A republikánusok szerint igazán sajnálatos, hogy a Las Vegason átutazó családoknak a volt elnök pucér szobrát kell nézniük.
Egy 13 méter magas, a volt elnököt anyaszült meztelenül ábrázoló Donald Trump-szobrot állítottak fel Nevadában. Egyelőre rejtély, hogy ki áll az alkotás mögött, mindenesetre a Republikánus Párt közölte, hogy „határozottan elítéli a sajnálatos szobrot”. Szerintük ez a sértő alkotás szándékosan sokkol, és nem indít el értelmes párbeszédet. Nem is szólva arról, hogy a Las Vegason keresztül autózó családok kénytelenek szembesülni vele.
Az alkotást jegyző névtelen művész szóvivője elmondta, hogy az installáció címe Szélhámos és obszcén. A helyi tévéállomásnak elárulta azt is, hogy a 13 méteres szobor 2,7 tonnát nyom, és azzal a céllal készült, hogy „beszélgetéseket indítson el”.
A Las Vegas mellett felállított szobrot más, úgynevezett billegő államokba is elviszik.
Nevada az utóbbi négy elnökválasztáson a demokrata jelöltre szavazott, igaz, a 2020-as választáson Joe Biden és Donald Trump versenye szorosan alakult.
Nem ez az első alkalom, hogy Donald Trumpot finoman szólva is vitatott módon ábrázolják. 2019-ben – a londoni látogatása elleni tiltakozásként – óriáscsecsemőként jelent meg az utcán.