Egyesek szerint már összeomlott, mások szerint az összeomlás szélén van a közoktatás, de tény, hogy nincs elég tanár, aki van, az megalázó bérért dolgozik központi tanterv alapján, rossz központi egyentankönyvekből, megterhelően sokat, az iskolaépületek sok helyen rohadnak, a tanulói teljesítmények egyre romlanak, a rendszer világszinten is a legkevésbé egyenlíti ki az otthonról hozott különbségeket. Mindez ellen – a legális érdekérvényesítési lehetőségüktől megfosztva is – egyre többen emelnek szót a pedagógusok közül. A hatalom viszont szintet lépett a retorziókban, amikor tanárokat rúg ki állásából, és több száz fenyegető levelet kézbesít a polgári engedetlen pedagógusoknak. A több száz „renitens” tanár közül ismerje meg Puskás Gábor, a budapesti Karinthy Frigyes gimnázium testnevelő tanárának véleményét.
Puskás Gábor vagyok a budapesti Karinthy Frigyes Gimnázium testnevelő tanára. Édesanyám tanítónő volt, így már a elég hamar kialakult, hogy a tanári pálya nem áll messze tőlem. Nagyon szerettem sportolni, fociztam, atletizáltam, kézilabdáztam, tollaslabdáztam. A testnevelő tanáraim javasolták és egyben támogattak is abban, hogy a testnevelő tanári pályát válasszam
A középiskolát Pécsett a Komarov Gimnáziumban (ma már Babits) végeztem testnevelés tagozaton. Diplomát a Testnevelési Egyetemen szereztem. Később még Gyógytestnevelő tanár, valamint Testnevelő Mentortanári szakot végeztem.
1993 óta tanítok a Karinthy Gimnáziumban. 15 éve vagyok mentortanár. Több osztálynak voltam osztályfőnöke. A kezdetektől vállaltam szakkörök vezetését (röplabda, foci) illetve házibajnokságok szervezését. Mindig úgy gondoltam, hogy a gyerekekkel való szorosabb együttműködés, egymás jobb megismerése akkor tud megvalósulni, ha a kapcsolat nemcsak testnevelés órán történik. Osztályfőnöként a osztályprogramok, kirándulások szervezésekor, a sportban pedig a különböző diákolimpián való részvételek, illetve délutáni szabadidős programok alkalmával volt erre lehetőség.
A testnevelés órán és a délutáni sportfoglalkozásokon az volt a célom, hogy legyen igényük a rendszeres testmozgásra, találja meg mindenki a számára legmegfelelőbb mozgásformát.
A tanórákon, illetve a délutáni foglalkozásokon a feltételek eléggé hiányosak. Az infrastruktúra, a sportszerek részben biztosítottak csak a megfelelő mennyiségben. Iskolánkban esős időben vödrökkel, bójákkal van körbe kerítve az a terület, ahol a beázások vannak. „Érdekesen” néz ki, mikor 3-4 ilyen helyet kerülgetve tartjuk az órákat a tornateremben. A kérdés néha az, hogy van-e újabb beázás, illetve hány helyen. A fejlesztéseket általában pályázat útján tudjuk megvalósítani, központi támogatás alig van.
A testnevelés órákon gyakran azt látom, hogy nagyon leterheltek a gyerekek. A tantervi követelmények, a rengeteg tanóra, az órára való készülés nagyon kimeríti őket. Ezért néha beszélgetünk csak, mert nem a mozgás és a játék hiányzik nekik, hanem hogy a napi stresszt, a gondokat ki tudják beszélni magukból. 1-2 jó szó, megértés többet ér mindennél.
A délutáni foglalkozások, a diákolimpiára való felkészülés az mind a tanárok hozzáállásán, elhivatottságán múlik csak. A TÚLÓRÁKAT NEM FIZETIK MEG! Ha a testnevelők nem vállalnák az „ingyen munkát” akkor a diákolimpiának szerintem vége lenne.
A testnevelő szakos hallgatók mentorálása során azt tapasztaltam, hogy nagyon sokan az egyetem befejezése után nem választják a tanári pályát. Az elmondásuk szerint a kevés pénz, a rengeteg adminisztráció, a tanári szabadság hiánya miatt. Lassan elfogynak a testnevelők is, mint ahogy ez más szakokon már tapasztalható.
Még nem döntöttem a folytatásról. Szívem szerint igen, hiszen, ha nem teszem, akkor kicsit úgy érzem, hogy a többieket, akikkel a kezdetektől folyamatosan szervezzük és veszünk részt az akciókban cserben hagynám. Ugyanakkor a család pedig jogosan félt. Viszont abban biztos vagyok, hogy össze kell fogni, mert eredményt csak lehet elérni!
Tanítani szeretek és szeretnék, ha ezt hagyják!