Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Min múlik, hogy valakinek sikerül-e a tervezett csúcsmászás vagy sem? László Bence terhelés-élettani diagnosztával beszélgettünk arról, hogy milyen rejtett adottságok befolyásolhatják a sikert, mivel lehet a legjobban felkészülni vagy éppen mennyit segíthet egy teljes vérkép és néhány terheléses vizsgálat a csúcsmászás előtt.
Suhajda Szilárd halálával újra fókuszba került annak a témának a boncolgatása, hogy pontosan milyen extrém terhelés elviselésére képes az emberi szervezet. Talán hajlamosak vagyunk úgy látni a profi hegymászókat, mint szuperhősöket, akik kitartással, kemény edzéssel és egészséges életmóddal olyan fizikai állóképességgel rendelkeznek, amellyel kevesen. Aztán mégis történik valami, amiről sokszor a tragédia után sem lehet biztosat mondani.
Az emberi szervezet ugyanis 2500-3000 méter tengerszint feletti magassághoz még általában különösebb probléma nélkül tud alkalmazkodni, a nehézségek 4000 métertől kezdődnek, amit a szakirodalom „zavar küszöbnek” is nevez. Ennél a pontnál kezdenek megjelenni az arra érzékenyeknél a magaslati betegség tünetei, amelyek egyre erősödnek minél magasabbra megy az illető. Azoknál, akiknek tüdő-, szív- és keringési betegségük van, nagyobb a hegyi betegség kialakulásának kockázata. Az extrém magasságban oxigénhiányos állapot alakul ki a szervezetben, amit az emberi test szaporább légvétellel, gyorsabb szívműködéssel és az erek kitágulásával próbál kompenzálni. Tovább haladva az extrém magaslatokban, súlyosabb állapot például tüdő- vagy agyödéma is kialakulhat – utóbbi tüneteit vették észre a még életben lévő Suhajda mellett elhaladók.
Expedíció előtt fontos a tökéletes vérkép
Ahhoz, hogy valaki mindent megtegyen annak érdekében, hogy élve kerüljön le az extrém magasságokból, nagyon fontos az alapos felkészülés, és itt nemcsak a jó fizikai állóképességre kell gondolni, hanem például azt is figyelembe kell venni, hogy az illető mikor volt utoljára beteg és azóta elegendő idő telt-e el a szervezete regenerálódásához. Ehhez alapvető lenne egy teljes vérkép elkészítése. „Hiányos vasraktárral vagy anyagcserét érintő zavarral nem szerencsés nekiindulni az extrém magaslatoknak” – mondja László Bence terhelés élettani diagnoszta, aki többek között hegymászók egészségügyi felkészítésével és állapotuk kiértékelésével is foglalkozik.
A szakember szerint tévhit az, hogy a fizikai edzés biztosítja azt, hogy a hegymászó meg tudja előzni a hegyi betegség vagy agyödéma kialakulását.
„A jó edzettség nyilvánvalóan alapkövetelmény, de ezen belül, hogy az extrém magaslatot ki hogyan fogja tolerálni, azt tulajdonképpen csak sejteni lehet, tudni biztosan nem”
– állítja László, aki szerint nagyon fontos lenne, ha az extrém hegymászók expedíció előtt és után alapos fizikai és egészségügyi vizsgálatokra mennének, hogy elemezhetőek legyenek a képességeik. A szakember tapasztalatai szerint ugyanis ez egyáltalán nem elterjedt, sokan nincsenek tisztában az egyéni érzékenységükkel, szervezeti adottságaikkal. Ha például az étkezést vesszük, akkor egyáltalán nem egyértelmű vizsgálatok nélkül az, hogy kinek mire van szüksége ahhoz, hogy a hegyen a lehető legoptimálisabban működjön a szervezete. Minél magasabbra megy az ember, annál inkább lelassul az emésztés, ugyanis a szervezetbe kevesebb oxigén jut be, ezért érdemes magas szénhidráttartalmú ételeket fogyasztani, mert annak lebontásához kevesebb oxigénre van szükség.
A táplálkozás szempontjából az embereket három fő energetikai csoportba lehet sorolni. Vannak, akiknek a szervezete magas szénhidrát vagy zsírfogyasztó, illetve vannak azok, akik kiegyenlített módon használják fel mindkettőt. Ennek megállapítására léteznek vizsgálatok, László szerint mindenképpen érdemes tisztában lenni testünk egyéni működésével. Az extrém magaslatra érkezve ugyanis az anyagcsere eltolódik a szénhidrát felhasználás irányába, viszont, ha a hegymászó eleve rossz anyagcsere kihasználási százalékkal érkezik az alaptáborba, akkor biztos, hogy a sikeres csúcstámadás lehetőségei jelentősen romlani fognak. Ez azért fog problémát okozni a hegycsúcson, mert ha már viszonylag alacsony terhelési szinten szénhidrátot éget el a szervezet, akkor a magasabbra mászás során nem lesz elég energiatartaléka az illetőnek. „Az, hogy valakinek hogyan működik az anyagcseréje, valamilyen szinten adottság, de fizikai edzéssel lehet ezen javítani, az edzettségi állapottal ugyanis összefüggésben van az optimális felhasználás” – magyarázza László.
A diagnoszta hegymászók teljesítményének kiértékelésével is foglalkozik, egyik publikációjában például összehasonlította egy sikeres és egy sikertelen expedíció alanyának bizonyos értékeit. Az adatokból jól látszik, hogy a sikeres hegymászó sokkal nagyobb levegőmennyiséget volt képes megforgatni a szervezetében, mint sikertelen társa, magyarul kevésbé fulladt ki az oxigénhiányos állapot során. Ezen kívül a sikeres mászó szervezete később kezdett el szénhidrátot égetni, mint sikertelen kollégájáé. Ami a légzési deficitet illeti, ezt is lehet edzeni egy úgynevezett airofit légzési trénerrel. Ez egy olyan eszköz, amely a szájba véve nehezítve teszi lehetővé a ki- és belégzést, úgy kell elképzelni például a kilégzést, mintha lufit fújnánk, izomerőt kell hozzá kifejteni.
A diagnoszta, aki a magaslati alkalmazkodás és a magaslati tréning indukálta élettani változások témájában írta szakdolgozatát, úgy látja, hogy egyelőre még a tudomány homályzónájába tartozik annak pontos megítélése, hogy milyen egészségkárosodásokat okoz az extrém hegymászás abban az esetben, ha az illető épségben visszatér. „Nagy valószínűséggel beszűkül a tüdőkapacitásuk és az is elképzelhető, hogy az extrém magasságban való tartózkodás roncsolja az agysejteket” – mondja László.
Ahogyan az expedíció előtt, úgy utána is erősen javasolt egy teljes vérkép készítése, ugyanis fontos lenne látni, hogy milyen kondícióba került a hegymászó, annak érdekében, hogy biztonsággal lehessen készülni egy következő extrém mászásra. Nem elég továbbá egyszerűen ellenőrizni, hogy az illető mennyit fogyott, hanem azt is meg kell nézni, hogy miből történt súlyvesztés, izomzatból vagy zsírból. Ha izomzatból, akkor azt érdemes visszapótolni.
Eszközök, melyek segíthetnek
Nem foglalnak sok helyet és rettentő hasznosak azok a telemedicinális eszközök, amelyek segítségével a hegymászó mászás közben tudná magát monitorozni, de ezek használata mégsem elterjedt – állítja a szakember. Alapvető lenne például László szerint a polar pulzusmérő használata, ami többek között azt is mutatja, hogy az összfelhasználáson belül a szervezet milyen arányban fogyaszt zsírt és szénhidrátot.
„Nagyon nem mindegy, hogy amikor a mászó csúcstámadást indít, akkor feltöltött glikogénraktárakkal teszi-e ezt vagy a szervezete már félig kiürült”
– jegyzi meg László.
Ezen kívül létezik egy I-QRS nevű rendszer, ami gyakorlatilag egy mellkasi jeladó, egy egycsatornás EKG, ami képes EKG-képet felvenni és figyelmeztetni tud szívritmuszavar esetén. A szakember szerint az egész alaptáborokban töltött, akklimatizációs folyamatokat lehetne ezzel nyomon követni. „Arról nem is beszélve, hogy ez egy olyan telemedicinális rendszer, amelyben mozgásérzékelő van, így azt is lehet látni, hogy milyen sebességgel mozog a mászó. Az adatokat memóriába tölti fel a rendszer, amelyeket egy otthoni szakember is nyomon tud követni, aki ennek köszönhetően azonnali információt kap arról, ha esetleg szokatlanul lassulna a mászó mozgása” – magyarázza László.
Léteznek még további eszközök, amelyek szintén pontos és aktuális képet tudnának adni a hegymászó állapotáról, ilyen például a vérgázanalizátor, de olyan rendszerek is vannak, amelyek azt mutatják, hogy anyagcsere szempontjából mennyire volt regeneráló a pihenőidő, vagy mennyi oxigént vett fel az izomzat.
László meglátása szerint a profi extrém hegymászóknál ezeknek az eszközöknek a beszerzése nem lehet pénzkérdés és használatuk ellen sem szólhat az, hogy esetleg sok helyet foglalnának vagy nehezek lennének. „A vérgázmérő a legnagyobb tétel, ami nagyjából akkora, mint három mobiltelefon egymásra téve, de ezt csak az alaptáborban kell használni, tehát a csúcstámadásra a mászóknak nem kell magukkal vinniük” – magyarázza László, aki szerint egy-egy tragédia kapcsán fellendül a hegymászó társadalomban az a diskurzus, hogy hogyan lehetne elkerülni a haláleseteket, de ezek a hangok pár hét alatt elcsendesednek, érdemben pedig nem történik változás a megelőzést illetően.
