Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Az Egyesült Államokban 1981-ben még a melegek rákbetegségeként emlegették, és úgy gondolták, nincs miért aggódni. Viszont hamar kiderült, hogy nagy a baj, a pánik és a vírus pedig néhány év alatt elterjedt az egész világon – köztük Magyarországon is. Utánajártunk, hogyan jelent meg az AIDS a magyar sajtóban: kezdve az első hírekkel, egészen az első regisztrált megbetegedésekig. December 1-je az AIDS világnapja.
1981. május 18-án a New York Native című, melegeknek szóló lapban érdekes cikk jelent meg. A szerző Lawrence Mass orvos, aki egy furcsa kórról ír, amely az elmúlt héten bukkant fel a New York-i közösségben. A vészjósló cikk pozitív felütéssel zár: nincs miért aggódni, nincs olyan betegség, hogy „meleg rák”, és nincs is elegendő eset rá.
A meleg rák
Kevesebb mint egy hónappal később, 1981. június 5-én újabb cikk jelent meg, ezúttal a Morbidity and Mortality Weekly című, az állami halálozásokról beszámoló szaklapban. Ez arról tájékoztat, hogy öt homoszexuális férfi is különleges tüdőgyulladásban halt meg. Ugyanezen a napon a Los Angeles Times is beszámolt a tüdőgyulladásos esetekről. Ez az első írás, ami a betegséget már konkrétan összekapcsolja a „meleg életstílussal.” Néhány hét múlva pedig megjelent a New York Timesban a ma már történelminek tartott rövid cikk az újság 20. oldalán „Ritka rákot diagnosztizáltak 41 homoszexuálisnál” címmel. A láthatóan növekvő esetszámmal sötét fellegek kezdtek el gyülekezni a LMBTQ közösség fölött.
A meleg rák kifejezés nem véletlenül volt egyre terjedőben. A meleg férfiak közösségében egyre több férfit diagnosztizáltak Kaposi-szarkómával, egy viszonylag ritkának számító rákfajtával, amely korábban inkább csak az idősebb férfiaknál jelent meg a jellemző vörös-fekete, anyajegy szerű kiütéseivel. Ekkor viszont életerős 20-as és 30-as fiatalemberek jelentkeztek a tünetekkel. Néhány hét múlva derült ki, hogy a ritka rákfajta és a más írásokban emlegetett tüdőgyulladás csupán tünete egy új betegségnek, amit először GRID-ként (Gay Related Immune Disase), vagyis melegeket érintő immunbetegségként emlegettek, majd 1983-ban elnevezték AIDS-nek. A jelek szerint 1981-ben jutottak el a végstádiumba a gyanútlan első betegek, akik a 60-as és 70-es években fertőződhettek meg az éveken, vagy akár évtizedeken keresztül tünetmentes vírussal.
Az első cikkek néhány esetről szóltak, rövid időn belül viszont már több ezer esetről számoltak be. A következő években pánikszerű hangulat uralkodott el szerte a világon az LMBTQ közösségekben, teljes fiatal baráti társaságok haltak meg, sokszor embertelen, izolált környezetben. Az amerikai kormány sokáig ignorálta a betegséget, sőt volt, hogy viccként kezelte, arra is célozva, hogy ez csak a melegek problémája. Holott korán kiderült, hogy a HIV nem válogat sem szexuális orientáció, sem nemi identitás szerint.
A HIV viszonylag későn érkezett meg Magyarországra, bár pontosan sosem fogjuk megtudni, hogy ki lehetett az első magyar beteg. A sajtó hivatalosan először 1985-ben számolt be betegről, miután két éven keresztül cikkeztek a vírusról; először, mint egy világban lassan terjedő rémről, majd mint veszélyről, amire az ország számít és amire a magyar egészségügy kellően fel van készülve.
„Rejtélyes járvány”
Az első magyar cikk az AIDS-járványról 1983. március 1-én jelent meg a Deltában, rögtön több oldalon. Az írás alaposan végigjárta a témát, kielemezve a meleg férfiak közösségre jellemző promiszkuitását, amit egyfajta okként is megjelöl a „rejtélyes járvánnyal” kapcsolatban.
Furcsa, hogy a HIV-ről előbb jelent meg információ a közvélemény számára, mint orvosi berkekben. Az Orvosi hetilap 1983. március 10-én számolt be először a titokzatos betegségről, és ekkor is még az akkor már elavult, homofób jellegű GRID-ként írnak róla (amely csak és kizárólag a melegekkel kapcsolja össze a vírust), szemben a Deltával, amely már akkor a nemzetközileg elterjedt AIDS megnevezést használta. Holott az orvosok már tisztában voltak vele, hogy a vírus mindenkit érinthet. Erre jó bizonyíték lehet a Californiai Magyarságban megjelent április 29-ei cikk, amelyben leírják, hogy mindenki veszélyben lehet. Kaliforniában ekkor 75 esetről tudtak, amiből 43 már halálos volt.
„A véradás önmagában nem ok a félelemre”
A Magyarország című lap írása a Delta cikkét követően csak két hónappal jelent meg, 1983. május 1-jén, de már ennyi idő alatt is új, értékes információkat tudnak megosztani a közösséggel. A sokatmondó Csupa kérdőjel című cikkben már 1979-re datálják az első pácienst, egyre világosabban írnak a terjedés módjáról és a veszélyeztetettek csoportjáról (amit az alcímben narkósokként és homoszexuálisokként jelenítenek meg), és felbukkan egy új probléma is: a vérhiány.
Az egyoldalas, magyar írás sokatmondó üzenetet hordoz arról, hogy az amerikai állami homofóbia miatt milyen nehézkesen is indult el a halálos vírus kutatása. A vírus terjedése körül még mindig megannyi kérdőjel volt ebben az időszakban. Az Amerikai Magyar Népszava 1983. június 12-én számolt be arról, hogy M. Hecker egészségügyi miniszter azért adott egy pint vért, hogy így bizonyítsa: „a véradás önmagában nem ok a félelemre”. A cikk szerint Chicagóban 30 százalékkal kevesebb vért adtak az emberek, mint a megelőző évben, mivel rengeteg rettegnek attól, hogy az orvosi tűkkel fogják elkapni a titokzatos betegséget.
„A legújabb pestis...”
A lassú haladás és tétlenkedés leginkább akkor lehet ijesztő, ha a meleg közösségek helyzetébe gondolunk bele: van egy vírus, amelybe egyre több és több ember hal bele a közösségben, a baráti társaság tagjai, ismerősök a klubból, suttogások arról, hogy kin jelentek meg éppen a halálos ítéletet jelentő barna foltok, közben pedig nincs információ arról, hogy pontosan ki hogyan kaphatta el a betegséget. Csupán annyit tudnak, hogy ők is elkaphatják, mert melegek. És közben rettegnek attól, hogy a betegség már rég a vérükben van, és csak csendben várnak az első tünetekre, amitől kezdve néhány hónap van hátra a halálig.
A HIV közben pedig már elindult a világban. Az Amerikai Magyar Népszava szerint 1983 közepén már 16 országban 103 esetet diagnosztizáltak. Az Egyesült Államokban egyre nagyobb lett a pánik. A Californiai Magyarság egy másik cikke szerint az emberek elkezdték a HIV-vel élőket leprásként kezelni: nem adhatnak interjút a tévékben a stúdiók munkatársainak félelmei miatt, egy tárgyaláson egy HIV-vel élő miatt a bíró és az esküdtszék tagjai is maszkot vettek, és volt rá példa, hogy megtagadták a halottak eltemetését. A félelem pedig a tudatlanság miatt egyre csak növekedett:
„A titokzatos betegség titokzatos marad. Az orvosok nem képesek rájönni, mi okozza és hogyan lehetne tőle szabadulni. Hogy erősen fertőző, az biztos. A legújabb pestis...”
„Környezetünkben nincs ok az aggodalomra”
Ha a HIV témájának terjedését szeretnénk figyelni a magyar nyelvű sajtóban, a legérdekesebb forrásunk meglepő módon a vajdasági Magyar Szó lehet, a lap 1983-ban valóban elképesztő mennyiségben számolt be rövid hírekben az AIDS-ről. Itt egy szeptember 14-ei cikkben már az az – amúgy helyes – feltételezés is felbukkan, hogy a betegség Afrikában már rég jelen lehetett, csupán a nyilvántartások hiányossága miatt egyszerűen nem fedezték fel azt.
A cikk azért is különösen érdekes, mert idézik benne Dr. Katarina Isakovicot, a Belgrádi Orvostudományi Kar Immuniológiai professzorát, aki már a környező országok, így Magyarország helyzetéről is beszél: „Véleményem szerint környezetünkben nincs ok az aggodalomra, de a megelőzés érdekében nálunk is ellenőrizni kellene a veszélyeztetett csoportokat. Ez elsősorban a vérátömlesztő állomásokra vonatkozik.”
„Isteni büntetésszerű betegség”
A híradásból nem maradtak ki a vallási lapok sem. 1983. október 1-jén a Katolikus Magyarok Vasárnapja is beszámolt az AIDS-ről, „isteni büntetésszerű betegségként” jellemezve azt: „Túlnyomó részben homoszexuális és biszexuális férfiak kapják meg. Nem a beteges hajlam, hanem a pervertált életmód folytán.”
A Katolikus Magyarok Vasárnapja később sem bánt finoman a témával. Az 1985. augusztus 18-án megjelent „Homoszexuális probléma San Fransiscóban” című cikkben tűpontosan hozta a Nyugaton is elterjedt attitűdöt, mely szerint a szituációban nem aggódni kell a melegekért, hanem inkább még jobban támadni őket. A frusztrált hangvételű cikkben a szerző, Dr. Zsuffka Victor felelősségre vonja a melegeket, hogy azok ártatlanok halálát okozzák, sőt azzal a feltételezésessel is él, hogy a sajtó a melegek kezében van. A közösséget pedig közben pedig így jellemzi: „Sátáni kisebbség, amely az ország romlására törekszik.”
„Az ilyeneket a természet pusztulásra ítéli”
Először az Egészséges Budapestben 1983. szeptember 25-én megjelent cikkben fedezhetjük fel azt, hogy Magyarországon is kezd eluralkodni a félelem. A felvilágosító írás már ajánlásokat is tesz annak érdekében, hogy a magyarok egészségesek maradjanak: „Számunka, akik Magyarországon élünk, mindebből az a tanulság, hogy mind külföldi útjaink alkalmával, mind itthon tartózkodjunk a válogatás nélküli nemi kapcsolatoktól, különösen, ha homoszexuálisokról van szó.” A Természettudományi közlöny október 1-jén szintén tanáccsal látja el az esetleges érintetteket: „Egyénileg a homoszexuális élet feladása, esetleg monogám életforma kialakítása jelenthet megoldást.” November 14-én pedig az Élet és Tudomány ír „Az apokalipszis ötödik lovasa? Az AIDS” című hangzatos címmel ellátott cikkében a vírusról, immár kijelentve, hogy bár nincs miért izgulni, de el kell fogadni, hogy előbb-utóbb Magyarországon is megjelenik a vírus. Azt az írás megnyugtatásul közli, hogy Magyarországon kevesebb a meleg, mint nyugaton – kérdés, mire is építették a megállapítást.
Pánik ide, furcsa megállapítások oda, láthatjuk azt is, hogy míg sok országban a melegekre elkezdtek közellenségként tekinteni, a magyar sajtó meglehetősen barátsággal, sőt aggodalommal fordult a közösség tagjaihoz. Persze azért van nyoma a homofóbiának is. Az Új Hídfő 1984. januári cikke pedig kerek-perec leírja a melegekről, hogy „Az ilyeneket a természet pusztulásra ítéli”, de legyen a szerző számlájára írva, hogy közben olyan tanácsokat is megoszt, amelyek máig hasznosak: például a gumi óvszer használata vagy hogy ne keveredjenek testi váladékok, de azt is kiemeli, hogy szokásos társadalmi érintkezések által nem lesz senki beteg.
Újabb országok és reménykedés
És láthatjuk azt is, hogy közben az egészségügy is készült. A Zala népe 1983. december 11-én írt arról, hogy a főváros összefog az egész országgal annak érdekében, hogy a vírus ne váratlanul érje a magyar egészségügyet, és hogy a nemzetközi követelményeknek már megfelel az ellátás. Ennek nyoma az orvosi sajtóban is látszik: 1984-től kezdve megannyi előadást tartanak és írást publikálnak szaklapokban a vírusról.
Érezhető a reménykedés is: rengeteg néhány soros írás szól újabb és újabb módszerekről, bár ma már tudjuk, hogy sajnos egyik sem lehetett hatásos. Különösen érdekes – és a pánikot jól leíró – rövid cikk „Törvény a betegek ellen” címmel jelent meg. Ebben egy nyugatnémet törvénytervezetről számolnak be, melynek lényege, hogy büntetnék azokat, akik szexuális aktust folytatnak AIDS-betegként.
Az Élet és Tudomány 1984. augusztus 17-i írása már hírül adja, hogy az Egészségügyi Minisztérium az Országos Hematológiai és Vértranszfúziós Intézetet bízta meg, hogy dolgozza ki az esetleges AIDS betegek diagnosztizálásának módszereit. Ekkora a világ – mint azt 1984. augusztus 11-én a Kisalföld is hírül adta, számos más megyei hírlappal egyetemben – már tisztában volt azzal, hogy a tudósok megtalálták az AIDS kórokozóját és egy retrovírusról van szó. Az AIDS eddigre hivatalosan is nemi betegségnek számít.
„A megriadt hazai homoszexuálisok már szép számmal jelentkeznek vizsgálatra”
A Magyar Szó pedig továbbra is ontja magából a cikkeket, innen tudhatjuk, meg hogy 1983-ban Európában már 762 megbetegedésről tudtak. Közben itthon is fontos mérföldköveknek lehetünk tanúi. A Népszava 1984. május 4-én ír arról, hogy a magyar egészségügyben 1983 óta folytatnak továbbképzéseket a vírussal kapcsolatban, és hogy elindultak az első magyar anonim kutatások. Ebben a cikkben szólítják fel minden bizonnyal először a magyar homoszexuálisokat arra, hogy jobb, ha nem adnak vért. Ami jól jelzi: bár hivatalosan az országban még nem volt AIDS-beteg, de a szakemberek gyanakodtak, hogy a vírus már az országban bujkál. Mindezzel a meleg közösség is tisztában volt.
A Delta 1985. júniusi cikkében nemcsak arra hívja fel a figyelmet, hogy mindenki veszélyeztetett (mint írják, a titkos életet élő melegek feleségeiket is megfertőzhetik), de arra is, hogy a szűrés működik: „Amint értesültünk, a budapesti Semmelweis Orvostudományi Egyetem Bőrgyógyászati Klinikáján – ahol a megriadt hazai homoszexuálisok már szép számmal jelentkeznek vizsgálatra – kijelölt orvoscsoport figyeli, van-e bármilyen csekély jele annak, hogy bárkit behurcolta Magyarországra a kórt.”
„Állandó figyelemmel kísérik az AIDS esetleges hazai megjelenését”
Ha a magyar sajtó beszámolóit nézzük, kérdéses, hogy mikor szűrték le végül az első magyar beteget. 1985. június 22-én a Zalai Hírlap furcsa idézetet osztott meg egy Mészáros nevű főorvostól: „Eleinte csak külföldön terjedt a betegség, de már Magyarországon is jelentkezett, ezért megkezdtük ellene a megelőző védekezést, elsősorban a homoszexuálisok körében.”
Az országos sajtóban ekkor viszont még nincs híre annak, hogy Magyarországon megjelent a betegség. Sőt mikor 1985 augusztus 23-án beszámolnak az első 23 osztrák megbetegedésről a Magyar Hírlapban, Népszabadságban és Népszavában, még ki is jelentik, hogy bár az AIDS már Ausztriában van, itthon még nincs kiszűrt beteg: „A magyar egészségügyi szervek rendszeres szűrővizsgálatokkal a lakosság veszélyeztetett rétegei között állandó figyelemmel kísérik az AIDS esetleges hazai megjelenését. Mindeddig azonban nálunk megbetegedést nem találtak. Az AIDS fellépésével azonban számolni lehet. A szükséges intézkedésekre a megfelelő előkészületek megtörténtek.” – írták dr. Rácz István egyetemi tanár, az Országos Bőr- és Nemikórtan Intézet igazgatójának nyilatkozatára alapozva.
Hivatalos: kiszűrik az első HIV-vel élőket Magyarországon
Mint később kiderül, ez nem teljesen igaz. Egyrészt a Zalai Hírlap már júniusban ír fertőzöttől, másrészt 1985. szeptember 13-án több lap is közli az Egészségügyi Minisztérium közleményét az AIDS-ről, amiben kijelentik, hogy bár megbetegedést még nem regisztráltak, de a vírus már jelen van: „Bár hazánkban ilyen megbetegedés még nem fordult elő, az utasítás kiadását több körülmény is indokolta: az AIDS előfordul Nyugat-Európa egyes országaiban, augusztusban Budapesten két homoszexuális férfinál a speciális laboratóriumi vizsgálatok fertőzöttséget állapítottak meg.” Az említett utasítás egyszerű: ha valaki AIDS megbetegedést észlel, kötelező bejelentenie.
Bár a szituációt tekintve akár arra is gyanakodhatunk, hogy az állam először eltitkolta az AIDS megjelenését, de valójában ekkoriban már képesek voltak különbséget tenni a HIV-vel való fertőzöttség, és annak utolsó stádiuma, az AIDS között. Ahogy a Pesti Hírlap fogalmazott a két kiszűrt férfivel kapcsolatban: „Ők fertőzöttek, de maga az AIDS-kór nem mutatható ki rajtuk.” A Magyar Hírlap október 5-ei cikkében – amelyben kiemelik, hogy a szerkesztőségben folyamatosan cseng a telefon a téma kapcsán – érdekes kérdéseket fogalmaznak meg dr. Horváth Attila docens, az Országos Bőr- és Nemikórtan Intézet igazgatóhelyettese felé. Az interjúból megtudjuk, hogy a két kiszűrt pácienst nem kötelezik karanténra, tudják maguktól a felelősségüket, a véradás nem jár együtt HIV-szűréssel. A vérrel dolgozóknak nem kell félniük a megbetegedéstől és megnyugtatják az olvasókat arról is, hogy az AIDS kezelése nem fog elvonni pénzt az egészségügytől: továbbra is kisebb problémának számít, mint például a szív- és érrendszeri betegségek.
A megnyugtatás minden bizonnyal nem járt sikerrel. A Magyar Szó október 13-i cikkében egészen drámai képet fest Budapestről: „...az AIDS veszélye csaknem a legfontosabb téma a villamoson, a metróban, az üzletekben...” Az írás beszámol arról is, hogy korántsem olyan biztos az, hogy csak két hivatalosan kiszűrt ember van az országban: „a közvélemény körében olyan hírek keltek szárnyra, hogy jóval elterjedtebb a fertőzés (többnyire hét esetet említenek), s emlékeztettek néhány kísérőjelenségre, például arra, hogy nemrégiben elhunyt egy igen ismert magyar művész, s halálát összefüggésbe hozzák az AIDS kórokozójával.”
A HIV és AIDS ma
Egy biztos: miután az Egyesült Államokban 1981-ben megjelentek az első hírek egy titokzatos meleg rákbetegségről, 1985-ben már Magyarországon is beszámoltak hivatalosan az első HIV-pozitív személyekről. 1985 és 2016 között 3344 regisztrált HIV-beteget tartottak számon, 2017-től pedig pontos statisztikákat is láthatunk az ÁNTSZ oldalán a kiszűrtekről. Jelenleg hivatalosan eddig 4631 HIV+ embert regisztráltak az országban, ha pedig az arányokat nézzük, az érintettek száma nem akar csökkenni. Ahogy nem akarnak eltűnni a tabuk és félreértések sem.
A HIV kirobbanása óta a világon a becslések szerint 64 és 113 millió közé tehető azok száma, akik elkapták a vírust. A halálos áldozatok száma 33,6 és 48,6 millió közé tehető. 2021-ben 1,1 és 2 millió közé becsülhető az újonnan kiszűrtek száma, ugyanebben az évben pedig 510 ezer és 860 ezer közé azok száma, akik AIDS-ben haltak meg.
Bár három embert speciális beavatkozással már sikerült a világon teljesen megszabadítani a vírustól, az, hogy a HIV teljesen gyógyítható vírus legyen még messzi jövőképnek tűnik. A HIV-vel való harc legfontosabb eszköze így a felismerés, ami pedig nem érhető el máshogy, mint rendszeres szűréssel. És ez nem csak a meleg férfiakra igaz. A HIV nem válogat, néhány országban pedig már több a heteroszexuális kiszűrt páciens, mint a meleg.
1985-ben a HIV még halálos ítélet volt, ma viszont már korábban sem az. Állandó gyógyszeres kezeléssel a HIV-vel élők tünetmentesek lesznek, és a vírust sem képesek átadni másoknak, a vírus pedig nincs hatással az érintett várható élettartamára. Talán ezt a legfontosabb megérteni, több mint 40 év után.
