Az úszó heteken belül visszavonul.
„A DÁP applikációnak köszönhetően csak a telefonomnak és a kocsikulcsnak kell nálam lennie edzésre menet! Mivel az alkalmazással is tudom igazolni magam, így a pénztárca már a múlté haha” – ezzel a szöveggel posztolt Instagramra Kapás Boglárka. A heteken belül, a rövidpályás világbajnokság után visszavonuló úszó a bejárati ajtóban állva pózol és látványosan tényleg csak a kocsikulcsot és a telefonját tartja kezében. Bár rajta kívül más még nem használta, Kapás szövegbe még a #digitalisallampolgarvagyok hashtag is belefért.
A sportoló a 24 óra után elérhetetlenné váló storyban is bemutatta a digitális állampolgárságot a már említett hashtaggel, mint írja, „a DÁP appban minden adatod egy helyen lesz, nem kell külön keresgélned őket”. Megemlíti azt is, erkölcsi bizonyítványt három kattintással lehet igényelni és majdnem 200 állami weboldalra lehet QR-kóddal bejelentkezni.
Szeptember elsejétől vált elérhetővé a Rogán Antalhoz kötött digitális állampolgárság alkalmazás, ahol egyelőre csak néhány, de az ígéretek szerint idővel egyre több olyan ügyet lehet elintézni, amelyeket eddig elsősorban a kormányablakokban, illetve részben az Ügyfélkapun keresztül oldottunk meg.
A kezdeményezés sokakban adatvédelmi aggályokat vetett fel, az pedig minden bizonnyal nem erősíti az alkalmazásba vetett bizalmat, hogy az adatok a Miniszterelnöki Kabinetirodához, vagyis a titkosszolgálatokat is felügyelő Rogán tárcájához folynak be. A miniszter szerint azonban nincs gond, az adataink eddig is megvoltak az államnál.