Élet+Stílus MTI 2022. december. 13. 09:16

Lezuhant a repülőgépe, de túlélte a kétszeres olimpiai bajnok kenyai futó

Bordasérüléssel megúszta a balesetet David Rudisha.

Túlélte repülőgépe lezuhanását David Rudisha, a 800 méteres síkfutás kétszeres olimpiai bajnoka. A kenyaiak világcsúcstartója a hétvégén egy versenyről tartott hazafelé ötödmagával, amikor az őket szállító gép meghibásodott az ország délkeleti része fölött.

„Hét-nyolc perce repültünk, amikor a repülőgép motorja egyszer csak elhallgatott” – mesélte a Daily Nation című lapnak London és Rio de Janeiro 33 éves bajnoka. „A pilóta felfedezett egy tiszta területet, és megpróbálta letenni a gépet, de az egyik szárny eltalált egy fát, így a gép pörögni kezdett, és végül egy sziklás részen ért földet. Mindannyian megúsztuk kisebb sérülésekkel” – tette hozzá.

Stephen Ole Marai korábbi középtávfutót ugyanakkor kórházba kellett szállítani bordasérüléssel.

„Félelmetes élmény volt, a kezemet a szívemre szorítva imádkoztam Istenhez” – mondta Rudisha, aki 2011-ben és 2015-ben világbajnok is lett 800 méteren.

 

Gazdaság Sztojcsev Iván 2025. január. 08. 11:41

Lázár bejelentette: 20 perc késés után visszajár a vasúti jegyár fele, buszt küldenek nyáron a vonat helyett, ha nincs klíma

Tíz vállalással indította el Lázár János az évet: a miniszter bejelentette, hogy júniustól 20 percnél nagyobb késés után visszajár a jegyár fele, buszos rásegítéssel készülnek a nyári főszezonra, és mellékesen azt is elmondta, hogy decemberben a GYSEV-ben még nagyobb tulajdonrészt szerzett a magyar állam, úgyhogy több dunántúli megye teljes hálózatát átadják.