Élet+Stílus hvg.hu 2022. december. 26. 17:56

Kína eltörli a beutazók karanténkötelezettségét

Január 8-ától Kína eltörli a beutazók kötelező Covid-karanténját, és a belépéshez elégséges lesz egy negatív koronavírus-teszt is.

A lépés része annak a politikaváltásnak, amelyet Peking december elején hajtott végre részben az egyre gyakoribbá váló tiltakozások miatt: fokozatosan szakítottak a zéró-Covid politikával és feloldották a legtöbb egészségügyi korlátozást. Az eddigi szabályok értelmében a Kínába beutazóknak kötelezően öt napot kellett eltölteniük egy hatóságok által ellenőrzött karanténközpontban, ezt követően pedig további három napon keresztül otthon kellett maradniuk.

A korlátozások feloldása után elszabadulni látszik a kór. Egyes becslések szerint néhány héten a lakosság egyharmada is megfertőződhet: miközben a jelenleg terjedő vírusváltozatok hatékonyan fertőnek, a kínai lakosság nagy részének semmiféle védettsége sincs a kórokozóval szemben. A legnagyobb veszélyt az jelenti, hogy a zéró-Covid politika részeként nem összpontosítottak a hatóságok a leginkább veszélyeztetett rétegek – elsősorban az idősek – oltására, és inkább az emberekkel nagy számban találkozó szolgáltatókat immunizálták. A napokban ugyan beindult az idősek oltási kampánya is, ám sok hatvan év fölötti polgár – a mellékhatásoktól tartva – még úgysem hajlandó beoltatni magát, ha a hatóságok fizetnek a vakcina felvételéért.

Gazdaság Dzindzisz Sztefan 2025. január. 12. 11:00

Primark a HVG-nek: Meghaladta a várakozásainkat az első hét hónap Magyarországon

Új Primark-bolt nyitása egyelőre nincs tervben, bár vizsgálják a további növekedési lehetőségeket. Elárulták azt is, hogy mennyire keresnek más terméket a férfiak és a nők, kik költenek többet, és hogy szerintük mi különbözteti meg őket magyar vetélytársaiktól és hogy miért fontos az egyszerű vállfa. Emailben feltett kérdéseinkre a cég válaszolt.