A rendőröknek azt mondták, nem tudták, hogy védett fajról van szó.
A helyi állatorvosi intézet munkatársa rendőröket hívott magyar turistákra Horvátországban, Vir szigetén, amiért azok ritka, veszélyeztetett és védett nagy sonkakagylókat emeltek ki a vízből – számolt be a történetről a Morski.hr.
A beszámoló szerint az intézet egy helyszínen búvárkodó munkatársa küldte el a fotókat a fővárosba egy kollégájának, azzal a szöveggel, hogy „magyarok nagy sonkakagylókat vesznek ki a vízből!” Ezért a zágrábi munkatárs felhívta a helyszínhez legközelebbi, zadari rendőrséget, ahol nagy meglepetésére felfogták a dolog súlyát, és a fotók megtekintése után rendőröket küldtek a helyszínre.
Eközben a helyszínen lévő munkatárs is figyelmeztette a magyarokat, akiket elmondása szerint „sokkolt”, amikor megtudták, hogy a kagyló annyira ritka, hogy az Adriai-tengerben a cikk szerint már csak 26 példány található. Arról sem tudtak, hogy a bolygatásukkal veszélybe sodorhatják a kagylók életét, valamint arról sem, hogyan kell megállapítani a nagy sonkakagylók esetében, hogy életben van-e az adott példány.
Mint írják, a telefonhívástól számítva húsz percen belül a helyszínen voltak a rendőrök, mivel a helyi természetvédelmi törvény is szigorúan megtiltja nemhogy az élő, de még az elhalt nagy sonkakagylók tokjainak gyűjtését is.
Hogy a magyarokat megbírságolták-e, arról nem szól a cikk. Mindenesetre a beszámolóból úgy tűnik, az állatok életben maradtak.
(Borítóképünk illusztráció.)