Élet+Stílus hvg.hu 2024. április. 08. 17:51

Menczer már olyasmivel támadja Magyar Pétert, hogy női napszemüveget hord, de ez nem igaz

A Magyar Péter által viselt Ray Ban Hexagonal modellt pécézte ki magának a Fidesz kommunikációs igazgatója, aki nemrég még a Külügyminisztérium államtitkára volt.

Menczer Tamás, a Fidesz frissen kinevezett kommunikációs igazgatója egy debreceni fideszes fórumon tartott beszédében próbált lelket önteni a hallgatóságba. Beszédében többek között azt taglalta, hogy a Fidesz Európa legsikeresebb pártja, és valószínűleg az egész világ legsikeresebb pártja is, majd kiemelte, hogy támadás alatt vannak, a kegyelmi botrány után most Magyar Péter helyez rájuk nyomást – legalábbis szavai szerint.

Menczer szónoklatának egy részét a Facebook-követőivel is megosztotta, a poszt alatt pedig megjelent Magyar Péter is – mert ugyan a videóban Menczer kínosan ügyelt rá, hogy ne mondja ki Magyar nevét, mindenki számára egyértelmű lehet, kire gondolt.

Tomi, (…) Kommunikációs géniusz vagy. Legalább ilyen jó államtitkár is voltál. Csak így tovább” – írta a bejegyzés alatt a NER-ből kicsekkolt Magyar, a válaszra pedig nem kellett sokat várnia:

Igaza van, ön előttem jár.
Én például soha nem venném fel titokban a feleségemet, mondván, ezzel „megvédem” őt…
Igaz, nadrágszíjjal és övcsattal sem „védeném” soha.
Ön valóban előttem jár.
A kényszeres kommentelése szórakoztat, derék példaképe, Márki-Zay Péter jut eszembe.
Deák Danit még nem hívogatja? MZP azt is csinálta. Szerintem Dani várja a hívását.
Ui.: Szép a napszemüvege. Amikor abban nyilatkozik, az különösen államférfis. Jól látszik a narcisztikus önimádat, mindenki lenézése. Ja, egy apróság: a napszemüvege női
” – kommentelte Magyarnak címezve Menczer.

Ha nem tévedünk, a Magyar Péteren oly sokszor látható napszemüveg egy Ray Ban Hexagonal lehet, amely átböngészve több portál kínálatát, egy unisex modell, vagyis férfiaknak és nőknek egyaránt való.

Korábban a kormánypropaganda egyik zászlóshajója, az Origo írt egy cikket arról, hogy Magyar Péter sminkelheti magát, amire Magyar csak annyit írt a Media1 egyik cikke alatt kommentben, hogy „Figyu Tóni, engem egyébként még soha nem sminkeltek, max a ti tv-tekben még diákhiteles koromban, de ha jól tudom, téged és a főnököt rendszeresen alapozózzák. Szóval, csak óvatosan”.