Kosárlabdázó volt a hatalmasra nőtt férfi.
Megvizsgáltak az orvosok, és semmilyen kóros elváltozást nem találtak, ami magyarázatot adna a méreteimre – mondta az ironikusan Bébinek vagy Mazsolának becézett Grósz László a Blikknek, aki a legmagasabb ember ma Magyarországon. A vezetékneve akár ironikus is lehetne, mert azt jelenti, nagy.
Az 51 éves szegedi férfi elmondta a lapnak, hogy gyerekkorában is már kimagaslott a kortársai közül és borzasztóan zavarta a magassága. Többféle sportot is kipróbált, aztán nem meglepő módon a kosárlabdánál kötött ki, az NB I-ben játszott a Dombóváron és Szegeden is. A sportot abba kellett hagynia egy súlyos térdműtét miatt, most rokkantnyugdíjas.
Arról, hogy mindenki rácsodálkozik a magasságára azt mondta, hogy ez van.
Mondjuk az vicces volt, amikor Kanadában jártam, a japán turisták ahelyett, hogy a természet szépségeit csodálták volna, velem szelfiztek inkább
– tette hozzá.
Ha választhatna, akkor egyébként alacsonyabb lenne: megelégedne a kétméteres magassággal is.