Élet+Stílus hvg.hu 2022. február. 15. 14:34

Megszólalt az ember, aki Putyin gigantikus asztalát készítette

Az olasz tervező azt reméli, hogy az asztal szerencsét hoz majd, és nem lesz háború.

A Corriere della Sera című olasz lap megtalálta azt az embert, aki Vlagyimir Putyin legutóbbi találkozóinak a főszereplőjét, a hatalmas asztalt alkotta. Renato Pologna azt mondta, nagyon izgatott, amikor valami fontos történés hátterében jelenik meg az asztala – az elmúlt időszakban ennél az asztalnál tárgyat az orosz elnök Orbán Viktorral és Emmanuel Macronnal is.

Bár a híres asztal igazi járványterméknek tűnik – tökéletesen alkalmas a távolságtartásra –, Pologna elárulta, hogy valójában 25 évvel ezelőtt készült. Kiderült az is, hogy az asztal 6 méter hosszú és 2,6 méter széles, a fehérre lakozott felszíne pedig nagyon kényes.

AFP

Nem ez az egyetlen bútordarab Moszkvában, amely Pologna keze munkáját dicséri. Mint az interjúban elmondta, a kilencvenes években a Kreml több épületét is ő rendezte be, például a jelenlegi elnöki hivatalt, illetve az elnöki rezidenciát is. Az Oak nevű cége szolgáltatásait még Borisz Jelcin elnöksége alatt vették igénybe, a milánói konzulátuson keresztül kérték fel Moszkvából a bútorok szállítására.

A cég egyébként nemzetközi vevőkörrel rendelkezik, az arab országokban, Malajziában és a volt orosz tagköztársaságokban is vannak megrendelőik: sejkek, szultánok, királyi családok. Kaptak rendelést Moammer Kaddhafi volt líbiai és Szaddám Huszein volt iraki elnök családjától is.

Pologna becslése szerint a hatalmas asztal ma nagyjából 100 ezer euróba kerülne. A szakember különösen nagyra értékelni az asztalnál zajló tárgyalásokról készült mémeket. „Kijelenthetjük, hogy az asztal beindítja a kreativitást” – mondta.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:

hvg360 Pálúr Krisztina 2025. január. 06. 19:30

„Nem tudtam, mi a baj velem” – sok nő számára jött el a megváltás azzal, hogy kiderült, az ADHD nem válogat a nemek között

Bár úgy tűnhet, hirtelen mindenki figyelemzavarral küzd, a nők a valóságban gyakran aluldiagnosztizáltak és -kezeltek, ha ADHD-ról van szó. Ennek rengeteg oka van, az egyik az, hogy esetükben a tünetek radar alatt maradnak, ők pedig csendben szenvednek, és igyekeznek megküzdeni az elvárásokkal, amelyek az iskolában, majd a munkahelyen, illetve családban nehezednek rájuk.