Nemcsak a versenyt csúnyán elszúró Ferrari, hanem minden egyes Forma–1-es csapat megirigyelheti azt a stratégiai nyugalmat, amely Hannah Schmitzből árad.
Max Verstappen nem volt túl boldog, amikor az egy héttel ezelőtti Magyar Nagydíj szombati időmérő edzésén csak a tizedik helyet szerezte meg. A Ferrari két pilótája viszont ekkor még nem tudta, mennyire boldogtalan lesz másnap a második és a harmadik helyről rajtolva. A két lelkiállapot között sok minden történt, de az egyik legfontosabb az volt, hogy Hannah Schmitz a Red Bullnál döntéseket hozott.
Csak emlékeztetőül: az elképesztő stratégiai sakkjátszmát hozó Magyar Nagydíjon Max Verstappen tehát a tizedik helyről kezdte meg a felzárkózását, és már az ötödik helyen autózott a kerékcserék első köre előtt. Az első kerékcseréjével sikerült átugrania Lewis Hamiltont, a negyedik pozícióból pedig már megkezdhette a vadászatot az élbolyra. Hat másodpercre volt lemaradva az akkor még a versenyt vezető vb-ellenfelétől, Charles Leclerc-től, amikor a Red Bull vezető stratégiai mérnöke, Hannah Schmitz másodszor is behívta egy kerékcserére Verstappent, aki közepes keveréken már a győzelemért mehetett. Ezt az esélyt egyébként már a futam előtt megteremtette magának a Red Bull, amikor az eredeti tervükről lemondva úgy döntöttek, hogy kemény gumi helyett lágyon vágnak neki a versenynek. Leclerc viszont kemény keveréket kapott, ami a versenyébe – és feltehetően véglegesen a világbajnoki címébe – került.
Aprólékos, hosszasan előkészített döntések egész sorozata kellett tehát ahhoz, hogy Max Verstappen megszerezze a nyolcadik győzelmét ebben a szezonban, és ezekben a döntésekben felbecsülhetetlen szerepe volt Hannah Schmitznek. Nem véletlen, hogy a Magyar Nagydíj utáni sajtótájékoztatón Verstappen külön is kitért az ő hozzájárulására: „Nem engedheted meg magadnak, hogy hibázz. Nagyon nehéz persze mindig a jó oldalon állni, hogy úgy mondjam, de szerintem nálunk sok remek férfi és nő dolgozik a csapatban. Ma például Hannah, a stratégánk hihetetlenül higgadt volt. Ő nagyszerű.”
Hannah Schmitz életrajza elég lenyűgöző tételekből áll össze, amelyek szinte Forma–1-es karrierért kiáltanak. Már gyerekként érdekelték az autók, és persze az, hogy hogy működnek. A Cambridge-i Egyetemen szerzett gépészmérnöki diplomát, statisztikai modellezést, optimalizációt és regressziós elemzést tanult, ez mind olyan tudás, amelyre a pillanat törtrésze alatt meghozott döntéseknél szükség van az autósportban. Ezeknek a döntéseknek azonban a legtöbbször nem látjuk a hátterét.
Ahogy Schmitz egy interjúban elmondta: a Magyar Nagydíjra már három héttel korábban megkezdték a felkészülést, részben azért is, mert mindössze egy héttel következett az előző, Francia Nagydíj után, így kevés idejük volt. „Milliárdnyi szimulációt lefuttattunk, és ez nem túlzás. Megnézzük a korábbi adatokat, hogy mi történt a korábbi Magyar Nagydíjakon. Aztán megnézünk mindent ami eddig a szezonban történt, és figyelembe vesszük azt is, ami az előző versenyen, Franciaországban zajlott” – magyarázta Schmitz, aki egyébként együttérez a kollégáival, amikor történetesen ennyi adat és változó figyelembe vételével is rossz döntést hoznak:
Az emberek nagyon könnyen kommentálják a stratégiákat. De sokszor nem értik meg, mennyi minden zajlik a kulisszák mögött, és hogy milyen sokszor nem olyan egyértelmű, mint amilyennek látszik.
Ezek a döntések ráadásul a hétvége során is folyamatosan változnak, nem is szólva arról, hogy maga a verseny is mindent boríthat. „Felkészültnek kell lenned mindenre. És még akkor sem fekete-fehér a dolog, készen kell állnod, hogy verseny közben is reagálni tudj bizonyos helyzetekre. (…) Az én feladatom az, hogy mindig tudjam, mit kell tenni. Mindezt nem lehet az utolsó pillanatban, mindig kell legyen már jó előre egy terv a fejemben.” Ahogy Schmitz magyarázza, ha nem gondoltál jó előre arra, hogy a verseny bármelyik pontján hogyan reagálnál egy biztonsági autós fázisra, már késő. Ha pedig a terv két-, vagy többesélyes, akkor Schmitz az, aki meghozza a döntést. Ezt a csapatfőnök, Christian Horner persze még felülbírálhatja, de ez, mint Schmitz egy interjúban mondta, nem jellemző.
Ide eljutni persze nem volt egyszerű, és ez részben a munkája adottságaiból, részben a neméből is ered. Ahogy a Red Bull weboldalán olvasható interjúban fogalmaz: „Azt hiszem, sok olyan ember van, aki eredendően nem bízik abban, hogy alkalmas vagy a feladatra. Stratégaként te mondod meg nagyon sok embernek, hogy mit csináljon, és nekik hallgatniuk kell rád, vagyis a bizalomnak ki kell épülnie, és azt hiszem, hogy nőként sajnos ez nehezebb volt. De ma már kivívtam a tiszteletet, és remélem, hogy sok fiatal nő, aki szintén ebben a sportágban szeretne dolgozni, látni fogja, hogy meg lehet csinálni, meg fogja ragadni a lehetőségeket, és több lesz a sokszínűség is.”
Hannah Schmitz 2009-ben az egyetem elvégzése után gyakornokként csatlakozott a Red Bullhoz, tavaly óta pedig a csapat vezető stratégiai mérnöke. Ez alatt az idő alatt látta Sebastian Vettel fénykorát, és kivette a részét a német négy világbajnoki címéből, ahogy Vettel távozása után a csapat újjáépítéséből is. Felváltva dolgozik a bokszutcában és a csapat Milton Keynes-i főhadiszállásán, ahol a NASA-t idéző irányítóközpontban dolgoznak fel minden lehetséges adatot.
A magyar futam nem az első verseny volt, ahol a Red Bull az ő döntéseire alapozta a győzelmét. A karrierje egyik fénypontjának számít a 2019-es Brazil Nagydíj, ahol ő döntött arról, hogy Verstappent kihozzák egy harmadik kerékcserére is, noha ezzel átadta a vezetést Lewis Hamiltonnak. Csakhogy ezzel a döntéssel valójában bebiztosította Verstappen győzelmét, így adta magát, hogy aztán a dobogón ő vehesse át a konstruktőrnek járó trófeát. „Hihetetlenül különleges pillanat volt és a karrierem fénypontja. Alig jöttem vissza dolgozni az első gyerekem születése után, szóval ez elég nagy dolog volt nekem: bebizonyítani, hogy még mindig itt vagyok és hogy jól végzem a munkámat. Hihetetlen élmény volt” – mondta a brazil versenyről.
De ugyanígy idén Monacóban is kulcsszerepe volt Sergio Pérez győzelmében a kerékcserék ütemezésével. A Red Bull tanácsadója, Helmut Marko nem is tudott mást mondani utána, mint azt, hogy „mindannyian kivételesek voltunk, de az hogy nyertünk, leginkább Hannah-nak köszönhető.”
Nem véletlen, hogy idén egyre több szó esik a versenystratégiáról. Az már közhelynek számít, hogy a Forma–1 csapatsport, de az apróságokon elúszó győzelmek mutatják meg igazán, hogy mennyi mindennek össze kell állnia ahhoz, hogy egy versenyzőt elsőként intsenek le. A Ferrari, amelyik világbajnok autóval kezdte az évet, most versenyről versenyre bizonyítja, hogy jó stratégia nélkül mit sem ér a gyorsaság és a tehetség.
Schmitz munkájának a stresszét nehéz megragadni, és azt ő is elismeri, hogy tűkön ül egy-egy döntés után: „Ilyenkor van úgy 20 másodperced arra, hogy kiderüljön, jó döntést hoztál-e, és ez nem tűnik ugyan soknak, de néha egy örökkévalóságnak érződik.” És persze bármennyire is felkészült és előkészült egy-egy versenyre, teljesen sosem lehet készen állni arra a rengeteg ismeretlenre, amiből egy futam összeáll.
Hogy mi a legfontosabb ismertetőjegye egy jó stratégának? Hannah Schmitz szerint a nyugalom. Ehhez egyébként egy trükköt is alkalmaz. Valaki egyszer azt mondta neki, hogy ha a tenyérrel lefelé tartja a kezét az asztalon, az segít világosabban látni, és a gesztus persze hangsúlyt is ad a szavainak. A többi csapatnak tehát csak Hannah Schmitz kezét kell figyelni: ha a tenyere lefelé néz, tudhatják, hogy valami zseniális húzás jön a Red Bulltól.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: