A véres túlélőjátékok mára külön filmes műfajt jelentenek, igazából nem kellene, hogy túl nagy port verjen fel egy újabb hasonló produkció megjelenése. Furcsa helyre összezárt emberek, pontosan nem is mindig kimondott céllal, a túlélésért küzdenek – erre a képletre rengeteg film, sorozat épült az utóbbi években, gondoljunk csak Az éhezők viadalára, a Kockára, a Battle Royale-ra, vagy akár már a nyolcvanas évekből A menekülő emberre, és hosszan lehetne még sorolni ezeket. Népszerű műfajról van szó, hiszen, minimum a gladiátorjátékok óta, szeretjük tét nélkül nézni embertársaink élet-halál küzdelmét. Ennek a különböző irodalmi és főleg mozgóképes bemutatásai is mindig tele vannak akciókkal, és túl sokat nem is kell általában gondolkodni rajtuk, nem csoda, hogy népszerűek. Viszont mára eléggé telítettek ezekkel a mozik, streamingszolgáltatók, és sok újat nem is várhatunk tőlük.

Most mégis, ahogy megérkezett Netflix Koreától a Hvang Donghjok író és rendező által jegyzett változat, a Nyerd meg az életed, azaz a Squid Game, mindenütt tarol.

És nem csak egyszerűen megdönti a népszerűségi csúcsokat (a szeptember 17-én induló sorozat tíz napon belül a világ kilencven országában lett a Netflix legnézettebb sorozata), de Dél-Koreában a társadalmi egyenlőtlenségekről szóló politikai diskurzus fókuszába került, a pártok a sorozatból vett képekkel kampányolnak. És ez nem minden: a sorozatban feltűnt ruhadarabokért (például a szereplők által hordott bebújós fehér cipőért) roham indult a boltokban, a koreai szolgáltató külön díjat akar legombolni a Netflixről, mert a Squid Game népszerűsége miatt minden eddiginél nagyobb terhelés érte az infrastruktúráját, a sorozatban többször is bemutatott telefonszám valódi gazdáját pedig őrületbe kergették azzal, hogy napi több ezer hívása volt.

Nemcsak egy hirtelen népszerűvé lett sorozatról van tehát szó, amelyről a filmes oldalakon vitáznak a rajongók: a Squid Game globálisan, a popkultúrától a politikai filozófiákig terjedő térbe robbant be, és váltott ki nem várt hatásokat.

A több mint egy évtizede megírt, de a Netflix előtt senkinek sem kellő történetben a valós Dél-Korea szélsőséges egyenlőtlenségeket kitermelő társadalmi rendszerének kevésbé szerencsés, eladósodott, jövőtlen, bűnbe és/vagy morális csődbe csúszott rétegének jónéhány – egészen pontosan 456 – tagjának nyújt esélyt egy „játék”, amelynek nyertese hatalmas összeggel lesz gazdagabb. Ezeket a nyomorult embereket könnyen megtalálják a szervezők, és még könnyebben be is szervezik őket, hiszen, mit veszíthetnek, miután már mindenüket elvesztették. Egy telefon, és máris megy értük az autó, amely ismeretlen helyre viszi őket.

A főbb szereplők jól eltalált karakterek, akik a való életükben különösebben nem lehetnek büszkék magukra (van itt játékfüggő, a családját is elhanyagoló, egyre nagyobb adósságok miatt saját anyját is kirabló férfi, kegyetlen, de végül vesztes maffiózó, Észak-Koreából átszökött tolvaj, pakisztáni menekült, agydaganattal diagnosztizált, szenilis öregember stb.), a játékban azonban nagyon izgalmas döntéseket hozhatnak a különböző személyiségű, hátterű, képességű karakterek.

A résztvevőknek különböző gyerekjátékokban kell részt venniük, olyanokban, amelyeket úgy óvodában-kisiskolában játszottak utoljára. Csak annyi a különbség, hogy aki itt veszít, az az életét is elveszti. Itt, az „adott jelre merevedj meg” játék tömegmészárláshoz vezet, életre szóló hiba a törökmézből rosszul kivájni a formát vagy elveszteni a kötélhúzást.

A játéksorozatot kifejezetten infantilizált környezetben rendezik meg. Mászókák, babák, üveggolyók, gyerekrajzok között folyik a vér, ráadásul az agyonlőtt emberek utolsó pillanatait közelről, sokszor lassított felvételeken láthatjuk.

A Squid Game egyik erőssége épp a groteszk díszletorgia: az óvodai terem jellegű küzdőtér, a katonai körletszerű háló, vagy a korai számítógépjátékok dizájnjára hajazó folyosók, lépcsők. Emlékezetesek a maszkos játéklebonyolító-börtönőrök jelmezei, illetve a fő játékmester, a „Frontember” hideg-gonosz maszkja is – nem lennénk meglepve, ha a következő karneváli szezon slágerei lennének ezek a világon mindenütt, a Netflix másik nagy külföldi durranása, a „salvadordalis” Money Heist-jelmezek mellett.

A gyermeki fantázia vérfagyasztó keverése az emberi kegyetlenséggel szintén nem új elem, számos horrorfilm használta fel előszeretettel eddig is. De előkerültek mondjuk olyan magyar gyerekdalokban is, amelyek sós kútba tett, onnan is kivett katicáról szólnak, vagy a meseirodalom olyan klasszikusaiban, mint Grimm testvérek történetei. Kiszámolósra vagy gyerekdalokra gyilkolni mindig vérfagyasztó, nemde? 

Minden egyes halál (vagy ahogy a szervezők mondják: egy játékos kiesése) növeli a hatalmas malacperselyben gyűlő pénznyereményt, ami végig tudható, hogy egy emberé lesz: azé, aki túléli a másik 455-öt.

Van több csavar is a történetben, hiszen egyrészt minden „le van papírozva”, a résztvevők aláírják, hogy önként vállalják a játékot, és még arra is van lehetőség, hogy ha a többség úgy akarja, kiszállhatnak. Az első nagyobb játékos tömeggyilkosság után ezt meg is szavazzák a résztvevők, visszakerülnek a való életükbe, de rájönnek, az annyira nyomorult, hogy a döntő többség inkább újra nekivág a Squid Game-nek.

Ott pedig jönnek az újabb és újabb infantilis-véres játékok, gyűlik a pénz a malacperselyben (hullanak az emberek). És nem csak a játékokat kell túlélni, hanem játékon kívül is életveszélyben vannak, hiszen egymás ellen fordítja a résztvevőket a rendszer. Mindegy, hogy valaki a „hivatalos” játékban hal meg, vagy más módon: a malacperselyben a pénz gyűlik, a résztvevőszámláló pedig egyre kisebb számot mutat. 

Ráadásul a gyerekjátékokat úgy találják ki, hogy van, amikor a játékosoknak kooperálniuk kell egymással a siker érdekében, van, amikor egymás ellen kell játszaniuk. És amikor csoportot, párt választanak a játékhoz (mint az óvodában), még nem tudják, hogy egymást kell majd erősíteniük valamiben, vagy éppen egymást kell majd legyőzniük. És itt mindenkinek az életébe kerül, ha veszít.

Tisztességesen nem is lehet nyerni, mindenki csal, hazudik, öl a túlélésért, erkölcsileg mindenki megbukik, elég hamar kiderül, hogy igazi nyertes nem lehet a játékban. A szép lassan megismert, és hibáik ellenére majdnem meg is szerettet karakterek próbálnak az adott keretekben jól, helyesen dönteni, de épp az a lényeg, hogy ilyen keretek között ez lehetetlen, hiszen sokszor az életükbe kerülne. Azért is hideglelősen cinikusak azok az „erkölcsi tanítások”, amelyeket a szervezők olykor kinyilatkoztatnak arról, hogy „itt mindenki egyenlő eséllyel, demokratikus körülmények között vesz részt”.

Közben némileg csordogál az információ arról is, hogy mi állhat a játék hátterében, kik a szervezők, miért jó az, hogy a szépen legyilkolnak több száz embert egy infantilis show keretében, hogy a végén a győztesnek adhassanak egy vagon pénzt. A Nagy Társadalmi Üzenet meg-megbicsaklik, a lényeg az, hogy a kapitalizmus rossz, a társadalom igazságtalan, a gazdag emberek unalmukban kitalálnak mindenféle gonoszságot. Például, hogy jólétükben ilyen játékokat szerveznek, és aztán karosszékből nézhetik a szegény emberek élet-halál harcát.

Ez a leegyszerűsített társadalomkritika sem nagy újdonság, talán a Squid Game-ben azért húsbavágóbb a hasonló, elvontabb történeteknél, mert itt valósak a koreai családok eladósodásáról szóló adatok, sőt maga a társadalmi berendezkedés sem egy elképzelt disztópia.          

A Squid Game lenyűgöző látványvilágú, izgalmas, fordulatos, jó szereplőket, időnként valós erkölcsi dilemmákat is bemutató sorozat, amelynél tényleg nagyon könnyen hagyja az ember, hogy az automatikus folytatásra ugorjon a streaming, egészen a kilencedik részig. A zárásban egyébként nemcsak egy meglepő utolsó fordulatra csodálkozhatunk rá (vagy szörnyülködhetünk, miért is kellett ez), hanem az is kiderül, érdemes volt-e nyernie a „szerencsésnek”.

Hogy mitől ütött ez a sorozat ekkorát a véres-játékos akciófilmek túlzsúfolt mezőnyében, arra azonban nem jöttünk rá.

De, ha kapnék egy névjegykártyát egy négyzettel, háromszöggel és körrel a hátoldalán, én biztosan nem hívnám fel a rajta talált telefonszámot.

Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: