Élet+Stílus hvg.hu 2023. január. 21. 18:22

Nemi erőszak áldozata volt Brooke Shields – derül ki a róla készült dokumentumfilmből

A színésznő nem nevezte meg támadóját.

A Sundance filmfesztiválon pénteken mutatták be a Brooke Shields életéről szóló dokumentumfilmet. A Pretty baby címét az 57 éves színésznő egy korai filmje (Csinos kislány) után kapta, témája pedig az, hogy próbáltak belőle már gyerekszínészként szexszimbólumot csinálni. Legismertebb filmjében, a Kék lagúnában 15 évesen volt látható meztelenül, de az említett, Csinos kislány című filmben is egy gyerekprostituáltat alakított mindössze 13 éves korában.

A Variety beszámolója szerint a film legmegrendítőbb pillanata az, amikor arról beszélt: huszonéves korában egy producer, akitől szerepet remélt, szállodai szobájában megerőszakolta. Shields nem említette támadója nevét, csak azt, hogy amikor a férfi rávetette magát, nem állt ellen, mert attól tartott, akkor még súlyosabb támadásnak teszi ki magát. Sokáig az sem tudatosult benne, hogy erőszak áldozata lett – tette hozzá.

hvg360 Arató László (EUrologus) 2024. december. 02. 09:36

Sok jóra nem számíthat a magyar kormány az új Európai Bizottságtól

A régi lendülettel veszi elő a magyar ügyeket a decemberben hivatalba lépő testület A pénzbefagyasztásokkal kapcsolatos eljárások szigorodnak és bővülnek, nem lesz változás az EU migrációs, vagy zöldpolitikájában, és továbbra is napirenden marad a szerződésmódosítások ügye, amely többek között a vétójog eltörlését tartalmazza. Közben a kormány politikai súlya látványosan csökken.