Valószínűleg nem túlzás azt állítani, hogy az 1978 óta minden évben átadott Év Társasjátéka (Spiel des Jahres) díj nagyban hozzájárult a társasjátékok reneszánszához, a folyamathoz, amit nagyjából két dologgal lehet gyorsan leírni: egyrészt a játékok egyre összetettebbek, ötletesebbek és átgondoltabbak, másrészt – és ettől persze nem függetlenül – a világ ráébredt, hogy kisgyerekek unaloműző szórakoztatásánál sokkal többről van szó, hiszen egy jó játék nemcsak tökéletes társasági elfoglaltság, de a lehető legjobb módon dolgoztatja meg az agyat, ad vizuális élményt és a művészethez hasonlóan lehetőséget arra, hogy belefeledkezzünk egy másik, jól felépített világba.

Társasjáték-rendszerváltás: az Activity, a Rizikó már rég nem menő

A táblás társasjátékok között egyre inkább hódítanak Magyarországon is a nem hagyományos menetűek, különösen azok, amelyek a versengés helyett a közösen átélhető élményre és a résztvevők közötti kooperációra építenek - olvasható ki a HVG által készített felmérésből.

Ahogy minden díjnak, persze a Spiel des Jahresnek is vannak melléfogásai – nem kapta meg például az utóbbi évek vitán felül legnagyobb hatású játéka, A Mars terraformálása –, de az tény, hogy amit ezzel díjaznak, arra érdemes lesz odafigyelni, elég a hosszú-hosszú listáról pár olyan nevet kiemelni, mint a reneszánsz egyik elindítóját, a Catan telepeseit, a Carcassone-t, a Dixitet, a Dominiont, a 7 Csodát, a Fedőneveket, a Kingdominót, az Azult, a Fesztávot: csupa olyan játék, amely ma már megkerülhetetlen (pontosabban: hülyeség megkerülni) mindenkinek, akit egy kicsit is érdekel ez a világ.

Így aztán tényleg ünnep, ha már a díjak kihirdetése pillanatában kapható magyar nyelven mindkét játék (a felnőtteknek szántak közül, ugyanis egy ideje már átadják egyúttal az év gyerekjátékának díját is), mint idén, amikor Az Év Játéka a Cascadia vadvilága, az év összetett vagy gémerjátéka pedig az Ébredő erdő. Mi is nagy izgalommal próbáltuk ki mindkettőt.

Cascadia vadvilága

hvg.hu

Hogy rögtön előreszaladjak:

teljesen érthető, hogy a szakmában eddig ismeretlen Randy Flynn játéka egy éven belül a legelső helyezést érte el

a társasjátékos biblia, a százezernél is több játékot rangsoroló BoardGameGeek toplistáján az absztrakt játékok között (noha azért erős túlzás absztrakt, azaz a dámához vagy a sakkhoz hasonlóan lényegében sztori nélküli, csak a mechanizmusra épülő játéknak nevezni), és a világ összes játéka között is közel van már az 50-es toplistához; nem lesz nagy meglepetés, ha hamarosan be is kerül az elitklubba.

Hogy messze nem tisztán absztrakt játékról van szó, azt már a játék neve is jelzi: Cascadia egy közös észak-amerikai és kanadai természeti régió, a játék pedig az itteni, sajátos élővilágot és élőhelyeket modellezi élőhelylapkákkal és állat-tokenekkel. Így bár a mechanizmust tekintve valóban egyfajta „felturbózott dominóra” emlékeztet a játék, azért egyáltalán nem mindegy, mit miért kell úgy rakni, ahogy, sőt, ez a „nem mindegy” az, ami kiemeli a játékot a hasonlók közül, és még az alapokban egyébként kifejezetten hasonló előd, a Kingdomino fölé is helyezi. A játék célja ugyanis az, hogy az ötféle gyűjthető állat (vörös róka, grizzly medve, rőtfarkú ölyv, Roosevelt-vapiti és királylazac) bizonyos viselkedéstípusok alapján a legnagyobb csoportokban kerüljenek a táblánkra, miközben arra is figyelünk, hogy az állatoknak elég nagy, összefüggő élőhelyet biztosítsunk. Szóval persze, le lehet akár úgy is írni a játék végső célját, mint egy absztrakt játékot – legyen mondjuk több barna jelölőnk és zöld élőhelylapkánk, mint az ellenfélnek –, de ezzel pont a lényeget fednénk el.

hvg.hu

A Cascadiában pont az az izgalmas, hogy minden játékban más és más módokon kell gyűjteni minden állatot: a rókákból például hol párok kellenek, hol egyedülálló egyedek, hol párok mellett érdemes letenni őket, hol meg minél több más faj közelében; az ölyvek hol magányosan repülnének, hol az a lényeg, hogy a látómezejükben legyen más ölyv; a medvék hol családokat alkotnak, hol elkülönült csapatokat, és így tovább. Ezt mindig az aktuális játszmához húzott kártyák határozzák meg, és bár ez egy idő után megszokható, megunni a nagy variabilitás miatt így is nehéz (de azért nem lenne rossz, ha kiadnának majd még a játékhoz egy kiegészítőt, még több kártyával).

A játékmenet ugyanakkor egyszerű és könnyen tanulható, ami elég jó kombináció a nagy újrajátszhatósággal, még akkor is, ha ez nem egy rendkívül összetett játék. A játékosok mindig négy felfedett élőhelylapka közül húzhatnak – hegy, vízpart, mocsár, erdő, sivatag –, amelyekhez véletlenszerűen társul egy-egy állat: vagy egy ilyen állat–élőhely kettőst kell elhúzni és minél jobban lehelyezni, vagy a játék során gyűjthető Douglas-fenyőtobozokkal lehet trükközni, hogy ne legyen muszáj épp azt az élőhelylapot felvenni, amelyik pont a szimpatikus állat mellé került. Ez pedig nemcsak több stratégiára ad lehetőséget, de a modern játékokban már kárhoztatott szerencsefaktort is csökkenti. Bár tény, hogy így is sok múlik azon, milyen lapkát húzunk éppen, viszont mivel mindenki tízféle dolgot gyűjthet, azt is lehet mondani, hogy

ebben a játékban nincs szerencsétlen lapjárás, csak nem elég előrelátó tervezés.

És hogy több ez a játék egyszerű absztraktnál, az Beth Sobel gyönyörű festményei és általában a csodás kinézet miatt is van. Így a parti végére a játékosok tényleg mintha egy komplett vadont építenének fel, ami azoknak is jó szórakozás, akik épp nem nyernek. Fél-háromnegyed óra alatt megy le egy menet, és ennyi időre épp tökéletes a Cascadia: mintha egy jóval komolyabb összetett játék alapélményét adná meg sokkal kevesebb idő alatt.

hvg.hu

Kiknek ajánljuk? Lényegében bárkinek: kezdőknek sem túl bonyolult, gémereknek sem unalmas. A természetrajongóknak szinte kötelező.

Ha ez tetszett, bejöhet még: Calico, Kingdomino, Azul (főleg a legutolsó rész, A királyné kertje), vagy ha nem a mechanizmus, hanem az állatok a fontosak: Fesztáv, Ark Nova.

Hányan játszhatják? Egytől négy főig lehetséges: van szólómód is, és ketten is tökéletesen ugyanazt az élményt adja, mint négyen, semmit nem csorbul a játékélmény.

Mennyibe kerül? 14–16 ezer forint

Ébredő erdő

hvg.hu

Kisebb meglepetés – vagy inkább tévedés? –, hogy az Ébredő erdő a Spiel des Jahres gémerjáték-kategóriájában nyert, noha kedves, bájos és viszonylag egyszerűen megtanulható társasról van szó, míg gémerjátékról inkább az olyan, több tucat oldalas szabálykönyvvel, tucatnyi egymástól független mechanizmust bevető, három-négy órás játékidejű társasok jutnak az ember eszébe, mint amilyen például az idei listán csak ajánlóoklevéllel szereplő Ark Nova. Sőt: az Ébredő erdő tulajdonképpen olyan, mintha a nehezebb, kevésbé barátságos, kicsit szerepjátékszerű Szellemek szigete családi verziója lenne.

Ami a legfeltűnőbb és a legmegkapóbb a játékban, az a szép kiállítása.

Kis túlzással majdnem annyi ideig tart az első játék előtt kipakolni a rengeteg aprólékosan kidolgozott, bár papír, de sokszor háromdimenziós elemet, mint amennyi időt maga a játék igényel. Az első játékával rögtön magasra jutó dán tervező, Aske Christiansen teljes mitológiát dolgozott ki: a játékosok a négy évszak erdőszellemei, akik az erdő szent fáját megtámadó gonosz szellemmel szállnak szembe, az erdő állatai és védelmező fák segítségével, miközben a gonosz szellem tüzeket próbál szítani az erdőben. A sajátos világ megteremtéséhez pedig nagyon jól jön az egyedi vizuális világ: az erdő minden teremtménye egyszerre testesít meg egy könnyen felismerhető, valóban létező állatot és egy minimális grafikai csavar révén valamiféle mágikus lényt is. A védelmező fákhoz külön tároló jár, a több különféle játéktábla, a rengeteg kártya mind lenyűgözővé teszik az asztalt, amíg rajta van az Ébredő erdő.

hvg.hu

Ami ugyanakkor azt is jelenti, hogy az ember hajlamos az első játék alatt rögtön csalódni is egy kicsit, mert egy ennyire igényes kiállítású, jól kitalált sztorival rendelkező társastól több izgalmat feltételezne. Pedig itt valójában elég egyszerű mechanizmusokról van szó: minden játékos megidézhet a saját húzópaklijából több állatot, és az állatok által nyújtott erőforrásokat fák vagy újabb állatok vásárlására fordíthatja, elolthatja a szellem által gyújtott tüzeket, vagy léphet a játéktáblán. Hamar kiderül az is, hogy itt nem igazán hangsúlyos a játékba épített ellenfél, a szellem által képviselt veszély: a Szellemek szigetéhez képest, amelyben alig lehet megverni a játékot magát mint ellenfelet, ez mintha a ló túloldala lenne, hiszen szinte semmi valós problémát nem jelent a gonosz szellem, sőt az általa keltett tüzek eloltása győzelmi pontot ad, így tehát direkt jó, ha van tűz, amit oltani lehet.

Ebben a játékban, ahogy az egy-két menet után kiderül, inkább a többi játékossal való versengés módja adja az izgalmakat: akkor tud igazán érdekfeszítő lenni a játék, ha nem pusztán magamnak gyűjtögetem a háromféle győzelmi lehetőség egyikét (az egyik a tüzek oltása, a másik a minél több fa ültetése, a harmadik pedig az, ha egy időben nagyon sokat ki tudok játszani egy bizonyos szimbólumból), hanem figyelem, hogy a többiek hogy állnak a maguk gyűjtögetésével, és megpróbálom ellehetetleníteni a törekvéseiket, például előbb oltani el a tüzeket, mint ők. Erre jó egyébként a látszólag nem olyan hasznos, játéktér közepén lévő tábla is: ha egyszerűen csak lépegetek rajta, csak ugyanolyan akciókat kapok, mint amilyeneket máshol is szerezhetnék, de ha sikerül utolérnem valakit, elvehetek tőle egy győzelmi pontot, akár a győzelme előtti utolsó pillanatban is.

hvg.hu

Mert egyébként ilyen apróságokban kifejezetten jó ötleteket is tartalmaz a játék. Ügyes és aránylag egyedi ötlet például az állatok besorolása: egyes állatok nem szeretik a társaságot, és csak addig hívhatok újabb állatokat segítségül, amíg három ilyen magányos állat nem kerül a kezembe, akkor azonnal abba kell hagynom a húzást a paklimból. Sőt, ha már három ilyen állat előkerült, máris rosszabbul jártam, mert akkor csak egy akciót hajthatok végre, míg máskülönben kettőt – kivéve, ha nincsenek jellemzően drágább és rosszabb tulajdonságokkal rendelkező, viszont társaságkedvelő állataim is, mert ezek semlegesítik a magányosokat.

Vannak tehát jó és egyedi mechanizmusai a játéknak, ezzel együtt is van egy „sok hűhó semmiért”, vagy jó, legyünk igazságosabbak, „sok hűhó kevésért” érzése az embernek pár játék után, főképp, hogy a többiekre való reakció is erősen korlátos. Kivéve, ha kettesben próbál meg játszani, mert akkor sokkal kevésbé szalonképesek az érzései: bár a szabály szerint semmi akadálya a kétfős játéknak,

ketten valójában tökéletesen élvezhetetlen az Ébredő erdő.

Így a szellem tényleg teljesen erőtlen ellenünk (mert a támadásainak ereje függ a játékosok akcióitól, ketten pedig eleve kevés akcióra van lehetőség), a középső játéktáblán lényegében lehetetlen utolérni a másikat, és a játék annyira redukálódik, hogy egymás után, némán végrehajtjuk az akcióinkat, és nézzük, melyikünk ér előbb tizenhárom pontig, majd csalódottan elpakolunk; interakcióra, a másik befolyásolására minimális lehetőség van, és rém unalmasan gépiessé válik az egész. A mechanizmusok túlságosan a játékosszámra épülnek, ami nem baj, de így, ha csak két embernek vennénk, nem érdemes megvásárolni a játékot; még hárommal sem tökéletes az élmény.

Négyen viszont, ha messze nem is gémerjátéknak, de egy gyorsabb, bő félórás kitöltőnek jó lehet az Ébredő erdő, egyedi atmoszférája és pár újszerű ötlete miatt.

hvg.hu

Kiknek ajánljuk? Az egyedi atmoszférával, jól kitalált háttértörténettel bíró játékok kedvelőinek.

Ha ez tetszett, bejöhet még: Szellemek szigete, esetleg Res Arcana.

Hányan játszhatják? Ne higgyük el a dobozon látható „2–4 fő” jelzést: ha egy mód van rá, négyen kell játszani, hárman még élvezhető, ketten belefogni sem érdemes.

Mennyibe kerül? 10–14 ezer forint

Még több Élet+Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: