Élet+Stílus hvg.hu 2022. február. 01. 13:26

Interjút adott Szilágyi Gerda és apja, Szilágyi Zoltán, szerintük a pénz van a „a lejárató kampány” középpontjában

Szilágyi Gerda szerint az apja még a légynek se tudna ártani, Szilágyi Zoltán pedig úgy nyilatkozott, hogy „a rettenetes hazugságok ellenére is szeretne megbocsátani Liliánának”.

A Keljfeljancsi vendége volt Szilágyi Gerda úszó, és apja, Szilágyi Zoltán ügyvéd, edző. A vendégeknek Fiala János műsorvezető rögtön fel is tette a kérdést, hogy hogyan reagáltak december 29-én, amikor Szilágyi Liliána Európa-bajnoki ezüstérmes úszó komoly vádakkal illette apját: mint ismert, többek között arról beszélt, hogy gyerekként testi fenyítés, megfélemlítés, szexuális visszaélés áldozata volt, apja pedig édesanyját is bántalmazta, volt, hogy félájultra verte.

Szilágyi Gerda úgy válaszolt, hogy „megállt benne az ütő, meglepődött, hogy valaki ilyen hazugságokkal ki mer állni”. Hozzátette, hogy előző nap voltak az úszószövetségben, és ott is végig kellett hallgatnia, hogy az apjáról miket állítanak. „Hogy abuzált, vagy verbálisan, testileg bántalmazott volna bárkit is. Az én édesapám még a légynek se tudna ártani” – magyarázta.

Szilágyi Gerda és nővére között hét év korkülönbség van, a fiatalabb lány pedig úgy nyilatkozott testvéri kapcsolatukról, hogy nem tudná azt mondani, hogy jó testvérek voltak, igencsak hideg viszony volt köztük. „Ahogy én elkezdtem úszni, úgy nagyon felnéztem rá, egy istennőnek tartottam a nővéremet, de nem volt testvéri kapcsolat közöttünk” – mesélte. Állítása szerint ezt például az is alátámasztja, hogy amikor a barátnői felmentek Liliánához, velük sokkal többet nevetett, sokkal szívesebben volt velük. Szilágyi Gerda 12 és fél éves volt, amikor Liliána elköltözött otthonról. Először arról beszélt, hogy a nővére azóta nem kereste, de később említett egy állítólagos találkozást 2016 őszén.

MTI / Illyés Tibor

Szilágyi Gerda szerint ez éppen a születésnapján történt, neki edzése volt, amikor a nővére hirtelen megjelent, minden előzetes megbeszélés nélkül, majd kirángatta a medencéből és ledobott elé egy tortát. A fiatalabb lány ekkor állítása szerint megkérdezte, hogy miért nem lehet ezt az edzés végén, mire Liliánának az volt a válasza - egyben az utolsó, hozzá intézett mondata, - hogy „te paraszt, ezt még meg fogod bánni”.

Fiala említette azt a levelet, amelyet Szilágyi Gerda tett közzé nővére nyilatkozatai után, és amelyben sokan „édesapja kezét vélték felfedezni”. „Elsősorban azt akartam (a levéllel kifejezni - a szerk.), és azzal is, hogy itt vagyok, hogy az igazság mellett szeretnék kiállni. Amit állítanak, az mind hazugság. Nagyon furcsának találom, hogy egy 18 éves embernek miért ne lehetne saját gondolata, miért ne írhattam volna én azt a levelet?”

Szilágyi Zoltán azt mondta, mérhetetlen szomorúság töltötte el, amikor idősebb lánya a nyilvánosság elé lépett az állításaival. „Gyakorló szülőként egy embernek a rémálmaiban sem fordul elő, hogy a saját gyermeke vagy akár egy idegen megvádolja a nyilvánosság előtt azzal, hogy őt abuzálta, szexuálisan zaklatta, és még sorolhatnám itt azokat a mondatokat, amik… csak ez mérhetetlen fájdalmat tép fel bennem. Nekem ez a rémálmaimban sem fordult elő. Aki ismer egy kicsit engem… szülőként én mindig a legjobbat szerettem volna a gyermekeimnek."

Szilágyit arról is kérdezték, hogy miért költözött el a lánya és a felesége, de ezekre egyértelmű választ nem adott. „Egy 24 éves házasságról beszélünk. Ebben a házasságban két gyermek született. Ahhoz, hogy a gyermekek megfelelően tudjanak élni, iskolába tudjanak járni, az egyik gyermek élsportoló legyen, ehhez nyugalomra, állandóságra van szükség. Minden családban vannak konfliktusok, akár a napi életből adódóan is, de számomra az, hogy a Liliána elköltözött... egyrészt egy felnőtt emberről beszélünk, egy húsz éves ember, én soha nem gátoltam senkit az önmegvalósításában..." – fogalmazott.

Megkérdezték, egyformán szerette-e a két gyereket, mire úgy reagált:

ez teljesen természetes.

Fiala újra megkérdezte, hogy miért ment el a felesége, mire Szilágyi azt mondta, ezt tőle kell megkérdezni. Állítása szerint egyébként ő próbált beszélni vele, és szerette volna, ha Gerda tartja vele a kapcsolatot, de állítólag erre a volt felesége nem tartott igényt. Ez a kijelentés azért is érdekes, mert úgy tudni, hogy az anya Gerda felügyeleti jogáért is harcolt, és a lányt neki is ítélte a bíróság, ám végül mégsem került hozzá, mert közben nagykorú lett. A műsorban Szilágyi Gerda arról beszélt, hogy ő egyértelműen az apjával akart maradni.

MTI / Kovács Tamás

Szilágyi Liliána több nyilatkozatában is említette, bizonyos jogi eljárások és perek kötik a kezét, amelyek köztük és Szilágyi Zoltán között zajlanak. Fiala János rákérdezett, pontosan milyen perekről van szó, Szilágyi Zoltán elmondta: neki Liliánával semmilyen pere nincs, a házasságkötés felbontása miatt zajlik egy vagyonjogi per. Mint mondta, a per 2021 novemberében indult el, tehát pont „párhuzamos Liliána botrányos viselkedésével”.

Szilágyi Gerda reagált Wladár Sándor azon állításaira, miszerint a fiatal lányt édesapja „hermetikusan elzárja a külvilágtól és a társaitól”. „Az úszósporton belül nem egy barátnőm van, szoktam járni kávézgatni a barátaimmal az egyetemről. Most épp tetszik egy fiú is, akivel találkozgattam, de az ügy miatt vissza kellett ettől lépnem. Abszolút nem vagyok elzárva senkitől elérhető vagyok mindenki számára” – hangsúlyozta. A kérdésre, hogy mégis mi lehet a nővére célja szerinte, úgy felelt, hogy „én nem vagyok jártas annyira az internet világában, de a baráti körömben felhívták rá a figyelmemet, hogy van ez az influencerkedés, de a nővéremnek 7 ezer követőről megugrott 50 ezer követőre a száma az Instagramon. Kicsit utánanéztem, és az 50 ezres követőszámnál van egy komolyabb pénz, amit kaphat, szerintem a pénz a központjában van ennek a lejáratókampánynak.”

Benne van ebben a pénztörténetben a felesége is? – kérdezte Fiala Szilágyi Zoltánt, mire úgy válaszolt, igen, majd egy vagyonelosztási vitáról beszélt. A beszélgetés végén Szilágyi arról beszélt, hogy bár a lánya rettenetes hazugságokkal vádolta meg őt, de minden vágya az, hogy megbocsáthasson neki. „A rettenetes hazugságok ellenére a Liliána a lányom” – mondta.