Élet+Stílus hvg.hu 2023. március. 30. 15:47

Jennifer Aniston szerint a Jóbarátokat sértőnek érzi a fiatal generáció

A színésznő úgy véli, manapság óvatosnak kell lenni a viccekkel, ez viszont nagyon megnehezíti a humoristák dolgát.

Jennifer Aniston úgy gondolja, hogy a Jóbarátok humorának egyes részeit a fiatalabb nézők már nem tartják teljesen elfogadhatónak – erről egy Adam Sandlerrel közös interjúban beszélt a színésznő, akivel most a Gyagyás gyilkosság 2 című filmjüket promózzák.

Az NBC legendás szitkomja 1994-től 2004-ig futott, és minden idők egyik legnépszerűbb sorozatává vált, ugyanakkor a színésznő szerint a nézők egy része ma már más szemmel tekint rá, számonkérve a homofóbiát, a szexizmust, illetve a szereplők sokszínűségének hiányát. Aniston szerint konkrétan egy teljes generáció találhatja sértőnek az epizódokat. „Voltak dolgok, amik sosem voltak szándékosak”, mondta, ugyanakkor azt is megjegyezte, hogy másokat viszont „át kellett volna gondolniuk”.

A színésznő azt is mondta, hogy manapság „nagyon óvatosnak kell lenni”, miből csinál viccet az ember, ami viszont jócskán megnehezíti a humoristák dolgát, hiszen a műfaj szépsége éppen az, hogy kigúnyoljuk önmagunkat és az életet.

A világnak szüksége van humorra! Nem vehetjük magunkat túl komolyan

– tette hozzá az Independent cikke szerint.

A Jóbarátok-film a rajongók legvadabb álmait is teljesíti

Tizenhét év kellett ahhoz, hogy a kedvenc barátaink visszatérjenek abba a lila falú New York-i lakásba, ahol tíz év alatt a fél világ családjává váltak. Megérte várni a találkozásra: a legtöbb reunionnal ellentétben a Jóbarátok-film egy igazi sírós-nevetős élmény, és még keserű szájízt sem hagy maga után.

ÉLETSTÍLUS

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.