Élet+Stílus hvg.hu 2024. március. 05. 05:11

Történelmi döntés Versailles-ban: Franciaország alkotmányos joggá teszi az abortuszt

A szavazást követően a párizsi Eiffel-torony az ünneplés jegyében fénybe borult.

A francia parlament a Versailles-i palotában tartott történelmi ülésén alkotmányos jogként rögzítette az abortuszt, amelyet elsöprő fölénnyel, 780-72 arányban szavaztak meg a képviselők – írja a BBC. Az eredményhirdetéskor álló ováció fogadta a döntést. Emmanuel Macron elnök a „franciák büszkeségének” nevezte a döntést, amellyel országa „egyetemes üzenetet” küldött.

Az abortuszellenes csoportok és a Vatikán azonban élesen bírálták a döntést. Az abortusz 1975 óta legális Franciaországban, de a közvélemény-kutatások szerint a lakosság mintegy 85 százaléka támogatta az alkotmány módosítását a terhesség megszakításához való jog védelme érdekében.

2008 óta ez az első alkalom, hogy Franciaország módosítja alkotmányát, összességében pedig már a 25-ször teszik meg ezt. Legutóbb a francia-magyar kettős állampolgár, Nicolas Sarkozy volt államfő tett lépéseket a francia intézmények modernizálására, többek között azzal, hogy az elnökök hivatali idejét két egymást követő ötéves ciklusra korlátozta.

Az alkotmány szövegét most a „kongresszus pecsétjével hitelesítik, és elküldik a kormánynak. Macron pénteken, nőnapon vesz részt az alkotmánymódosítás véglegesítésének ünnepélyes ceremóniáján”.

A szavazást követően a párizsi Eiffel-torony az ünneplés jegyében fénybe borult, azzal az üzenettel, hogy „az én testem, az én választásom”.

Matthew on Twitter: “The Eiffel Tower is now lit with the expression “My Body, My Choice.” pic.twitter.com/La8ME6wAcN / Twitter”

The Eiffel Tower is now lit with the expression “My Body, My Choice.” pic.twitter.com/La8ME6wAcN

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.