EUrologus #mifolyikbrusszelben

EUrologus EUrologus 2023. február. 20. 19:41

Február 24. előtt jön a 10. szankciós csomag, és Magyarország sem ellenzi

Valamennyi kormány elkötelezett abban, hogy elfogadják a 10. szankciós csomagot – jelentette be Josep Borrell uniós külügyi főképviselő Brüsszelben. A tagállamok a lőszerszállítás felgyorsításában és megnövelésében is egyetértettek.

Az EU főképviselője az orosz agresszió ellen tervezett büntetőintézkedések következő köréről azt mondta, hogy a tagállamok írásbeli eljárásban a következő napokban és mindenképpen a háború kitörésének első évfordulója előtt, azaz február 24-ét megelőzően jóvá fogják hagyni. Ez azt jelenti, hogy a magyar kormány sem jelezte fenntartásait, blokkoló szándékát a külügyminiszterek hétfői ülésén. Ahol egyébként nem Szijjártó Péter képviselte Magyarországot, a magyar tárcavezető ugyanis nem az uniós külügyminiszterekkel tartott ezen a napon, hanem először részt vett Budapesten az éves misszióvezetői értekezleten a magyar nagykövetekkel, majd Wang Yi kínai külügyminiszterrel tárgyalt, és lángost evett.

Az EU-s külügyi tanácskozást követően Josep Borrell azt is közölte, hogy az Európai Bizottság hamarosan előterjeszti azt a stratégiát, amelynek révén jelentősen meg lehet majd növelni az európai lőszergyártást – az ukrán haderőnek ugyanis nagy mennyiségben lesz szüksége hadianyagra, elsősorban lőszerre, a küszöbön álló orosz támadások előtt. Hozzátette, hogy Oroszország naponta ötvenezer lőszert használ el a fronton. Az ukrán adatot nem árulta el, de hozzátette, hogy az előbbi számnál jóval kevesebb. Ezért először a raktárakban lévő készleteket kell Ukrajnának juttatni.

Oroszország csapatokat von össze a fronton, 350 000 orosz katonát. Ez majdnem kétszer annyi katona, mint amennyi ott volt a háború elején. Folytatnunk kell erős, megingathatatlan támogatásunkat Ukrajnának addig, amíg nem győznek

– szögezte le Borrell.

zöldhasú
hvg360 Matalin Dóra 2024. december. 18. 19:30

Mazzag Izabella, az Azahriah-film rendezője: Az a hitvallásom, hogy nem kell mindent érteni, néha elég csak érezni

Elvégezte a Táncművészeti Egyetemet, de tudta, hogy az SZFE-re kell járnia. A Színművészeti átalakítása óta szimbolikus rémálmai vannak. <strong>Falkám című filmje sikere váratlanul érte, azóta állandóan a pszichés betegségről kérdezik. </strong>Szívesen válaszol, mert sok pozitív visszajelzést kap, hogy mennyi embernek segít ezzel. HVG-portré.