Élet+Stílus MTI 2024. július. 08. 12:08

Van, akinek több mint 660 millió forintot is megértek Napóleon pisztolyai egy aukción

Árverésre bocsátották a francia császár fegyvereit, az egyik licitáló 1,69 millió eurót ajánlott értük.

Napóleon pisztolyai 1,69 millió euróért, azaz mai árfolyamon 664 millió forintért keltek el vasárnap a Párizs közelében lévő fontainebleau-i kastély mellett megrendezett árverésen.

A fadobozban elhelyezett két, arannyal és ezüsttel berakott, valamint Napóleon portréjával díszített pisztoly a párizsi fegyvergyártó, Louis-Marin Gosset műhelyében készült, és előzetesen 1,2-1,5 millió euróra (470-590 millió forintra) becsülték az árukat.

A Osenat árverési ház aukcióján a történelmi ereklyét egy ismeretlen licitáló vásárolta meg. A relikviát azonban a közelmúltban a francia kulturális minisztérium nemzeti kincsnek nyilvánította, amivel azt is megakadályozta, hogy külföldre kerüljön. A rendelkezés nyomán a francia kormánynak 30 hónapja van arra, hogy ajánlatot tegyen a licitálást megnyerő vásárlónak a pisztolyokra.

A fáma szerint Napóleon a kudarcot vallott oroszországi hadjáratot követően, 1814. április 12-ének éjjelén a fontainebleau-i kastélyban ezekkel a pisztolyokkal akarta kioltani a saját életét, ám Armand de Caulaincourt tábornok, aki részt vett az orosz hadjáratban, kivette a puskaport a fegyverekből. Napóleon ezért mérget vett be, de túlélte. A pisztolyokat Napóleon később Caulaincourt-nak ajándékozta, akitől később az utódai örökölték.

A vásárló a fegyverek eredeti dobozát is megkapta, valamint több kiegészítő kelléket, köztük egy puskaportartót és töltővesszőket. És ugyan az 1,69 millió euró soknak tűnhet, de 2023 novemberében például 2 millió euróért, vagyis akkori értéken 729 millió forintért kelt el Napóleon egyik híres, kék-fehér-piros kokárdával díszített, fekete kétszarvú filckalapja.

hvg360 Bábel Vilmos 2025. március. 27. 06:30

„Nem akarom, hogy lehúzzanak ebbe a posványba” – Toroczkai szerint fenyegeti, zsarolja a Mi Hazánk képviselőit a két nagy párt

A Fidesz az utóbbi hetekben rámozdult a Mi Hazánk szavazóira. A kiélezett Tisza-Fidesz versenyben nagyon felértékelődött Toroczkai Lászlóék pártja, királycsinálók is lehetnek 2026-ban. Mi lesz a Mi Hazánk stratégiája a következő bő egy évben, vannak-e a párhuzamok a 2015-ös Jobbikkal, és mire játszhat a Fidesz? Erről beszélgettünk a párt elnökével és más, a témára rálátó megszólalókkal.