Élet+Stílus hvg.hu 2024. január. 24. 15:41

Hosszú Katinka: Lehet, hogy most már Iron Motherként tekintek magamra

Az úszó a szülésélményéről azt mondta: a fájdalom leírhatatlan, általa még sosem tapasztalt volt. Úgy érzi, mintha a kislánya érkezésével teljesedett volna ki az élete, és azt is elárulta, hogy sok gyereket, hármat vagy négyet szeretne.

Az első hat hónapban előfordult olyan, hogy Mátéval mind a ketten kétségbeesetten néztük egymást, nekem potyogtak a könnyeim, mert fogalmunk sem volt, mit kellene csinálnunk, amikor Kamília csak sír és sír, és nem akarja abbahagyni, holott már mindent megpróbáltunk.

Hosszú Katinka, akinek közel fél éve született meg edzőjével, Gelencsér Mátéval közös kislánya, Kamília, a Nők Lapjának beszélt a gyerekvállalásról és a családi dinamikák megváltozásáról. Ahogy mondta, hiába érezte magát felkészültnek, „a szülést követő első hat hét valósága mindent felülírt”. Az első időszak nehézségeit felidézve azt mondta, voltak helyzetek, amikor talán még sosem érezte magát ennyire tehetetlennek.

A sportoló szerint a gyerek iránti aggódás valószínűleg teljesen más érzés, mint amilyet az eddigi élete során bármikor is érzett: „Olyan lelki trauma, amit nyilvánvalóan minden anya átél, és nehéz szavakba önteni.” Kamília érkezésével ugyanakkor úgy érzi, mintha most teljesedett volna ki az élete, és azt is elárulta, hogy sok gyereket szeretne. „Hogy három lesz, vagy négy, azt meglátjuk.” Arra a kérdésre, hogy Iron Ladyként gondol-e még magára, úgy válaszolt: „Lehet, hogy most már Iron Motherként”, és megjegyezte: összességében még keményebbé kellett válnia.

A szülésélményéről azt mondta: „a fájdalom leírhatatlan, általam még sosem tapasztalt volt”, a regenerációban azonban sokat segített a sportmúltja. Habár a terhessége alatt harminc kilót hízott, a szüléssel rögtön lement több mint a fele, két nappal később pedig semmilyen testi fájdalmat, problémát nem tapasztalt. Hat héttel a szülés után visszatért az uszodába, de ezek az edzések nem afféle tervezett programok, inkább „alkalomadtán lopott egy-egy órák”.

Sportolóként izgalmas feladat lépésről lépésre visszatérni a szülés utáni állapotból, eleinte igazából a lelkemnek kellett az edzés és az úszás, és hogy egyre jobb formába kerüljek. Az az énidőm, amikor beugrom a vízbe.

Korábban mi is megírtuk, hogy a háromszoros olimpiai, kilencszeres világ- és 15-szörös Európa-bajnok Hosszú Katinka az idei párizsi olimpián (ami a hatodik olimpiája lenne) már szeretne indulni. Novemberben arról beszélt, hogy márciustól júniusig lesz több lehetősége is a kvalifikációra, és azt is említette, hogy 200 és 400 méter vegyesen szeretne majd indulni. A mostani interjúban erről nem árult el több konkrétumot, csak annyit, hogy a felkészülése kapcsán „akadnak félreértések”. Ezt azonban nem részletezte, elintézte annyival, hogy korábban sem szűkölködött véleményhuszárokban, és hogy szemtől szemben még sosem kapott negatív megjegyzést.

Tavaly év végén arról szóltak a hírek, hogy a Magyar Úszószövetség még nem döntötte el, kifizeti-e az olimpiára készülő úszó dubaji edzőtáborozását. A Blikk értesülései szerint Hosszú Katinkának különleges elvárásai voltak, egy ötcsillagos szállodában akart lakni a férjével és gyerekével, illetve egy bébiszitterrel, ezt azonban az Iron Swim Sportegyesület cáfolta. Szerintük ugyanott fog felkészülni és ugyanazon a szálláson fog lakni, mint mindenki más a válogatottból, csak az időponton szeretett volna változtatni.

Hosszú Katinka tagadja, hogy luxusszállodát és bébiszittert kér volna a dubaji edzőtáborához

Az úszónő klubja arra is felhívta a figyelmet a botrány kapcsán, hogy az úszószövetség több milliárd forint állami támogatást kap a versenyzők kiszolgálására.

hvg360 Hamvay Péter 2024. december. 18. 14:00

A kegyelmi ügy kirobbantója a HVG-nek: Orbán Viktor meg fogja kapni a történelemtől a büntetését

Inkognitóban robbantotta ki, most is névtelenségét megőrizve adott interjút a HVG-nek a magát Vidéki Prókátornak nevező ügyvéd. Szerinte egy nap alatt is vissza lehetne állítani a jogállamot, Orbán Viktor egyik legfőbb bűne pedig az, hogy lelkileg is meg akarja törni az ellenfeleit. Arról is kérdeztük, mit gondol az általa indított változásokról, Magyar Péterről, és tagja-e még a Fidesznek.