Hikikomorinak hívják Dél-Koreában japán mintára azokat a fiatalokat, akik teljesen magukba zárkóznak, és nem akarnak kapcsolatba lépni a világgal, sőt gyakran a szüleikkel sem. Koreát az ősidőkben remete királyságnak nevezték, és komoly hagyománya volt a világtól való elvonulásnak, de a dinamikus gazdasági fejlődés nagyon megváltoztatta az országot, és ezt nem mindenki tudja vagy akarja követni Dél-Koreában.

Az egykéző koreai családokban ez valóságos tragédia, hiszen a szülők minden reményüket az egyetlen gyerekbe álmodják bele, aki viszont nem akar felnőni, nem akar a világgal kommunikálni. Nagyon sok fiatalról van szó: a 19–34 éves nemzedék 5 százalékáról, ez Dél-Koreában több mint félmillió embert jelenthet.

A szervezés a koreaiak egyik legfőbb erénye a globális versenyben, ezért az alapítvány ezt a problémát is úgy kezeli, mint egy gyártási folyamatot, ahol belép a gyárba a boldogtalan család, és a kijáratnál már boldogan szövögetik közösen a terveket. 13 hetes a program, amelyből most ért véget az első. A cél az, hogy javuljon a kommunikáció a családban, a begubózó gyerek nyíljon meg a szülők és a világ előtt. Jellemző a koreai gondolkodásra, amelyet jelentősen befolyásol még ma is a nagy kínai mester, Konfuciusz:

a tanfolyam a szülőknek szól, és nem a problémás gyereknek.

„Most már jobban megértem a fiamat, aki három éve nem hajlandó elhagyni a hálószobát” – nyilatkozta a tanfolyam után egy anya a BBC riporterének.

Hogy döbbent erre rá? Úgy, hogy férjével együtt rabruhába öltözött, és néhány napot eltöltöttek egy magánzárkában a boldogsággyárban. Se okostelefon, se számítógép, pedig enélkül ma már szinte senki sem tudja elképzelni az életet Dél-Koreában. „Érzelmileg átéltem az elzárkózást” – meséli az anya a börtöntapasztalatról, aki elmesélte azt is, hogy egy szem gyerekük hogyan került ilyen hikikomori állapotba: a tehetséges gyereket a szülők állandóan újabb sikerekre ösztönözték az iskolában, ahol emiatt igen népszerűtlenné vált. Senki sem barátkozott vele. Végül kialakult egy evési zavar, amely lehetetlenné tette, hogy a gyerek iskolába járjon. Otthon tanult, de teljesen elzárkózott a világtól. Az egyetemre felvették, és ott minden jól is kezdődött, de azután közölte, hogy őt immár nem érdekli a tanulás. Azóta ki sem mozdul a hálószobából, enni is alig hajlandó.

Egy másik szülő arról számolt be, hogy az ő fia már 26 éves, de hét éve megszakította a kommunikációt a külvilággal.

„Csönddel védekeznek a világ ellen”

Erre a következtetésre jutott egy anya, akinek a fia szóba sem hajlandó állni vele. Ebben az esetben az okozhatta a lelki törést, hogy a fiatalember nem jutott be egy elit egyetemre, vagyis nem teljesítette be szülei álmát. Egy másik egyetemre felvették ugyan, de úgy érezhette, hogy cserben hagyta a szüleit, akik sok áldozatot hoztak azért, hogy őt bejuttassák egy drága egyetemre.

Mit csinál most ez a fiatalember? Videójátékot játszik napszámra a szobájában, és nem hajlandó elfogadni az orvosi segítséget vagy gyógyszereket.

Az egészségügyi minisztérium felmérte az okokat, amelyek miatt a fiatalok mind nagyobb számban zárkóznak el a társadalomtól:

1. Nehéz a képességeiknek és vágyaiknak megfelelő állást találni.
2. Nem könnyű számukra a kapcsolat kialakítása a másik nemmel, illetve általában a kortársaikkal.
3. Családi problémák – Dél-Koreában még sok helyen eleven Konfuciusz tanítása, amely szerint az apa szava megkérdőjelezhetetlen a családban. Sok fiatal ezt nem fogadja el, ez ellen lázad az elzárkózással.
4. Egészségügyi gondok.

Az öngyilkosságok terén Dél-Korea Ázsia élvonalában van, olyannyira, hogy a kormány programot dolgoz ki ennek tanulmányozására és elhárítására.

Dél-Koreában igen komolyan veszik a hikikomori problémát: minden második évben pszichiátriai vizsgálatra kell mennie a 19–34 éves korosztálynak.

Anyagi gondok

Mi történt Japánban, ahol a kilencvenes években először vált tömegessé az elzárkózás a fiatalok között? Sok család tönkrement, mert az egyetlen gyerek nem vállalt munkát, az idős szülők pedig kénytelenek voltak még a nyugdíjból is támogatni őt.

Az idős szülőknek Japánban és Dél-Koreában is bűntudatuk van amiatt, hogy a gyermekük nem vesz részt a versengésben a munkaerőpiacon, és nem alapít családot. A szülők óriási pénzeket fektetnek bele a gyermekük oktatásába, ezért a kudarc anyagi jellegű is.

A koreai társadalom rendkívüli mértékben munkacentrikus, ezért lebecsülik azokat, akik nem teljesítenek.

A szülők gyakran oly sok időt és energiát fordítanak a munkára, hogy nem jut idejük a gyereknevelésre, így gyakran maguk sem tudják, hogyan kommunikáljanak a saját gyerekükkel.

„A szülők a társadalmi megbélyegzéstől tartanak, ezért magukba zárják a problémát” – mondja a boldogsággyárat üzemeltető alapítvány igazgatója.