeptember. 02. 18:09

Megvan az összes jelölt az Európai Bizottságba: fejtörést okozhat Ursula von der Leyennek a nemek egyensúlya

Augusztus végével lejárt az uniós tagállamoknak adott határidő, hogy uniós biztos jelöléseiket megtegyék. Belgium az utolsó utáni pillanatig várt, a románok pedig határidő után cseréltek. A teljes hivatalos lista közzétételét szeptember 11-re ígéri a Bizottság második mandátumát kezdő elnöke.

Az Európai Bizottság új jelöltjeinek megválasztásának előfeltétele, hogy a tagállamok saját delegáltjaik nevét megküldjék az Európai Bizottság elnökének, Ursula von der Leyennek. Ezt augusztus 31-ig kellett megtenniük, de a lista majd csak a biztosjelöltek európai parlamenti meghallgatásai nyomán, vagyis október legvégén véglegesedhet legkorábban.

Addig is, a Bizottság elnöke szeptember 11-én terjeszti az Európai Parlament frissen alakult pártcsaládjai előtt a potenciális testületi tagok listáját, majd megkezdik a biztosok meghallgatásának becézett „állásinterjúkat” vagyis szakmai meghallgatását a jelölteknek. A témában a nyáron az EUrologus részletes elemzést közölt, melyben sorra vettük az összes tagállam jelöltjét, mely addig nyilvánosságra hozta jelöltjeit.

Keveseket ért meglepetésként ezért, hogy hétfőn a Bizottság napi sajtótájékoztatóján az újságírók kitüntetett figyelmet szenteltek kérdéseikben a biztosi meghallgatások folyamatának, amelynek külön aktualitást adott, hogy Belgium csak késve dobott nevet a közös kalapba.

Belgium külügyminiszterét, Hadja Lahbib a frankofón jobb-közép liberális Reformist Movement (MR) politikusát jelölte meg. Ezzel egyúttal a belga vezetés azt is megüzente, végéhez közelít az uniós berkekben öreg motoros Didier Reynders jelenlegi belga biztos EU-s karrierje.

Szintén hétfői fejlemény, hogy a bukaresti kormány gondolt egyet és lecserélte nyáron beharangozott jelöltjét. Akkor még az ország miniszterelnöke Marcel Ciolacu azzal takarózott, hogy korábban kétszer is nőt jelölt Románia, ezért ezúttal férfit fognak nevezni. Ehhez képest hétfőn a szocialista párti EP-képviselőnő (és volt európai alapokért felelős miniszter) Roxana Mînzatu nevét dobták be a közösbe.

A román huszárvágásos váltásnak persze köze lehet Von der Leyen azon ígéretének, hogy az új delegáltak kiválasztásában (a korábbiakhoz képest) hangsúlyos szempont lesz a nemek közti egyensúly.

Arra a sajtótájékoztatón elhangzott újságírói kérdésre, hogy Von der Leyen megkér-e férfi jelölteket, hogy mondjanak le női versenytársaik javára, nem érkezett határozott válasz, de annyit biztosan állított az Európai Bizottság helyettes szóvivője, hogy az elnök a rendelkezésére álló eszközökkel a legtöbb tőle telhetőt megteszi a nemek közti egyensúly fenntartására az uniós biztosok közt.

zöldhasú
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.