Élet+Stílus hvg.hu 2023. február. 21. 20:13

Beismerő vallomást tett Szalai Ádám, akit garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsítanak

A labdarúgó a 24.hu szerint jogos védelemre hivatkozott.

Ténybeli beismerő vallomást tett Szalai Ádám labdarúgó, a magyar futballválogatott korábbi csapatkapitánya, akit garázdasággal és könnyű testi sértéssel gyanúsítanak – tudta meg a 24.hu. Szalait azért hallgatták ki a budapesti rendőrök, mert decemberben verekedésbe keveredett.

A focista jogos védelemre hivatkozott, és azt mondta, hogy csak az öccsét féltette a lap információi szerint. A Fővárosi Főügyészség szóvivője megkeresésükre azt közölte: a terhelt nem élt panasszal a gyanúsítás ellen, érdemi vallomást tett, amelyben érdemi védekezést terjesztett elő. Ennek ellenőrzése a nyomozás feladata.

Ahogy korábban mi is megírtuk, Szalai Ádám december 29-én került konfliktusba egy társasággal Budapest belvárosában. Egy a barátaival arra sétáló 21 éves férfi arra kérte a labdarúgó öccsét, hogy készítsen róluk egy közös képet, aki azonban visszautasította ezt. Emiatt szóváltás alakult ki közöttük, akkor lépett oda hozzájuk a focista. „Szalai odajött hozzám, majd elkezdett velem ordibálni. Azt üvöltötte, hogy én, egy senkiházi, hogy merek ilyet mondani az öccsének... És már rúgott is a talpával, ami a mellkasomon ért. A földre kerültem, és még akkor is belém rúgott” – idézte fel a férfi a történteket.

Szalai elismerte, hogy összetűzésbe került a fiatalokkal, de másképp idézte fel az esetet, és tagadta, hogy azután is megrúgta a férfit hogy a földre került. Mint mondta, azt látta, hogy „négy nagyon részeg fiatal” veszi körbe a testvérét, az egyikük pedig „olyasmit üvöltött az arcába, ami itt idézhetetlen lenne, de támadásra utalt”. Úgy értékelte, hogy meg akarják verni. „Ezt természetesen nem hagyhattam, visszarohantam, majd egy rúgással eltávolítottam a testvéremtől az üvöltöző embert.”

hvg360 Tiszóczi Roland 2024. december. 03. 20:00

„Kib*szott okos vagyok!” – így döntötték be Jeffrey Skilling könyvelési trükkjei a világ egyik legnagyobb cégbirodalmát

Az 1985-ben alakult Enron tizenöt év alatt Amerika ötödik legnagyobb vállalatává nőtt százmilliárd dollár feletti forgalommal, a „nyereségességének pedig nincsenek határai, csak ha te állítod fel azokat” – vélték a vezetők. A hihetetlen eredmények kulcsfigurája Jeffrey Skilling – a vállalat egykori tanácsadójából lett vezérigazgató –, aki kreatív pénzügyi ötleteivel a világ egyik legnagyobb vállalati sikerét, majd végül csődjét hozta össze. Nagy csalások című sorozatunk legújabb cikke.