hvg.hu: „Talán a legnagyobb pedagógiai téveszme az a vélemény, hogy az ember csak azt tanulja meg, amit megtanítanak neki. A mintegy mellékesen elsajátított, tartós attitűdök, kedvtelések és ellenszenvek gyakran sokkal fontosabbak, mint a nyelvtanórák, földrajzórák vagy a megtanult történelmi tények. Mert alapvetően ezek az attitűdök számítanak később.” Ezt a John Dewey-idézetet emeli ki a honlapján. A magyar oktatáspolitika alakítói viszont, úgy tűnik, a zsúfolt tantervekben, a „leadott” és persze könnyen számonkérhető tudásban hisznek. Fel lehet oldani ezt az ellentmondást?

Vass Vilmos: Már az 1990-es években leírta Báthory Zoltán a tanulás szűkebb és tágabb értelmezése közötti különbséget. Az előbbi semmi más, mint a memorizálás és a figyelem, az, hogy a pillanatnyi memóriába pakolunk be egy csomó adatot, tényt – összefüggések nélkül. Ezeket lehet vizsgálni, tesztekkel vissza lehet kérdezni, akár még eredményeket is hozhat, de valójában a fejlett világ a tanulás tágabb értelmezésében gondolkodott már akkor is. Báthory szerint „a pedagógia a különbségek világa”. Különböző tanárszemélyiségek tanítanak nagyon különböző gyerekeket, különböző iskolai környezetekben. Ebből is az következik, hogy a tanulás nem egyenlő azzal, hogy ha minél jobban odafigyelsz, annál jobban fogod tudni. Nem így működik az agyunk. A tanulás folyamatában benne van a képzelet, a kíváncsiság, az akarat, az attitűdök, a belső motiváció és még sok minden.

Vass Vilmos

Fazekas István

hvg.hu: Ezeket az iskola ma inkább mintha próbálná visszaszorítani. Talán pont azért, hogy helyette maradjon a kérdezés nélküli memorizálás? 

V. V.: Ken Robinson Kreatív iskolák című könyvében világosan leírja, hogy az iskola előtt a gyerekekben még ott van az intuíció, a kreativitás, az érdeklődés, a kérdezés, a kíváncsiság, a „meg akarom ismerni a világot” hozzáállás. Mindez a közoktatásban szépen visszaszorul. A kreatív iskolák egyik jellemzője éppen az, hogy odafigyelnek az attitűdökre. Egy jó iskolában az is jellemző, hogy harmonikus a tanár–diák kapcsolat. Az a fontos, hogy milyen közösség épül, milyen élményeket szereznek a gyerekek iskolán belül és iskolán kívül, az, hogy beszélgetnek-e egymással, bizalmukba fogadják-e egymást. A finn kollégák azt mondják,

az a jó iskola, ahol jó lenni.

Ugyanis az, hogy jól érzed magad, jelentős mértékben befolyásolja a tanulási eredményességet. Gondoljunk csak bele: miről van szó egy 20-30 éves osztálytalálkozón? Nem a tantervekről, tankönyvekről, nem az oktatási törvényekről, nem a bemagolt tananyagdarabkákról, mert azokat pillanatok alatt el lehet felejteni. A kalandokról, élményekről, közösen megélt sztorikról van szó. Ezek pedig a tanár–diák és a diák–diák kapcsolatból építkeznek. Óriási szerepük van tehát az iskolában az emberi tényezőknek, és ezek ráadásul egyre inkább felértékelődnek.

hvg.hu: Ha megkérdeznénk a tanárokat, mi az, ami a jó iskolát jellemzi, vajon az elsők között végezne a kreativitás vagy az attitűdökre figyelés?  

V. V.: Nemigen. Ilyen felmérés nem volt, de a 90-es években Skóciában megkérdezték az embereket, hogy szerintük mitől jó egy iskola. Sok mindent mondtak, de toronymagasan győzött az iskolai légkör. És ezzel egyetértek én is: a jó iskolának az az ismérve, hogy abban oldott, alkotó, felszabadult a légkör.

hvg.hu: Továbbra is nagy ellentmondást érzek a jogszabályokkal, tantervekkel előíró oktatáspolitika és a kreatív, oldott légkörű iskola között, ahol nemcsak a magolásról, az elsődleges tanulásról van szó, hanem mindenféle, az előbb tárgyalt dologról is.

V. V.: A gazdaság világában ismert az a fogalom, hogy innovációéhség. Ez a magyar neveléstörténetben is nyomon követhető, ott is évtizedek óta innovációs hullámhegyek és hullámvölgyek váltakoztak. Ez az innovációéhség ma is feszíti az iskolák belső működését. Valamit ugyanis kezdeni kell azzal a gyerekkel, aki érdekesen beszél, állandóan nyomkodja a telefonját, mindenféle kódokat használ, lehet, hogy informatikából többet tud, mint a tanár, de a képfeldolgozó képessége is sokkal gyorsabb, szeretné az óvodából hozott kíváncsiságot, kérdezést, világmegismerő akaratát érvényesíteni, de nem tudja. Beterelik az iskolában egy olyan csatornába, ami kizárólag a tananyag átadásában gondolkodik. Ez nem megy, és ezt sokan érzik. Valóban nincs nagy mozgástér a mai centralizált rendszerben, de elszigetelten, egymástól függetlenül számos helyen vannak pedagógiai innovációk, amit kiváló, kreatív pedagógusok csinálnak. Egy kreatív fecske azonban nem csinál nyarat. Ezeknek valahogy hálózatba kellene szerveződniük.

Fazekas István

hvg.hu: Nem túl idealisztikus elképzelés, hogy majd a kreatív pedagógusok összeszerveződnek, és ettől alapvetően megváltozik a magyar oktatás, akár az oktatásvezetés elképzeléseivel ellentétes irányban?

V. V.: Nem. Egyre nagyobb igény mutatkozik ugyanis a gazdaság világában a kreativitásra. Az eredeti, kreatív, gondolkodó ember és a piacképes gazdaság között szoros az összefüggés. Az is egyre inkább nyilvánvaló, hogy a mesterséges intelligencia egy csomó mindent meg tud csinálni az ember helyett. Ezzel viszont előtérbe kerülnek azok a dolgok, amiket nem tud (még). Felértékelődik a kritikus gondolkodás, az innováció, az együttműködés. Ez előbb-utóbb olyan nyomást gyakorol az oktatási rendszerre, hogy mese nincs, ebbe az irányba kell fordulni.

hvg.hu: Már régen meg kellett volna változnia az iskolának, de ebből egyelőre semmi nem látszik. 

V. V.: Az nem megy, hogy az iskolán belül egy ennyire más világ legyen, mint azon kívül. Ez skizofrén állapot. Muszáj lesz változtatni. Mondom, azért szinte minden iskolában lehet már ma is találni kisebb-nagyobb innovációkat, amelyek az élményekről, az attitűdökről, az együttműködésről szólnak. Lehet, hogy sokkal látványosabb elfogadni egy felülvizsgált alaptantervet, kiadni egy közoktatási törvényt vagy új tankönyveket, de ott vannak ezek a kis mozgások, amelyek progresszív irányba vihetik az iskolát. A jelenlegi rendszer is fejleszt egyébként kompetenciákat: a túlélést meg a felejtést. Ez működik a diáknál és a tanárnál is. 

Fazekas István

hvg.hu: Sok szó esett már a kreativitásról. Ez a fogalom is átalakult az utóbbi időben. Miben változott? Mi az, hogy kreativitás?

V. V.: A kutatók jelentős része ma már azt vallja, hogy a kreativitás fejleszthető. Ez azért jó hír, mert akkor a kreativitás potenciális csúcskorszaka, az első nyolc év után még van mód fejleszteni, tulajdonképpen egész életünkben. És szükséges is, mert a 21. században a kreativitás – a kommunikáció, az együttműködés, a kritikus gondolkodás mellett – olyan alapkompetenciának számít, mint száz évvel ezelőtt az írás-olvasás-számolás. Új megközelítés e téren az is, hogy míg régen nagyjából azt mondtuk, hogy a kreativitás egyenlő az eredetiséggel, ez már nem igaz. Ma már az eredeti ötleteidet meg is kell tudni valósítani. A kreatív ember tehát abban feladattudatos is, ami foglalkoztatja, amiben újat alkot, ami nagyon érdekli, amiben egy belső motiváció hajtja. Az pedig egy hatalmas tévképzet, hogy a kreativitás kizárólag a művészetekben – iskolában a rajz, a zene, ha van, akkor a drámaórákon – tud csak kibontakozni. Kell valami specifikus terület (érdeklődési kör, érdekes téma, hobbi), ami az adott diákot érdekli, és amiben kiteljesedhet. A kreatív iskola ezt a területet keresi meg és értékeli.

hvg.hu: Ehhez nemcsak figyelem kell, hanem idő is. Az iskolában viszont – a tantervi kényszerek miatt – mindig ebből van a legkevesebb, nem?

V. V.: Megéri, hogy legyen rá idő. Ha a gyereknek azt mondom, hogy ne haragudj, most nem érek rá válaszolni az egyébként jó kérdésedre, nem érek rá foglalkozni a fantasztikus ötleteddel, mert le kell adnom az anyagot, akkor őt onnantól elvesztettem. Amennyiben emberi értékekről beszélünk, akkor nem a tananyag számít. Attól professzió a pedagógia, hogy minden gyermeki rezgésre figyel. A tanítás művészete és tudománya címmel írt könyvet Robert J. Marzano, és ez témánk szempontjából nagyon találó. A kreatív iskolában a pedagógia művészetén van a hangsúly, azon, hogy a tanár megtalálja azt, amivel „működik” a gyerek, amivel meg tudja őt fogni. És lesz olyan diák, akit a régészettel lehet megfogni, lesz, akit a robotikával, lesz, akit a gitározással. És ha megvan ez az elem, akkor az kihat a többi, kevésbé kedvenc területre is.  

Fazekas István

hvg.hu: Mennyiben változtatja meg a kreativitás szerepét, fontosságát a digitalizáció és a mesterséges intelligencia berobbanása?

V. V.: Mennyire értékeli a hagyományos iskola azt, hogyha valaki jól kérdez? Sokkal inkább azt szereti, hogy ne kérdezzen senki, mert „le kell adni az anyagot”. Ha pedig valakinek netán eredeti kérdése lenne, az csak zavart okoz. A mesterséges intelligencia viszont felértékeli, hogy tudunk-e jól kérdezni, mert eleve úgy jutok hozzá gyorsan az információhoz, ha jól kérdezek. Az óvodások egyébként még elképesztő nyitottan kérdeznek, nagyon érdeklődők. Mire egyetemisták lesznek – bár sok esetben hihetetlen, miket produkálnak, de – alig vannak kérdéseik. Vagy legalábbis nagyon szokatlan nekik, hogy megbecsüljük azt, ha vannak. Pedig ez az alapja a kreatív gondolkodásnak, minden kutatásnak, szakdolgozatnak. Korábban is, most is szükségünk van a konvergens (összetartó) és a divergens (szerteágazó) gondolkodásra is, ám az előbbit egyre inkább megcsinálja helyettünk a robot. A reproduktív dolgokat például sokkal gyorsabban, jobban, hatékonyabban is, mint az ember. A jó kérdések mellett a kritikus gondolkodást is egyre fontosabbá teszi az MI, ez pedig rákényszeríti az iskolát, hogy változzon. Minden újítás, új technológia komoly zavart okozott korábban is a történelemben, gondoljunk csak az ipari forradalmakra.

Jól kell tudni használni a MI-t is. Nem helyettünk van, nem fog helyettünk gondolkodni, különösen nem divergens módon.

A technológiai fejlődés ráadásul elképesztően gyors, a tanulási képességünk nem ennyire gyorsan fejlődik. Minden bizonnyal azokon a területeken fog előrelépni az oktatás, amelyeken a mesterséges intelligencia nem tud. Ez a folyamat is a kreatív iskolákat erősíti.