Élet+Stílus hvg.hu 2022. május. 04. 14:53

Megerősítette a külügy, hogy a Sao Pauló-i magyar főkonzulátus alkalmazottja az a nő, akire a tömeg azt ordibálta, rasszista

A tárca szerint kapcsolatban állnak, illetve együttműködnek a brazil hatóságokkal az ügy miatt.

A Külügyminisztérium megerősítette a Telexnek, hogy Magyarország Sao Pauló-i főkonzulátusának helyi alkalmazottja az a nő, akit a rendőrségnek kellett kimentenie a városban az egyik metróaluljáróból, miközben a feldühödött tömeg azt ordítozta, hogy rasszista.

A tárca azt is közölte, hogy folyamatos kapcsolatban állnak és együttműködnek a hatóságokkal, a folyamatban lévő eljárásról ugyanakkor további tájékoztatást nem adhatnak.

Az ügy jelenleg homályos, a brazil közösségi médiát ellepték azok a videók, amin a nő egy feketebőrű utassal vitatkozik. A felvételek egy metrószerelvényen készültek.

A brazil sajtó szerint valószínűleg az történt, hogy két nő egymás mellett utazott a metrón, amikor a magyar külügyi alkalmazott olyat mondott a mellette ülő brazil nőnek, hogy vegye le róla a haját, mert még elkap tőle valamilyen fertőzést.

A brazil nő ezt követően vádolhatta meg rasszizmussal a helyi sajtóban V. Ágnes néven említett nőt, a felvételek alapján pedig véleményét több utas is osztotta.