Élet+Stílus hvg.hu 2023. május. 11. 12:59

Rózsa György Gálvölgyi Jánosról: Győztes típus. Remélem, most is így lesz

A műsorvezető azt mondta, nagyon fél, és nem akarja elveszíteni a barátját.

Gálvölgyi Jánost súlyos, de stabil állapotban ápolják a SOTE klinikáján, miután szerdán rosszul lett, légzési problémái voltak és félrebeszélt. Az állapotáról a családja adott rövid tájékoztatást azok után, hogy kiderült, a mentő a hívás ellenére nem ment ki hozzá, így a lányai vitték be a kórházba.

Az Index Gálvölgyi jó barátját, Rózsa Györgyöt kérdezte a történtekről. A műsorvezető elmondta, az első gondolata az volt, hogy csütörtökön bemegy hozzá a kórházba, de végül csak telefonon érdeklődik a színész állapota iránt a családjánál. Rózsa György hozzátette: mélyen felháborította, hogy a mentőautó nem ment ki azonnal a helyszínre a hívás után.

„Nagyon félek, és nagyon szorítok azért, hogy ne legyen semmi komoly baja. Erős ember. Már sokfajta betegségből szerencsésen felállt, mindig ő győzött. Győztes típus. Remélem, most is így lesz” – fogalmazott Rózsa György, aki, mint az Indexnek mondta, az elmúlt időszakban több barátját elvesztette, semmiképp sem akarja, hogy most ismét megtörténjen.

A mentők eljárását Győrfi Pál azzal indokolta a hvg.hu-nak, hogy a diszpécser az elmondottak alapján nem a közvetlen életveszélyt jelentő 1-es, hanem az az alatti, 2-es kategóriába sorolta az esetet. Illetve azt is hozzátette, hogy a mentő indításakor mondták le a hozzátartozók a hívást, és maguk szállították be a beteget a kórházba. „A mentésirányítók szakmai döntésének megfelelőségét vizsgáljuk” – közölte Győrfi.

 

Megszólalt Gálvölgyi János családja: a művész állapota súlyos, de stabil

A család közölte, hogy a színészt gondos orvosi ellátásban részesítik a SOTE klinikáján, de a közeljövőben tervezett előadásait kénytelen lemondani.

hvg360 Tiszai Balázs 2025. január. 06. 09:30

MVM-terjeszkedés Romániában: a helyiek szerint Orbán most tolja be az országba Putyin trójai falovát

A magyar állami energiacég kivásárolja a német E.On-t Románia második legnagyobb gázcégéből. A helyi félelmek szerint, ha az üzlet lezárul, az MVM orosz gázzal fogja ellátni az ország háztartásainak csaknem felét, és ezzel nagyban erősödik Moszkva befolyása Bukarestben. A tranzakció 2025 első felében zárulhat, de még elkaszálhatják. Ennek az esélyét erősítheti az a sürgősségi rendelet, mellyel a román kormány megakadályozhatja a stratégiai fontosságú vállalatok “ellenséges” átvételét.