Ajándékozz éves hvg360 előfizetést!
Legfeljebb attól, hogy unalmunkban átalusszuk a választást is. Megnéztük a Gyurcsány-ellenes csodafegyvert, az ElkXrtuk című filmet, és megtudtuk azt is, miért titkolták, ki játssza benne Gyurcsány Ferencet.
Akárki akármire számított jobb- vagy baloldalon, nem úgy lett: az ElkXrtuk könyörtelenül leleplezi, mit veszített az ország a Fidesz hatalomra kerülésével.
Mert tűnjön bár úgy, hogy egy ízig-vérig Fideszt támogató propagandafilmről van szó, amelynek fideszes országgyűlési képviselők hirdetik az ingyenes vetítéseit azzal, hogy a Békementre szállító busz intézi a fuvart a filmre is: ha az ember fogékony a finom, de jól felépített utalásokra, megértheti, hogy az ellenkezőjéről van szó.
A film ugyanis Magyarország közelmúltjának azt a korszakát mutatja be – 2006-ban, a székházostrom előtti és utáni napokon járunk –, amikor még valódi újságírók dolgozhattak a közmédiában, amikor a miniszterelnök még hajlandó volt interjút adni a kritikus kérdéseket feltevő újságíróknak is, és akár még a közmédiában is számíthatott rá, hogy megizzasztják. A film végén viszont az az egyik legfőbb csattanó – elnézést a spoilerért, higgyék el, nem ront sokat az élményen –, hogy az újságíró belátja, ha jól fizető munkát akar magának, le kell paktálnia a politikusokkal, és az ő céljaikat kell szolgálnia. „Újságíró akarok lenni” – magyarázza árulását barátnőjének, aki sokatmondóan végigméri a hatalom embereit a barátja mellett, és így felel: „Az leszel.”
Szép, visszafogott eszközökkel viszi tehát végig azt a profetikus állítást, hogy a Fidesz hatalomra jutása után aki újságot akar írni, és ezért még jó pénzt is szeretne keresni, majd már csak a hatalmon lévő párttal együttműködve tud jó pozícióba kerülni, és a sajtó nagy részének a kormánypárt diktál majd, amely rengeteget fog tenni az ellenzéki hangok megszüntetéséért, legyen szó újságok megszüntetéséről vagy szerkesztőségek teljes kisöpréséről.
Alighanem beszivárgott tehát a belső ellenzék az ElkXrtuk készítői közé, mert ezen a becsempészett, a valóságot kifinomult művészi eszközökkel láttatni tudó részen kívül
nem más a film, mint egy Origo-cikk mozgóképes feldolgozása.
És nem, ez nem metafora, hanem a legkonkrétabb valóság: mindössze pár héttel a premier előtt jelent meg egy cikk az Origón „Gyurcsány szándékosan hagyta elfoglalni az MTV-t – a székházostrom részletei” címmel (amelyben a hangzatos felütés ellenére semmiféle bizonyíték nem szerepel a tényként közölt állításra, a cikk sem állít mást, mint hogy a látszat alapján akár erre is következtethet, aki akar). És pontosan erről szól a film, sőt alighanem azért is született meg, hogy ezt az állítást eljuttassa minél több választópolgárhoz még épp időben az országos választások előtti hónapokban: hogy
Gyurcsány Ferenc maga döntött az őszödi beszéd kiszivárogtatásának idejéről, Gyurcsány Ferenc maga akarta a székházostromot, Gyurcsány Ferenc verette meg nemcsak a tüntetőket, de a rendőröket is, és ugyancsak Gyurcsány Ferenc rendelte el október 23-án a békés demonstrálók megverését.
Gyurcsány Ferenc valójában a Kárpát-medence géniusza, aki egymaga irányítja az összes szálat, ami rendben is lenne, csak arra felejt el kitérni a film, hogy akkor hogy lehet, hogy tizenkét éve képtelen magát bármiféle hatalmi pozícióba kormányozni. Ennek a kérdésnek a megfejtése már a nézőre vár, de hát nagyon helyes is, ha egy film nem akar szájbarágós lenni, még akkor sem, ha propaganda.
Mert propaganda, még ha nem is feltétlenül a rendező Keith English és az elsőfilmes forgatókönyvíró, Bendi Balázs tették azzá: ők „mindössze” annyit csináltak, hogy egy tényekkel alá nem támasztható és soha be nem bizonyított – elméletileg akár elképzelhető – összeesküvés-elméletet bontottak ki filmmé, ami azért korántsem ismeretlen dolog a filmkészítésben, legutóbb például a Vice című, nagy sikerű hollywoodi film kívánta a maga módján értelmezni véletlenül pont ugyanennek a korszaknak az amerikai alelnöke, Dick Cheney politikai munkásságát. Propagandává elsősorban a film bemutatásából politikai kérdést csináló producer, Kálomista Gábor tette, aki hatalmi hátszéllel, éjjel-nappal, minden órában terjesztett valótlanságokkal érte el, hogy filmipari súlyánál sokkal nagyobb figyelem irányuljon a filmre, és a mozik se üzleti logika, hanem politikai alapú félelem mentén tűzzenek ki belőle irreálisan sok vetítést, de ő maga volt az is, aki azt állította, politikai elkötelezettség kérdése a film bemutatása. A kormány kedvenc filmese, Kálomista eközben nem mellesleg azt az érzetet keltette a leendő közönségben, hogy már-már nem is játékfilmről, hanem a valóság újabb szeleteit feltáró dokumentumfilmről van szó.
Az ElkXrtuk ezzel együtt sem tud sikeres propagandafilmmé válni, egész egyszerűen azért, mert dögletesen unalmas.
Sokat elmond róla, hogy a film egyik dramaturgiai csúcspontján, ahol a hasonló politikai thrillerekben a főhős rá szokott ébredni a nagy igazságokra, ez itt egy asztalnál zajló beszélgetés során, konkrétan egy egyetemi tananyagot vázoló kiselőadás formájában történik meg, amelyben a tapasztalt politikai elemző elmagyarázza a gyakornoknak, hogy marketinges szóhasználattal élve vannak piacorientált és eladásorientált politikai pártok, és Gyurcsány bizony eladásorientált pártot épített fel, a gazember. Hát ember legyen a talpán, akinek ettől nem szökik az egekbe a pulzusa.
Érezhető a film forgatókönyvén, hogy a lényeg nem egy film létrehozása, hanem egy politikai állítás megfogalmazása volt. Az valóban érthető is: látjuk, ahogy sátáni MSZP-s politikusok és elemzők sátáni szeánszokon megbeszélik, hogy szándékosan zavargást kell kelteni az október 23-i tüntetésen, ha már a korábbi, szintén általuk elkövetett bűncselekményekkel nem tudták megakadályozni a Fidesz nagygyűlésének megtartását. De filmként az alkotók meg se próbálnak túllépni a közhelyeken. A főhős egy fiatal gyakornok a Mediánnál, aki szeretne végre valami komoly munkát kapni, a pasija pedig egy fiatal gyakornok a köztévénél, aki szeretne végre valami komoly munkát kapni, így hát eleinte jó ötletnek tűnik leleplezni a közvéleménykutató cég Gyurcsány megbízásából végrehajtott manipulációt. (Mert a film főgonosza egyébként nem is Gyurcsány Ferenc, hanem a Hann Endrét, a Medián igazgatóját játszó karakter; ki tudja, mit árthatott szegény Hann Endre Kálomistáéknak, de rajta kívül csak egy igazán pokolian gonosz karakter van a filmben: a Dobrev Klárát játszó figura, aki a film valóságában valamiért az MSZP valódi irányítójának tűnik, persze talán csak azért, hogy ne kelljen Gyurcsányt is eljátszatni egy színésszel, mert az elég béna lenne a milliónyi valódi gyurcsányos archív felvétel mellett. Gyurcsány tehát nem bukkan fel a bejátszásokon kívül, csak a háttérből irányít, ahogy már szokta a lator.)
A leleplezés miatt ugyanakkor mindketten bajba kerülnek, amiből még némi lagymatag autós üldözés is kikerekedik Budapest utcáin, de Keith English rendező talán nem nézett elég hollywoodi akciófilmet ahhoz, hogy ezt többnek mutassa annál, mint hogy valaki a kelleténél kicsit gyorsabban hajt, egyszer-egyszer véletlenül a szembesávba is átsodródik, és közben valaki követi. Ha tényleg nem játékfilmként, hanem kvázi-dokumentumfilmként nézzük az ElkXrtukat, egyébként
egészen mulatságos, ahogy Szilvásy György MSZP-s titokminiszter parancsára verőlegények rabolnak el embereket, vagy kergetik őket végig Budapesten autóbaleseteket okozva.
De ekkor legalább történik valami a filmben, amelyben a leginkább amúgy az dominál, hogy emberek nem igazán érdekes dolgokról beszélgetnek. Feszültség gyakorlatilag egyáltalán nincs a filmben, ami politikai thrillertől, amelynek egészen konkrétan semmi más feladata nem lenne, csak a feszültségcsiholás, azért elég nagy szó: valahogy minden banális, feszültség olyasmikből fakadhatna, mint hogy szembejön-e valaki a másikkal a folyosón, amikor nem kéne, vagy észreveszi-e, hogy a háta mögött egy diktafont tart. Érzelmileg is nehéz közel kerülni a szereplőkhöz, nem is elsősorban Bánovits Vivianne vagy a barátját játszó Mózes András kissé egysíkú, de a szakmai elvárásokat éppenséggel hozó játéka miatt, inkább azért, mert a karakterek kétdimenziósak, és még az egymáshoz fűződő viszonyaikat sem tudja igazán érzékletesen ábrázolni a film.
És ha lehet – mindig lehet! –, még tovább ront az összhatáson Rakonczai Viktor (Pappa pia, Csudafilm) egészen borzalmas zenéje, amitől az egész film végig olyan, mintha egy autó- vagy életbiztosítás-reklámból akadt volna be a kissé bombasztikus, kissé giccses zene, így aztán ez a lehetőség is elvész a nézők berántására. Ahogy meglepő módon a tömegjelenetek is vékonykák, pedig a hírek szerint 800 milliós költségvetésből épp futhatta volna látványra, ezzel szemben a külső nagyjelenetek inkább olyanok, mint amikor a spórolást próbálják elfedni azzal, hogy inkább mindig csak kisebb részleteket mutatnak. Nem segít az összképen a nevekkel való dobálózás izgatottan lüktető vágya sem: persze annak az alighanem jelentős rétegnek, aki azért ül be a filmre, hogy gyermeki örömmel beazonosíthassa Karácsony Gergelyt vagy Apró Piroskát, ez biztosan megfelel, de aki netán egy épkézláb filmet akarna nézni, azt látja, hogy indokolatlanul sok az akár csak egy-két másodpercre felvillanó mellékszereplő, akiket megfelelő politikatörténeti ismeretek hiányában akár fel sem lehet ismerni. (Így jár szegény Karácsony Gergely-karakter is, bezzeg ha ráadtak volna egy tarka inget!)
Persze ami igazán fontos, hogy a háttérben meghúzódó Gyurcsány-szál végre előtérbe kerülhetett, és ha már kimerészkedett a fényre, kapott egy teljes filmet is, amelyből egyértelművé válik, hogy
Gyurcsány tehet mindenről.
Akárhonnan is nézzük ezt a tanulságot, akár az elmúlt tizenkét év politikai közbeszéde, akár a politikai thrillerek csattanóival kapcsolatban támasztott elvárások felől, talán nem túlzás kijelenteni, hogy így is, úgy is meglehetősen vékonyka. És hogy már megint ki járt jól ezzel az egésszel? Hát az ellenzék: ha ez volt a csodafegyver Márki-Zay Péter ellen, a frissiben megválasztott, szégyenszemre még a filmből is kihagyott miniszterelnök-jelölt azért továbbra is egészen nyugodtan alhat éjszakánként. Már ha Gyurcsány hagyja neki.
Még több kultúra a Facebook-oldalunkon, kövessen minket:
Jó reklámot csináltak az Elkxrtuknak a betiltását sugalló nyilatkozatok
