Az építkezés kivitelezője szerint ők mindent úgy csináltak, ahogy „a tervek szerint kellett”.
Tóth Nikolett, a Budapesti Operettszínház balerinája Terézvárosban élt és dolgozott egészen 2022 nyaráig, amikor egy ház leomló homlokzata maga alá temette őt a Jókai és az Aradi utca sarkán. A balesetben súlyosan megsérült a gerince és a koponyája, és kerekesszékbe kényszerült.
Mivel a nyomozás azóta is zajlik, egyelőre nem tudható pontosan, mi okozta a balesetet, illetve ki azért a felelős. Nikit az ügyvédje szerint tetemes kártérítés illeti meg, ennek ellenére eddig csupán a kivitelező biztosítójától kapott némi előleget.
„A baleset előtt egy 3. emeleti lakásban laktunk a VI. kerületben. A ház nem volt akadálymentes, ezért egy nagyon drága albérletbe kellett költöznünk az édesanyámmal. A pénz nagy részét erre és a rehabilitációmra költöttük. Háromnegyed év alatt elfogyott” – árulta el a Borsnak, hozzátéve: azt, hogy a költséges és hatékony gyógykezelését finanszírozni tudja, jórészt a barátainak köszönheti, akik a támogatására alapítványt hoztak létre.
Noha a táncművész és édesanyja a polgármester segítségével már továbbköltözött egy önkormányzati lakásba, az állandó kiadásaik így is számottevők.
„Egy hasonló baleset után minden embernek vannak életük végéig folyamatosan keletkező kárai. Ilyenek lehetnek akár a közlekedés költségei, a gyógyszerek és a rehabilitáció, valamint az ápolás ára, de idesorolhatjuk még a gondozási díjat is. Arról nem is beszélve, hogy Niki nem tud tovább dolgozni az eredeti szakmájában, vagyis táncművészként. Ha ezt mind összeadjuk, több százmillió forintra kell gondolnunk” – magyarázta a balerina ügyvédje, Ikanov Gábor.
Lengyel László, az építkezés kivitelezője a lap kérdésére elmondta: a felelős személyének megállapítása, vagyis a rendőrségi nyomozás még zajlik.
„Úgy gondolom, mi mindent úgy csináltunk, ahogy a tervek szerint kellett” – jelentette ki az üzletember, aki azt is elárulta, szerinte Niki miért nem jutott még hozzá a pénzéhez.
„Már többször megállapodtunk, aztán mindig jött valami ötlet vagy a biztosító részéről, vagy az ügyvéd úr részéről. Én úgy érzem, eddig ezért nem tudta a pénzt megkapni Nikolett” – fogalmazott.
A felelősségbiztosítás terhére a kárt első körben a biztosító rendezi, de ha utólag kiderül, hogy a kár bűncselekmény következménye, a biztosító a kifizetett összeget követelheti a károkozótól.