Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Stéphane Babonneau-nak, Gisèle Pelicot ügyvédjének 20 ezer felvételt kellett végignéznie arról, ahogy az elkábított ügyfelét több mint hetven férfi megerőszakolja. De ez után jött a még nehezebb feladat: meg kellett mutatnia a felvételeket az áldozatnak is.
Tapasztalt büntetőügyekkel foglalkozó ügyvédként Stéphane Babonneau sok felkavaró dolgot látott már. „A romlottság, az embertelenség és a trauma ilyen szintjét? Még soha nem láttam ehhez hasonlót” – mondta azonban arról az ügyről, amely egész Franciaországot megrázta. Babonneau ugyanis Gisèle Pelicot ügyvédje, azé a nőé, akinek 72 évesen kellett megtudnia, hogy a férje csaknem egy évtizeden át erős altatószereket és nyugtatókat rakott az italába és ételébe, majd idegeneket – 2011 és 2020 között 73 férfit – hívott a házukba, hogy megerőszakolják az öntudatlan feleségét.
Dominique Pelicot-t 2020 szeptemberében hallgatta ki először a rendőrség, de akkor még csak azért tartóztatták le, mert nők szoknyája alá fotózott. A telefonját és a számítógépét átvizsgálva derült fény a borzalmakra, amelyeket a feleségével szemben elkövetett – és amelyeknek egészen addig a felesége sem volt tudatában.
A rendőrség arcfelismerő szoftverekkel azonosított be ötvenet a több mint hetven férfi közül, akik Dominique Pelicot videóin szerepeltek, amelyeken felvette, ahogy a feleségét megerőszakolják és bántalmazzák. A házasságuk alatt figyelmesnek, odaadónak hitt férfi a nyugtatókat és altatókat a felesége borába, reggelijébe vagy épp desszertjébe csempészte be, a nő pedig csaknem kómából ébredve aztán nem emlékezett semmire – aggódni is kezdett, hogy a memória kiesését agydaganat, esetleg Alzheimer-kór okozza.
Még akkor is, amikor 2022-ben Babonneau elvállalta az ügyet, Gisèle csak annyit tudott, hogy a férje elkábította, és idegeneket hívott az otthonukba, hogy szexuálisan bántalmazzák őt. Ennek részleteiről azonban még fogalma sem volt.
Mi fog történni, ha megismeri a teljes igazságot arról, hogy mit tettek vele?
– osztotta meg a dilemmáját az ügyvéd, akinek 20 ezer videót és fotót kellett végignéznie az ügyfele megerőszakolásáról. Nem tagadja, tartottak tőle, hogy a nőnek idegösszeomlása lesz.
De amikor ő vette először kézbe az ügy iratait, maga sem akart hinni a szemének, egyszerűen nem tudta felfogni, hogy ilyesmi megtörténhet. A 42 éves Babonneau a vállalati- és adójog világából érkezett a büntetőjog terepére, mert mint mondta, jobban érdekelték az emberek, mint a pénz.
Az emlegetett videók kulcsfontosságúak voltak a per szempontjából, és Babonneau, illetve az ügyvédtársa, Antoine Camus tartott tőle, hogy a férfi védői azzal érvelnek majd, hogy a rendőrség nem legálisan fért hozzá ezekhez, és ezzel kizárják a bizonyítékok köréből a felvételeket. Nem így történt, ami azt is jelentette, hogy nemcsak az ügyvédeknek kellett végignézniük a videókat, hanem el kellett mondaniuk Gisèle-nek is, hogy mit láttak. „Fel kellett készítenünk őt arra, hogy nemcsak szexuálisan bántalmazták, hanem szándékosan meg is alázták” – mondta a The Guardiannek.
Az ügyvéddel készült interjú egyik legmegrázóbb része az, ahogyan Gisèle Pelicot reakcióját felidézi a felvételek láttán. A benne lejátszódó folyamatok bonyolultságát talán jól jelzi, hogy a felvételeken az zavarta, hogy horkol. „Ott feküdt meztelenül, belehatoltak, lefilmezték, ahogy fuldoklik egy pénisszel a szájában, miközben Dominique Pelicot azt mondja a férfinak, hogy »csak óvatosan, hagyd levegőhöz jutni«, és tudta, hogy emberek látni fogják ezt – de a legjobban mégis azt szégyellte, hogy horkolt” – mondta Babonneau, aki szerint Gisèle Pelicot attól is tartott, hogy mit fognak gondolni róla az emberek, hogy milyen ostoba lehetett, hogy hagyta, hogy tíz éven át ez megtörténjen vele. (A védők egyébként azzal is érveltek, hogy a nő csak tettette az alvást, és valójában beleegyező résztvevője volt a történteknek – ezt az érvet tették semmissé a videók.)
Babonneau úgy vélte, a nő egyik megküzdési módja a felháborodás volt: hogyan tehette ezt vele a férje, hogyan állíthatták a férfiak, hogy nem erőszakolták meg őt? Az ügyvéd szerint ez a felháborodás vezetett aztán ahhoz a döntéséhez is, hogy nem marad anonim, és ezt az ügyet nem zárt ajtók mögött fogják tárgyalni, így nem fordulhatott elő, hogy egyedül van a tárgyalási teremben az ügyvédeivel, és néz szembe az 51 vádlottal és a másik oldalon ülő negyven védőügyvéddel. Egyszerűen nem akarta, hogy négy hónapon át legyen összezárva velük: ő az egyik oldalon, 90 másik ember vele szemben.
Az ügyvéd szerint a tárgyalóterem megnyitásával biztonságosabbá vált a tér Gisèle Pelicot számára. „És valóban úgy érezte, hogy a szégyennek irányt kell váltania. Azt akarta, hogy az emberek lássák, ezek a férfiak voltak azok, akik intim módon megérintették őt, hogy nekik kellene szégyellniük magukat… Úgy gondolta, hogy ezeknek a férfiaknak nyilvánosan kellene magyarázkodniuk.”
A zárt ajtók kiiktatásának köszönhetően a sajtó figyelme sem lankadt, és Gisèle Pelicot egyre nagyobb nyilvánosságot szeretett volna az ügyének, mert abból indult ki, hogy ez soha többé senkivel sem fordulhat elő, és ehhez arra van szükség, hogy minél többen olvassanak, értesüljenek róla. Az ügyvéd szerint a változás már most érzékelhető, mert ha ma ébred fel egy nő úgy, hogy nem emlékszik semmire és nőgyógyászati problémái vannak, Gisèle Pelicot-ra fog gondolni.
A nyilvánosság járult hozzá ahhoz, hogy Gisèle Pelicot-ra ma már nemcsak mint áldozatra, hanem mint feminista ikonra is tekintenek, akiből más áldozatok erőt meríthetnek.
„Az egész világot lenyűgözte a méltósága és a rugalmassága. Az emberek állandóan odajönnek hozzá – nemcsak a bíróságon, hanem az utcán is, hogy köszönetet mondjanak neki – mondja Babonneau. – Néhány fiatal nő sírva fakad. Azt hitte, hogy senki sem fog érdeklődni iránta: »Miért is tennék?« – mondta. Rengeteg pszichológiai támogatást kapott, de ő ahhoz a generációhoz tartozik, amelyik nem panaszkodott, nem csinált felhajtást, hanem egyszerűen ment előre, és most is ezt teszi. Ezért van ott minden nap a bíróságon. Az első napokban vagy hetekben elmehetett volna, aztán hagyhatott volna minket, hogy végezzük a munkánkat, de úgy érezte, tartozik a jogrendszernek azzal a tisztelettel, hogy részt vegyen az ügyben.”
A négy hónapon át tartó tárgyalás végén Antoine Camus azt mondta: „Gisèle Pelicot-nak minden oka megvan a gyűlöletre. Ki hibáztatná őt ezért? Minden oka meglenne arra, hogy a férfiakat és a nőket egymás ellen uszítsa, és a férfiakat általánosságban szidalmazza. De ő úgy döntött, mindazok ellenére, amin keresztülment, hogy ezt a mocskot nemes anyaggá változtatja, és túllép a története sötétségén, hogy értelmet találjon benne.” Babbonneau szerint pedig a december 20-án esedékes ítélet egyben örökség is lesz, amelyet a jövő generációinak lehet tovább adni, akik tanulni fognak ebből a borzalmas ügyből.
Hogy maguk a vádlottak tanulnak-e belőle, az egyelőre kétséges. Sokan közülük kitartottak amellett, hogy ők nem erőszaktevők, egyikük még meg is magyarázta, hogy a nemi erőszak az utcán történik, és kell hozzá a másik ellenkezése. Egy pszichológus pedig arról beszélt, hogy Dominique Pelicot-nak, akinél egyébként nem találtak mentális patológiára utaló jeleket, és a valósággal is normális kapcsolata, mennyire nehezére esett, hogy elfogadja, milyen károkat okozott. Ehelyett arról panaszkodott, hogy a tárgyalás „szétverte az életét”, és hogy ha nem tartóztatták volna le, még mindig boldog lenne, ahogy a felesége is, és minden folytatódhatott volna, ahogy eddig.
