Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
A Békemenetek visszatérő eleme, hogy a Nemzeti Színház főigazgatója által rendezett darabbal alapozzák meg a hangulatot Orbán Viktor beszédének. Most nem annyira a hazaszeretet, inkább a Bëlga jutott eszünkbe róla.
Van egy nagyon régi, még az ezredforduló hevében született dal, ez a Bëlgának a Nemzeti Hip-Hop című szerzeménye. Ennek a közepén, zenészül a kiállásnál jön Sickratman és a háttérben sírdogáló hegedűszóra elmondja a mára már méltán klasszikusnak tekinthető „állok a pusztában, gatyám lobog, seggem kilóg, gyomrom korog” kezdetű monológját.
Ez az annak idején egyértelműen parodisztikus összkép köszönt most vissza Vidnyánszky Attila műsorában, csak éppen véresen komolyan véve. A színpadon valami szörnyen giccses békeesztrád vette kezdetét, aminek a legnagyobb vesztesei (az épelméjű nézőkön kívül) egészen biztosan az eredeti művek szerzői voltak.
A színészek ugyanis többek között Babits, Juhász Gyula és a vajdasági író, költő Brasnyó István verseivel próbálták túlkiabálni egymást, illetve Bertold Brecht Kurázsi mama és gyermekei című drámájából is előkerült néhány rövidebb részlet. A cselekmény jelentősége abban túlmutatott önmagán, hogy a háborús hangulatot keltő tábor érvelt a mára már talán méltán elfeledett Sajó Sándor egyik versével, míg a békepárti társaság egyik része felelt Babits-csal és Juhász Gyulával, illetve néha ebbe a kakofóniába jajveszékelték bele Brasnyó Krónikus ének 1988-ból című versét.
Egy ponton a nemzeti kognitív disszonancia szinte tapinthatóvá vált a színpadon, ugyanis a kormánypárt és különösen a miniszterelnök mindig szívesen mozgósította a táborát harcba hívó jelszavakkal, háborús retorikával és ezt kellett egyik pillanatról a másikra megtagadni. Ez Orbán Viktornak jól is megy, hiszen volt ő már oroszellenes liberális, gaullista konzervatív, most meg újabban illiberális, békevágyban tobzódó, Kreml-közeli néptribunus, de ezt a váltást a színészeknek és különösen a játékukat dirigáló rendezőnek már nehezebb lehetett lekövetni.
Gondolni sem merek arra, hogy a közönség mit érezhetett a műsor közben, amikor a káosz epicentrumában már Vörösmarty Mihály Honszeretetét harsogták a háborúpártiak, majd később arra kontráztak megint Brechttel és a Kurázsi mamával a békeszeretők. Ez persze az átadandó üzenetnek egy egészen szürreális értelmezési horizontot adott, hiszen a nemzeti oldal, a jobboldali, keresztény-konzervatív politikai közösség kampányzáró-rendezvényén nem a magyar Vörösmarty Mihály versét helyezték pozitív kontextusba, hanem a marxista, Sztálin-díjjal kitüntetett Brechtét.
Végül az egész tohuvabohut mintha elvágták volna és a gyermekeit óvó békepárti édesanya nagy átéléssel szavalni kezdte az irredenta Sajó Sándor egy másik versét, majd egy kárpátaljai költő verse következett és végül egy Babits költeménnyel ér véget a műsor, aminek a lényegi üzenete nagyjából úgy foglalható össze, hogy a háború rossz, de magyarok vagyunk és fegyverkeznünk kell, de csak a haza védelmére.
Persze ebbe némileg belezavart az Ungnak és Tiszának sebes a sodrása kezdetű, minden kontextus nélkül előadott nekibuzdulás, mert hát az orosz érdekeknek most éppen kedves békepárti szólamokkal és Ukrajna támogatásának blokkolásával pont ugyanúgy segítség nélkül marad Kárpátalja is. Bár ez a végkicsengés valószínűleg csak keveseknek jutott eszébe ott a színpad környékén.
Az előadást követően elmondott Orbán-beszéd részleteit itt olvashatja el:
