Élet+Stílus hvg.hu 2023. április. 02. 13:49

Ferenc pápa pontifikálta a virágvasárnapi misét - képeken mutatjuk a pápát, aki szombaton hagyta el a kórházat

A katolikus egyházfőt egy fertőzés miatt szállították be a kórházba pár napra.

Ferenc pápa virágvasárnapi misét pontifikált alig egy nappal azután, hogy kiengedték a kórházból, ahol súlyos bronchitis-szel kezelték – írja a Guardian. A 86 éves egyházfő 30 ezres hallgatóság előtt, ha gyenge és olykor elfúló hangon is, de megtartotta homíliáját. Korábban a hírek ugyanis arról szóltak, hogy Ferenc, egészségi állapota miatt csak jelen lesz a nagyheti szertartásokon, amiket a bíborosi kollégium tagjai tartanak majd meg.

Ferenc pápa (k) a virágvasárnapi szentmiséjére érkezik a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 2-án. Virágvasárnap a húsvétot megelőző nagyhét kezdete, amikor a keresztények arról emlékeznek meg, hogy hitük szerint Jézus Krisztus a követői által a lába elé tett pálmaágakon bevonult Jeruzsálembe. MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri
MTI

Beszédében a pápa arra kérte a híveket, hogy törődjenek az elhagyatottakkal, a migránsokkal, akik már nem is arcok, puszta számok csupán, valamint a problémaként kategorizált emberekkel.

Ferenc pápa virágvasárnapi szentmisél pontifikál a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 2-án. Virágvasárnap a húsvétot megelőző nagyhét kezdete, amikor a keresztények arról emlékeznek meg, hogy hitük szerint Jézus Krisztus a követői által a lába elé tett pálmaágakon bevonult Jeruzsálembe. MTI/AP/AFP pool/Gregorio Borgia
MTI

A pápa virágvasárnapi miséjén megköszönte a hívek imáit és külön áldásáról biztosította a Béke karavánját, amely egy a napokban Olaszországból Ukrajnába induló jótékonysági misszió. „Az alapvető szükségletek mellett az olasz nép közelségét viszik a megtépázott ukrán néphez, és ma olajágakat, Krisztus békéjének jelképeit ajánlják fel”.

Ha beteg a pápa, végig lehet-e vinni a húsvétot és a nagyhetet nélküle?

Szerdán kórházba került Ferenc pápa, és a Vatikán három napra előre minden programját lemondta, márpedig ehhez nyomós ok kell. Hogy mennyire komoly az állapota, az kiderülhet a virágvasárnapi misén. De mi van akkor, ha az egészsége nem engedi, hogy részt vegyen a legfontosabb katolikus ünnepségsorozaton?

Ferenc pápa szerdán került kórházba, a Vatikán hivatalos közlése szerint előre tervezett vizsgálatok miatt, de hamar kiderült, hogy nem erről van szó. A katolikus egyház feje 2021 júliusában tíz napot töltött szintén a Gemelli kórházban egy bélszűkület miatti műtétet követően, akkor a vastagbeléből 33 centimétert távolítottak el, néhány héttel ezelőtt egy svájci tévécsatornának nyilatkozva arról beszélt, hogy jó egészségnek örvend.

Ferenc pápa távozik virágvasárnapi szentmiséje végén a vatikáni Szent Péter térről 2023. április 2-án. Virágvasárnap a húsvétot megelőző nagyhét kezdete, amikor a keresztények arról emlékeznek meg, hogy hitük szerint Jézus Krisztus a követői által a lába elé tett pálmaágakon bevonult Jeruzsálembe. MTI/AP/Andrew Medichini
MTI

Miután kiengedték a kórházból, megerősítette, hogy a hónap végén Magyarországra látogat.

Ferenc pápa virágvasárnapi szentmiséjén vesznek részt hívek a vatikáni Szent Péter téren 2023. április 2-án. Virágvasárnap a húsvétot megelőző nagyhét kezdete, amikor a keresztények arról emlékeznek meg, hogy hitük szerint Jézus Krisztus a követői által a lába elé tett pálmaágakon bevonult Jeruzsálembe. MTI/EPA/ANSA/Claudio Peri
MTI
Itthon Bábel Vilmos 2025. január. 07. 14:32

„Azt mondta, el kellene mennem Indiába” – Orbán ájurvédikus gyógyító ismerőse Keralába közvetít ki magyar betegeket

Orbán Viktor egy indiai származású, Magyarországon élő ájurvédikus gyógyító oldalán tűnt fel az indiai Kerala államban, akiről azt mondja, ismeri, de azt már nem árulja el, honnan. Orbán azt is mondta: nem egészségügyi kezelés miatt utazott ki. Nem messze onnan, ahol a miniszterelnök nyaral, van egy ájurvédikus klinika, ahova az indiai ismerőse Magyarországról közvetít betegeket kezelésre. Felhívtuk a klinikát, és beszéltünk valakivel, akit a gyógyító oda közvetített volna kezelésre.