A négyszeres világbajnokot meglepte, hogy ekkora ügy lett a hungaroringi kiállásából.
„Nem voltam ideges, és zavarban sem volt a szivárványszínek miatt, vagy attól, hogy mit gondolnak az emberek. Szerettem volna átvinni egy üzenetet, és nagyon büszke voltam arra, hogy megtettem” – tekintett vissza a BBC podcastjában Sebastian Vettel a Magyar Nagydíj hétvégéjén mutatott kiállására a melegközösség mellett.
A négyszeres világbajnok akkor – a homofóbtörvény körüli vitában – erős üzenetet küldött a kormánynak: egyrészt szivárványos cipőben érkezett a Hungaroringre, majd a sajtótájékoztatón azt mondta: „Nyomasztónak tartom, hogy egy olyan ország, amelyik az Európai Unióban van, ilyen törvényt hoz.” A futam napján pedig szivárványos pólót viselt Same Love felirattal.
Vettel nem improvizált a szivárványos kiállással, tisztában volt ugyanis azzal, ami Magyarországon a melegjogok terén történt. „Emlékszem, olvastam a híreket, hogy a jelenlegi kormány nem épp a legprogresszívebb elveket vallja bizonyos ügyekben – mondta Vettel a BBC-nek. Sok vita volt a törvényekről, amelyek megtiltják, hogy minden életkorban hozzáférjenek a felvilágosításhoz, amelyből kihagynak részeket, és ez szerintem teljes mértékben helytelen. Így aztán megszületett az ötlet, a verseny előtt ott egy kis idő, hogy valamilyen üzenetet megjelenítsünk, és úgy gondoltam, jó lehetőség, hogy küldjek egy kisebb jelet.” Ez lett a szivárványos tornacipő és maszk, majd a póló a Same Love felirattal.
„Nem számít, hogy milyen színű a bőröd, hogy mi a háttered, hogy hogy honnan jössz, nem számít, hogy kibe leszel szerelmes. Végső soron csak egyenlő bánásmódot akarunk mindenkinek” – magyarázta a német versenyző.
Hamiltonra és Vettelre nem tud 18-as karikát tenni a kormány
Mi van, ha nem a politikusok mondják meg, hogy mit gondoljanak a sportolók és a szurkolók? A hétszeres világbajnok Lewis Hamilton és a négyszeres világbajnok Sebastian Vettel szivárványán nem fog a brüsszelezés, és ezt a kormány is tudja.
Vettel akcióját különösen nagyra értékelte az Aston Martin csapat kommunikációs vezetője, Matt Bishop, a Racing Pride nevű csoport alapítója és nagykövete, aki harminc évvel ezelőtt, amikor megérkezett a paddockba, még azzal viccelődött, hogy ő az egyetlen meleg a Forma–1-ben.
„Nem vagyok az, de az LGBTQ+ emberek még mindig nagyon kevesen vannak a Forma–1-ben. Így aztán nagyon sokat jelent, hogy van itt egy olyan heteroszexuális férfi, mint Seb, aki megérti, hogy az embereket hagyni kell élni és szeretni, bárkit szeretnek is. Ettől Sebastian igazi szövetséges lesz, és ez számomra nagyon sokat jelentett” – mondta Bishop.
I really enjoyed being interviewed alongside #F1’s & @AstonMartinF1’s very own #LGBTQ+ ally Seb Vettel on @jack_murley’s always excellent BBC Sport LGBT Sport Podcast. Keep an eye out for it on Tuesday! #WeRaceAsOne https://t.co/y8OYdkeeUq
— Matt Bishop ������️������ (@TheBishF1) September 5, 2021
Vettel elismerte, meglepte, hogy ekkora ügy lett a hungaroringi kiállásából, mert mint mondta, ideális esetben erre nem is lenne reakció, annyira normális. „Vannak országok, amelyek még mindig vitatkoznak azon, hogy a melegházasság legális legyen-e vagy sem. Azt gondolom, hogy épp elég házasság van ahhoz, hogy mindannyiunknak jusson. A heteroszexuálisok számára nem oszt vagy szoroz, hogy a melegek összeházasodhatnak-e vagy sem, de a melegek számára hatalmas különbséget jelent, ha megházasodhatnak, mint bárki más” – magyarázta Vettel, hozzátéve, hogy sok még a tenni való ezen a területen.
Az Aston Martin pilótája reagált arra a felvetésre is, hogy a sportot nem lenne szabad keverni a politikával. Ő visszakérdezett: „Vajon politikáról beszélünk vagy emberi jogokról?”
Azt gondolom, hogy vannak témák, amelyeknél nem lehet a homokba dugni a fejünket, és azt mondani, ez nem tartozik ide, erről ne beszéljünk. Néhány téma olyan nagy, hogy szó szerint mindenhová tartozik, és mindenkinek tisztában kell lennie vele.
Vettel szerint létfontosságú a befogadó hozzáállás, nem elég, ha ő inspiráló, az egész közeg befogadó kell hogy legyen.
Ne ítélkezzünk az emberek felett azért, amit csinálni szeretnek vagy azért, hogy kit szeretnek. Az embert lássuk először, mindenki más, és mindenkiben megvan a szépség.
Még több Élet + Stílus a Facebook-oldalunkon, kövessen minket: